RG: óriási elismerés a sportágnak

Kecskés István
Kecskés István

Óriási megtiszteltetés értea a magyar ritmikus gimnasztika sportágat: a MOB által meghírdetett Nők Sportjáért Életműdíjat dr. Szécsényiné dr. Fekete Irén, a hazai rg alapjait letevő egyik szakember kapta. 

dr. Szécsényiné dr. Fekete Irén az rg meghatározó alakja, aki elhozta hazánkba az aerobikot is

Az rg szövetség elnökségi tagja, Fajtné Thuróczy Zsuzsa állította össze a jelölést, amelynek köszönhetően a nyírbátori születésű egykori sportoló a kiemelkedő elismerést megkapja. Az előterjesztésből kiderült, hogy Fekete Irén korábban néptáncolt, atletizált és úszott, középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban végezte, ahol folytatta az aktív sportolást. Érettségi után felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára (TF-re), ahol elsősorban atletizált, így ismerte meg férjét, Dr. Szécsényi Józsefet, a világhírű diszkoszvetőt.

1957-ben, a diplomája átvétele után mindketten Szentesen tanítottak. Irénke hat évig volt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára, ritmikus sportgimnasztika (RSG) szakosztályt alapított, és egy felnőtt első osztályú csapatot indított el az első, 1960-as országos bajnokságon. A ritmikus gimnasztika sportág akkoriban kezdett elterjedni. 1963-ban volt az első nemzetközi verseny Budapesten, amelyet utólag minősítettek világbajnokságnak, tizenegy nemzet vett részt rajta. 1963-ban a férjét felkérték, hogy oktasson a TF atlétikai tanszékén, Irénke néni pedig a Köbölkút utcai Általános Iskolában lett testnevelő tanár. Nagyon jó eredményeket értek el tornában, atlétikában, labdajátékokban, mellette aktívan edzette az RSG-s (ma már RG-s) versenyzőket.  1976-ban kezdett a TF-en dolgozni, harminckét évig tanított ott, elsősorban ritmikus gimnasztikát, ami az ő idejében és kezdeményezésére kapott önálló tanszéket, és ahol oktattak táncot és aerobikot is.

Mindemellett az egyik legnagyobb sikerének a főiskolai szintű táncpedagógus szak kialakítását, beindítását tartja, amely a Testnevelési Egyetem szakmai közreműködésével a Táncművészeti Főiskola kihelyezett tagozataként valósult meg. Tíz évig tanított a Táncművészeti Főiskolán gimnasztikát, közben megalapította a Ritmikus Sportgimnasztika Szövetséget, részt vett a nemzetközi bizottságok munkájában. 

Írt öt tankönyvet, Mozgás, szépség, harmónia címmel ritmikus gimnasztika szakmai lapot adott ki, ledoktorált, miközben anyaként, feleségként is helytállt.

Neki köszönhetjük a magyarországi „aerobiklázat", de a környező országokba is az ő közvetítésével jutott el a nyolcvanas évek óta népszerű mozgásforma.

1981-ben kint voltam a húgomnál Amerikában, akkoriban indult hódító útjára az aerobik. Elmentem Jane Fonda iskolájába, hogy megnézzem, mi is ez az egész. Elsőre azt gondoltam, hogyviszonylag leszűkült, zárt mozgásanyagot tanítanak. Fonda klasszikus balettozott fiatal korában, így főleg balettre épülő gyakorlatokat használt, a talajon végzett mozgás hasonlított jobban a gimnasztikára. A módszerében az volt az újdonság, hogy nagyobb ismétlésszámmal oktatott zenére. Kritikusan figyeltem, és egy hónapig eljártam az órákra. Hazajöttem, és azt gondoltam, hogy a mi módszerünk gazdagabb, mi jobban tudjuk a téridő dinamikai tényezőket felhasználni a gimnasztikai gyakorlatsorok összeállításánál. Elkezdtem a gyerekek edzésein a saját mozgásanyagunkat az aerobikkal kombinálni. 1983-ban felkeresett a Színészek és Újságírók Rangadójának főrendezője, hogy a Népstadionban megrendezett hatalmas érdeklődéssel kísért esemény szünetében lépjünk fel. Kiválogattam tizenkét gyereket, összeállítottam egy tízperces műsort. Latinovits, Ruttkai, Kabos és rengeteg más híres színész adta a műsort, mi voltunk a zárószám. A stadion állva tombolt. Másnap a TF minden tanszékén izzottak a telefonok, az egész ország aerobikozni akart. Az Egyetem Továbbképző intézete úgy döntött, meghirdetjük az aerobikoktatói továbbképzést, amire tömegével jelentkeztek.

– nyilatkozta még 2018-ban a Nők Lapjában.

Dr. Szécsényiné dr. Fekete Irén a május 24-i MOB közgyűlésen veszi át az elismerést. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/48992/pics/lead_800x600.jpg
MOB,rg,ritmikus gimnasztika

További cikkek

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Liu Shaoang a világ tetején - február 14.

2022.02.14. 15:40
Négy döntőt rendeztek a pekingi téli olimpián, és bármennyire is érdekesek voltak a versenyek, mi Liu Shaoang éremátadására figyeltünk legszívesebben.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: az első magyar egyéni bajnok és a többiek - február 13.

2022.02.13. 19:35
Liu Shaoang tovább írja a történelmet, hiszen immáron első magyarként egyéni olimpiai bajnoknak, kétszeres téli ötkarikás bajnoknak és …

Egyéni sportok

Peking 2022: Liu Shaoang olimpiai bajnok 500 méteren!

2022.02.13. 13:20
Liu Shaoang megszerezte Magyarország történetének első egyéni téli olimpiai aranyérmét miután az élen végzett az 500 méteres versenyben Pekingben.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: norvég ünnep biatlonban és síugrásban - február 12.

2022.02.12. 17:25
Norvégia két aranyéremmel zárta a pekingi olimpiai mai versenynapját, miután a biatlonos Johannes Bö és a síugró Marius Lindvik sem talált legyőzőre.

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: elképesztő világcsúcs gyorskorcsolyában - február 11.

2022.02.11. 17:50
A svéd Nils van der Poel hallatlan fölénnyel nyerte a gyorskorcsolyázók 10 000 méteres versenyét, Iivo Niskanen ismét aranyérmet szerzett egy …

Egyéni sportok

Peking 2022: Jászapáti Petra nyolcadik, a férfi váltó nem jutott döntőbe

2022.02.11. 14:00
Jászapáti Petra a nyolcadik helyen végzett a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében, mindhárom magyar induló továbbjutott …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: Irene Schouten és Therese Johaug is duplázott - február 10.

2022.02.10. 17:40
Szerencsére a botrányok mellett a sporteredményekre is érdemes volt figyelni a pekingi téli olimpia mai napján. A német szánkósok csapatban is …

Egyéni sportok

Peking 2022: botrány az orosz műkorcsolyázók és a holland gyorskorisok körül

2022.02.10. 17:05
Bár még nem ért véget a pekingi téli olimpia első hete, sajnálatos módon már több botrány is kitört az ötkarikás játékokon. A …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: pontszerző helyekkel bizonyítottak a Liu-fivérek - február 9.

2022.02.09. 16:50
Két magyar pontszerző helyezést hozott a pekingi téli olimpia ötödik versenynapja. Északi összetettben fergeteges hajrával diadalmaskodott …

Egyéni sportok

Peking 2022: dupla pontszerzés a Liu-fivérektől

2022.02.09. 14:40
Liu Shaoang negyedikként, Liu Shaolin Sándor hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres döntőjében a pekingi téli olimpián.