Roland Garros: Babos Tímea közel a főtáblához

Dorogi László
Dorogi László

Babos Tímea három szettben győzte le az olasz Martina Trevisant a Roland Garros női egyes selejtezőjének második fordulójában, így már csak egy mérkőzést kell megnyernie a főtáblára jutáshoz.

Fotó: Babos Tímea

A világranglistán jelenleg 138. magyar teniszezőnő a kvalifikáció első körében a montenegrói Danka Kovinicset búcsúztatta, így a második fordulóban Martina Trevisan várt rá. A világranglistán 157. olasz lány még sosem szerepelt Grand Slam-torna főtábláján, ennek ellenére megizzasztotta Babost.

Az első szettben azonnal sikerült elhúznia 2:0-ra, de ezt követően Babos kétszer is elvette az adogatását és negyven perc játékot követően megnyerte az első szettet. A második szettet is Trevisan kezdte jobban, 4:1-re is elhúzott, majd 5:2-nél ismét brékelt, s mivel Babos játszmalabdánál beütötte harmadik kettős hibáját, az olasz lány megnyerte a második szettet.

A döntő felvonásban 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a játékosok, mindkét teniszezőnő egyszer-egyszer vette el a másik adogatását, ekkor azonban Babosnak újfent sikerült ezt megtennie és az első meccslabdáját kihasználva megnyerte a több mint két és fél órás maratoni ütközetet.

Babosnak a főtáblára jutáshoz a világranglista 140. helyén álló spanyol Aliona Bolsova Zadoinovot kell legyőznie.

Roland Garros, női egyes, selejtező, 2. forduló

Babos Tímea-Martina Trevisan 6:4, 2:6, 7:5

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49002/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Babos Tímea,Roland Garros

További cikkek

Egyéni sportok

Tenisz: Fucsovics nélkül elmaradt a címvédés az országos csapatbajnokságon

2020.07.03. 18:45
Miután Fucsovics Márton nem lépett pályára a címvédő MTK 4-1-re kikapott a GYAC-tól a férfi Szuperliga tenisz-csapatbajnokság pénteki …

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Tenisz: a szerb kormányfő védelmébe vette Novak Djokovicot

2020.06.30. 14:10
Ana Brnabic szerb miniszterelnök szerint nem Novak Djokovicot, hanem a szerb kormányt terheli a felelősség azért, hogy a férfi teniszezők meghívásos Adria Tour-sorozatán a …

Egyéni sportok

Tenisz: a Davis-kupa döntőjét is elhalasztják egy évvel

2020.06.26. 16:05
Az ITF döntésének értelmében elmarad a Davis Kupa madridi döntője, amelyet a magyar válogatott részvételével novemberben rendeztek volna meg.

Egyéni sportok

Tenisz: jövő áprilisban lesz a Fed Kupa budapesti döntője

2020.06.26. 14:30
A FED Kupa budapesti döntőjének szervezői a mai napon bejelentették, hogy a finálét 2021. április 13-18-án bonyolítják le fővárosunkban.

Egyéni sportok

Tenisz: Babos Tímea lehet, hogy nem indul a US Openen

2020.06.26. 13:05
Babos Tímea úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy túl korainak tartja a teniszidény augusztusi újrakezdését és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy idén nem vesz részt a US Openen.

Egyéni sportok

Adria Tour: pozitív lett Novak Djokovic koronavírustesztje, törlik a tornát

2020.06.23. 15:05
Pozitív lett a világelső Novak Djokovic koronavírustesztje az után, hogy a szerb teniszező részt vett az által életre hívott, meghívásos Adria …

Egyéni sportok

Tenisz: Grigor Dimitrov elkapta a koronavírust, elmaradt a zadari döntő

2020.06.21. 23:20
Elmaradt a Novak Djokovics által szervezett Adria Tour zadari állomásának a döntője, miután kiderült, hogy a tegnapi napon pályára lépő Grigor Dimitrov …

Külföldi foci

Közvetítések: láthatjuk a Liverpoolt, a Chelsea-t és a Real Madridot

2020.06.21. 07:30
Ezen a héten tényleg beindult a nagyüzem az európai futballvilágban, ezt jól jelzi, hogy az angol bajnokság listavezetője, a két évvel ezelőtti BL-győztes …

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az olasz bajnokság, derbit rendeznek Magyarországon

2020.06.20. 07:30
Mind a négy topligából láthatunk mérkőzést szombaton, azonban Magyarországon is rendeznek sorsdöntő összecsapásokat a szombati napon.