Pátkai Máté: „A szlovákok elleni hazai meccs kiemelten fontos lesz!”

Kecskés István
Kecskés István

A fegyelmezett játéknak és a magyar labdarúgó-válogatott csapatként mutatott teljesítményének tulajdonítja a Wales ellen aratott kedd esti 1-0-s győzelmet a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtező gólszerzője, Pátkai Máté.

Pátkai Máté (b), Szalai Ádám (b3) és a walesi Joe Allen (b2) és James Lawrence a Magyarország-Wales Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2019. június 11-én. MTI/Kovács Tamás

A MOL Vidi FC középpályása a mérkőzés után azt mondta, Marco Rossi szövetségi kapitány - aki eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra - azt kérte a futballistáktól, hogy végig fegyelmezetten játsszanak.

"Nem akartuk megengedni a walesieknek, hogy kibontakozzanak, mert nagyon gyors játékosaik vannak, és ha őket hagytuk volna futni, akkor nagy bajba kerülhettünk volna" - mondta Pátkai, hangsúlyozva: "mindent elmond" a válogatott teljesítményéről az, hogy kapott gól nélkül hozta ezt a meccset, s az ellenfélnek csupán egy nagy gólszerzési lehetősége volt a 90 perc alatt.

"Négy mérkőzés után kilenc ponttal a csoport élén állni nyilván nagyon jó, de még csak félúton vagyunk, semmi nem dőlt el, a következő négy meccs sem lesz könnyebb, mint az előző négy, a szlovákok elleni hazai összecsapás pedig ha nem is sorsdöntő, de kiemelten fontos találkozó lesz" - összegzett Pátkai.

Szoboszlai Dominik, a válogatott irányító középpályása szintén kiemelte, hogy bár jó eredmény négy mérkőzés után kilenc ponttal a csoport élén állni, a hátralévő meccseken a lehető legtöbb pontot kell begyűjtenie a csapatnak.

"Mindenki úgy áll hozzá ehhez a selejtezősorozathoz, hogy a cél az, hogy kijussunk a jövő évi Európa-bajnokságra, mert itthon, saját közönség előtt is szeretnénk játszani az Eb-n" - emelte ki az osztrák bajnok Red Bull Salzburg légiósa.

Nagy Ádám az E csoport állását firtató kérdésre úgy reagált, előzetesen nem gondolták volna, hogy júniusban arról beszélhetnek, "egész jól állunk".

"Nyilvánvalóan sajnáljuk, hogy az első meccsen kikaptunk a szlovákoktól, de azt gondolom, hogy az azóta játszott három meccsel és három sikerrel maximálisan sikerült kijavítani a rossz rajtot, s persze a bakui győzelmet lehet kötelezőnek mondani, de Horvátország és Wales megverésével talán az elváráson túl teljesítettünk, és egy egész országot sikerült boldoggá tennünk" - jelentette ki a Bologna védekező középpályása.

Nagy Ádám azt mondta, a sikerek és a csoportelsőség kellő löketet és egyfajta "adrenalinfröccsöt" kell, hogy adjanak a válogatott játékosoknak, akiknek ezek után magabiztosságot kell árasztaniuk még akkor is, amikor idegenben lépnek pályára.

"Horvátországban és Walesben is a három pont megszerzéséért kell kifutnunk a gyepre, de a következő mérkőzést itthon játsszuk a szlovákok ellen, először azon az összecsapáson kell mindent megtennünk a győzelemért" - jelentette ki Nagy.

A kapus Gulácsi Péter azt mondta, a kedd esti mérkőzésen a gólig mindkét csapat valamelyest kivárásra játszott, ezért tűnhetett néha alacsonyabbnak az iram, és kevés volt az olyan szakasz, amikor rövid idő alatt mindkét kapu előtt kialakultak helyzetek.

"Miután megszereztük a vezetést, ők nyilván egyenlíteni akartak, ezért lehetőségünk nyílt a gyorsabb ellentámadásokra, talán egy kicsi szerencsével a második gólunkat is berúghattuk volna, és akkor végképp eldől a meccs, de végül erre nem volt szükség a győzelemhez" - nyilatkozta a német Bundesligában harmadik RB Leipzig kapusa, aki szerint nem nőttek a válogatott esélyei az Eb-szereplésre, hanem a csapat életben tartotta az esélyt.

"Természetesen nagyon jó a nyári szünetnek úgy nekikezdeni, hogy vezetjük a csoportot, de a folytatásban négy nagyon fontos mérkőzés vár még ránk, amelyeken ki kell harcolnunk az Eb-részvételt" - tette hozzá Gulácsi.

A magyar válogatott az Eb-selejtező következő körében, szeptember 9-én fogadja majd Budapesten a szlovák csapatot.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49283/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Gulácsi Péter,Szalai Ádám,EURO 2020,Szoboszlai Dominik,válogatott,Marco Rossi,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Miskolcon debütál Joan Carrillo, rangadó Felcsúton

2019.11.30. 12:40
A MOL Fehérvár FC régi-új edzője a Diósgyőri VTK ellen debütál, míg a Mezőkövesd a Puskás Akadémia ellen folytatná jó sorozatát.

Külföldi foci

Közvetítések: megkezdődik a női kézilabda-világbajnokság

2019.11.30. 07:30
A magyar válogatott is megkezdi szereplését a női kézilabda-világbajnokságon Kazahsztán ellen, míg a Szeged férfi kézilabda csapata a PDP Zagrebet fogadja a Bajnokok …

Magyar foci

Labdarúgás: posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban

2019.11.29. 11:35
Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán.

Magyar foci

Európa-liga: Rebrov csalódott, de büszke a csapatára

2019.11.28. 22:00
Szerhij Rebrov csalódott az utolsó percben bekapott gól miatt, ám a Ferencváros trénere így is büszke csapata mai teljesítményére.

Magyar foci

Európa-liga: drámai meccsen bukta el a győzelmet a Ferencváros

2019.11.28. 20:50
Egy 96. percben kapott gól miatt 2-2-es döntetlent játszott a Ferencváros az Espanyol ellen és így a magyar bajnokcsapatnak mindenképpen győznie kell a továbbjutáshoz az …

Magyar foci

Labdarúgó NB III: Itt a vége! Gál László porig rombolta az ózdi labdarúgást

2019.11.28. 16:05
Egyáltalán nem mennek jól a dolgok az ózdi futballéletben, ahol az Ózdi Kohász idén ünnepelné 110 éves fennállását. Csakhogy …

Külföldi foci

FIFA-világranglista: Belgium az élen, Magyarország visszacsúszott az 52. helyre

2019.11.28. 11:50
A magyar válogatott két helyet visszacsúszva az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet …

Magyar foci

NB I - Joan Carrillo: támadófutball kell ahhoz, hogy a Fehérvár minden meccsen nyerjen

2019.11.28. 10:40
Támadófutballt szeretne játszatni az első másodperctől kezdve, mert ez kell ahhoz, hogy a MOL Fehérvár minden meccsét megnyerje …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: nem súlyos Gulácsi Péter fejsérülése

2019.11.28. 09:10
Gulácsi Péter fejsérülése nem súlyos, erről a magyar válogatott labdarúgó klubedzője, az RB Leipzig csapatát irányító Julian Nagelsmann adott tájékoztatást.

Csapatsportok

Képernyőn a Ferencváros és kilenc további Európa-liga találkozó

2019.11.28. 07:30
Összesen tíz mérkőzés az Európa-ligából, de szurkolhatunk a soproni kosaras lányoknak is, és a strandfoci világbajnokságon is már a negyeddöntők …