Pátkai Máté: „A szlovákok elleni hazai meccs kiemelten fontos lesz!”

Kecskés István
Kecskés István

A fegyelmezett játéknak és a magyar labdarúgó-válogatott csapatként mutatott teljesítményének tulajdonítja a Wales ellen aratott kedd esti 1-0-s győzelmet a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtező gólszerzője, Pátkai Máté.

Pátkai Máté (b), Szalai Ádám (b3) és a walesi Joe Allen (b2) és James Lawrence a Magyarország-Wales Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2019. június 11-én. MTI/Kovács Tamás

A MOL Vidi FC középpályása a mérkőzés után azt mondta, Marco Rossi szövetségi kapitány - aki eltiltás miatt nem ülhetett le a kispadra - azt kérte a futballistáktól, hogy végig fegyelmezetten játsszanak.

"Nem akartuk megengedni a walesieknek, hogy kibontakozzanak, mert nagyon gyors játékosaik vannak, és ha őket hagytuk volna futni, akkor nagy bajba kerülhettünk volna" - mondta Pátkai, hangsúlyozva: "mindent elmond" a válogatott teljesítményéről az, hogy kapott gól nélkül hozta ezt a meccset, s az ellenfélnek csupán egy nagy gólszerzési lehetősége volt a 90 perc alatt.

"Négy mérkőzés után kilenc ponttal a csoport élén állni nyilván nagyon jó, de még csak félúton vagyunk, semmi nem dőlt el, a következő négy meccs sem lesz könnyebb, mint az előző négy, a szlovákok elleni hazai összecsapás pedig ha nem is sorsdöntő, de kiemelten fontos találkozó lesz" - összegzett Pátkai.

Szoboszlai Dominik, a válogatott irányító középpályása szintén kiemelte, hogy bár jó eredmény négy mérkőzés után kilenc ponttal a csoport élén állni, a hátralévő meccseken a lehető legtöbb pontot kell begyűjtenie a csapatnak.

"Mindenki úgy áll hozzá ehhez a selejtezősorozathoz, hogy a cél az, hogy kijussunk a jövő évi Európa-bajnokságra, mert itthon, saját közönség előtt is szeretnénk játszani az Eb-n" - emelte ki az osztrák bajnok Red Bull Salzburg légiósa.

Nagy Ádám az E csoport állását firtató kérdésre úgy reagált, előzetesen nem gondolták volna, hogy júniusban arról beszélhetnek, "egész jól állunk".

"Nyilvánvalóan sajnáljuk, hogy az első meccsen kikaptunk a szlovákoktól, de azt gondolom, hogy az azóta játszott három meccsel és három sikerrel maximálisan sikerült kijavítani a rossz rajtot, s persze a bakui győzelmet lehet kötelezőnek mondani, de Horvátország és Wales megverésével talán az elváráson túl teljesítettünk, és egy egész országot sikerült boldoggá tennünk" - jelentette ki a Bologna védekező középpályása.

Nagy Ádám azt mondta, a sikerek és a csoportelsőség kellő löketet és egyfajta "adrenalinfröccsöt" kell, hogy adjanak a válogatott játékosoknak, akiknek ezek után magabiztosságot kell árasztaniuk még akkor is, amikor idegenben lépnek pályára.

"Horvátországban és Walesben is a három pont megszerzéséért kell kifutnunk a gyepre, de a következő mérkőzést itthon játsszuk a szlovákok ellen, először azon az összecsapáson kell mindent megtennünk a győzelemért" - jelentette ki Nagy.

A kapus Gulácsi Péter azt mondta, a kedd esti mérkőzésen a gólig mindkét csapat valamelyest kivárásra játszott, ezért tűnhetett néha alacsonyabbnak az iram, és kevés volt az olyan szakasz, amikor rövid idő alatt mindkét kapu előtt kialakultak helyzetek.

"Miután megszereztük a vezetést, ők nyilván egyenlíteni akartak, ezért lehetőségünk nyílt a gyorsabb ellentámadásokra, talán egy kicsi szerencsével a második gólunkat is berúghattuk volna, és akkor végképp eldől a meccs, de végül erre nem volt szükség a győzelemhez" - nyilatkozta a német Bundesligában harmadik RB Leipzig kapusa, aki szerint nem nőttek a válogatott esélyei az Eb-szereplésre, hanem a csapat életben tartotta az esélyt.

"Természetesen nagyon jó a nyári szünetnek úgy nekikezdeni, hogy vezetjük a csoportot, de a folytatásban négy nagyon fontos mérkőzés vár még ránk, amelyeken ki kell harcolnunk az Eb-részvételt" - tette hozzá Gulácsi.

A magyar válogatott az Eb-selejtező következő körében, szeptember 9-én fogadja majd Budapesten a szlovák csapatot.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49283/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Gulácsi Péter,Szalai Ádám,EURO 2020,Szoboszlai Dominik,válogatott,Marco Rossi,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

NB I: menesztette vezetőedzőjét a MOL Fehérvár FC

2019.11.25. 11:10
Sokba került Marko Nikolicsnak a Puskás Akadémia ellen elszenvedett vereség, a klub hétfőn közleményben tudatta, hogy megválik a szerb trénertől.

Magyar foci

NB III: hogy lehet egy meccs eredménye 29–0?

2019.11.25. 08:35
Rém egyszerű: kell egy felelőtlen klubvezető, aki egyszerre két csapatát is kivégezteti. Ózdon van ilyen, össze is jött a 29–0-s vereség.

Magyar foci

OTP Bank Liga: szoros mérkőzésen győzött a Ferencváros

2019.11.24. 20:20
A fővárosi zöld-fehérek 3-2-es győzelmet arattak az újonc Zalaegerszeg ellen, így az élre ugrottak a tabellán a magyar élvonal 13. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: Szalai nélkül is ötöt vágott a Mainz

2019.11.24. 20:00
Emberhátrányban nyert 5-1-re a Mainz, a Hoffenheim vendégeként a Bundesliga 12. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: hiába fordított, kikapott a Csákvár

2019.11.24. 18:55
Baracskai Roland duplájával tudott fordítani a Vasas ellen a Fejér megyei együttes a magyar másodosztály 18. fordulójában, azonban a fővárosiak végül 4-2-re győzni tudtak.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: az utolsó utáni pillanatban mentett pontot a Békéscsaba

2019.11.24. 17:15
A Békés megyei gárda a 94. percben szerezte meg az egyenlítést a Győri ETO ellen a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB III: óriási különbséggel győzött a Tállya a romokban lévő Ózd ellen

2019.11.24. 16:30
A 110 éve alapított Ózdi Kohász miután legutóbb nem tudott kiállni a Putnok ellen most 29 góllal kikapott a Tállyától a …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: nem hibázott a Siófok

2019.11.24. 15:15
A Siófok legyőzte a kiesőjelölt Vácot, újra kikapott az Ajka, a Dorog kellemetlen vereséget szenvedett a Tiszakécskétől.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: így látták a vezetőedzők

2019.11.24. 08:50
Minőségi korlátok, gyermeteg hibák, elvesztett fókusz, hiányzó fegyelem és működő elképzelések az edzői nyilatkozatokban a 13. forduló után.

Külföldi foci

Közvetítések: élre állhat a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben

2019.11.24. 07:30
A fővárosi zöld-fehérek nagy lehetőség előtt állnak, miután a két mérkőzéssel többet játszó MOL Fehérvár FC a szombati játéknapon 3-1-es vereséget …