Kosárlabda: Boszniában győzött a női válogatott

MTI

A magyar női kosárlabda-válogatott 25 ponttal nyert a bosnyák együttes ellen a csehországi felkészülési torna második napján, Prágában.

Fotó: hunbasket.hu

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 83-58 (26-18, 12-14, 23-6, 22-20)

A magyar csapat legjobb dobói: Határ 19, Zele 11, Simon 10, Dubei 10

Székely Norbert együttese az első perctől kezdve irányította a játékot, jól védekezett, a labdaszerzések után pedig könnyű kosarakat szerzett, így nyolc perc után már tizenegy ponttal vezetett.

A bosnyákok sem támadásban, sem védekezésben nem tudták felvenni a versenyt a magyarokkal, akik a második negyed első felében is jól védekeztek - ezt követően azonban feljött a rivális, így a nagyszünetben csak hat pont volt a magyar előny.

A második félidő első perceit megint "megnyomta" a magyar együttes, már 23 ponttal is vezetett az utolsó játékrész előtt, melyben aztán még tovább növelte előnyét.

Székely Norbert tanítványai - akik csütörtökön hét ponttal kikaptak a házigazda csehektől - a szombati zárókörben a lettek ellen lépnek pályára 15 órakor.

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49325/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Csapatsportok

Kosárlabda: kikapott Csehországtól a válogatott

2019.08.18. 21:25
A magyar férfi kosárlabda-válogatott húsz ponttal kikapott Csehországtól a hamburgi felkészülési torna utolsó, vasárnapi játéknapján.

Amerika

NBA: visszavonultatják Tony Parker mezszámát

2019.08.18. 11:30
A San Antonio Spurs hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonultatja Tony Parker 9-es mezszámát, így tisztelegve a francia kosárlabdázó csapatért tett szolgálatai előtt.

Csapatsportok

Kosárlabda: legyőzte Lengyelországot a férfi válogatott

2019.08.17. 20:00
A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési tornán 80-75-re legyőzte Lengyelországot szombaton Hamburgban.

Csapatsportok

Kosárlabda: Irán ellen is veszített a magyar válogatott

2019.08.10. 23:45
A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 90-82-re kikapott Irántól, Krétán.

Csapatsportok

Kosárlabda: helytállt, de kikapott Görögországban a magyar válogatott

2019.08.09. 23:40
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 83-59-es vereséget szenvedett Görögországtól felkészülési mérkőzésen.

Csapatsportok

Kosárlabda: műteni kellett a magyar női válogatott csapatkapitányát

2019.08.07. 12:50
Bokaműtét miatt novemberig nem kosárlabdázhat Raksányi Krisztina, a magyar női válogatott csapatkapitánya.

Amerika

NBA: Vince Carter még egy évet játszik

2019.08.06. 17:40
Mégsem vonul vissza Vince Carter a legutóbbi szezon végén, hanem még egy idényt játszik, hogy rekordot döntsön az NBA-ben.

Amerika

NBA: Draymond Green szerződést hosszabbított

2019.08.03. 23:15
Meghosszabbította szerződését Draymond Green a Golden State Warriors játékosa.

Csapatsportok

Nyári összetartáson a férfi kosárlabda-válogatott, Hanga Ádám is a keretben

2019.07.30. 13:15
Nyári összetartáson vesz részt keddtől a magyar férfi kosárlabda-válogatott Kecskeméten.

Csapatsportok

Kosárlabda NB I: szeptemberben kezdődik a férfi és a női bajnokság is

2019.07.29. 14:25
A férfi és a női kosárlabda NB I alapszakaszának első fordulóját is szeptember végén rendezik a magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának hétfői …