Tour de Hongrie: magyar szakaszgyőzelem három év után!

MTI

Lovassy Krisztián nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny harmadik versenynapjának első félszakaszát, a tiszafüredi sprintbefutót, az összetett élén nem történt változás.

Fotó: http://velo.hu

A pénteki első, hosszabb etap Kazincbarcikáról indult, a városban tett kör után ötfős boly tekert el a mezőnytől, benne Lovassy Krisztián (magyar válogatott) és Rózsa Balázs (Differdange-Geba). A két magyar versenyző a szerdai első szakaszon több mint 140 kilométert szökött, s ezúttal a 31 fokos melegben a Tiszafüredig tartó 115 kilométeren is bátran vállalkozott támadásra a szlovén Gasper Katrasnik, a lengyel Stanislaw Aniolkowski és a cseh Jakub Otruba társaságában.

Rózsa az első, Lovassy a második helyen tekert át a nap egyetlen kategorizált emelkedőjén, a harmadik kategóriás tardonai hegyi hajrán, s a minszki Európa Játékok pályaversenyére készülő Lovassy az egri gyorsasági részhajrán is második lett.
 

A szökevénycsoport három perc feletti előnyt dolgozott ki, amely negyven kilométerrel a cél előtt, a maklári vasúti átkelőnél 2:41 perc volt. Itt a vonat érkezése miatt meg kellett állítani a versenyzőket, az újraindítás után nem sokkal Rózsa leszakadt az élcsoportról, őt be is fogta a mezőny. A négyfősre olvadt szökevénycsoport viszont megtartotta előnyét a Besenyőtelek és Poroszló közötti hosszú egyenes szakaszon, sőt növelni is tudta a különbséget.

A hajrában aztán Lovassy indított, s bár Aniolkowski is nagyot sprintelt, célfotóval a hazai bringás diadalmaskodott, ezzel 2016 - Szalontay Sándor prológon aratott sikere - után nyert újra magyar versenyző szakaszt a Tour de Hongrie-n.

A sárga trikót megtartotta a mezőnnyel érkező lett Krists Neilands.    

Lovassy Krisztiánnak gratuláltak a mezőny magyar tagjai, a közönség pedig hangos ovációval fogadta a kiélezett befutónál. Az MTI kérdésére a magyar válogatott versenyző kifejtette, az első etap hosszú szökése elég sokat kivett belőle, akkor a szakasz utolsó harmadában lévő emelkedők nem segítették a hazaérésben. A csütörtöki, Miskolcon záródó etapon pedig nem esett neki jól a sok domb és a nagy meleg.

"Így ma nem is volt betervezve a szökésem, a végső sprintben akartam ott lenni, esetleg Karl Ádámot segíteni előre jönni" - fogalmazott. Felidézte, elöl helyezkedett, amikor a szakasz elején újabb és újabb sikertelen szökési kísérletek zajlottak, s végül mégis úgy érezte, meg kell indulnia, s ismét Rózsa Balázzsal egyszerre éreztek rá a lehetőségre.

"Ezúttal segített, hogy nem hárman voltunk, mint szerdán, hanem öten. Majd sajnos Balázs leszakadt, de még akkor is négyen maradtunk. Remekül dolgoztunk össze és jó tempót mentünk, ám a mezőny nem engedett messzire minket, nem is fűztem sok reményt arra, hogy sikeresen hazaérünk" - mondta. Hozzátette: húsz kilométerrel a vége előtt három és fél perc volt az előnyük, akkor kezdett el hinni benne, hogy meglehet. Elárulta: mindenki keményen dolgozott, senki nem taktikázott a célig, ezért volt sikeres a szökés, amelyben ő volt a legerősebb.

Leszögezte, a vasúti átjárós megállítás nagyon kizökkentette őket, hiszen a nagy melegben 170-180-as pulzussal tekertek, s az újraindításnál az elnehezült lábakkal nehéz volt újra felvenni a tempót. A délutáni Hajdúszoboszlóig tartó félszakaszról hangsúlyozta, nem tervez újabb szökést.

"Ha mégis újra megpróbálom, lőjenek le" - mondta mosolyogva.

Az Európa Játékokra előretekintve kiemelte: ennél jobb eredményt nem is érhetett volna el a felkészülés során.

Rózsa Balázs az MTI-nek elmondta: a szerdaihoz hasonlóan ezúttal is egy kemény szökésben vett részt, s egy kis csalódottság van benne, hogy nem tudott a hajráig velük tartani.

"Mindent megtettem, így azért nincs nagy hiányérzetem, és nagyon örülök, hogy Krisztián végül meg tudta csinálni" - szögezte le Rózsa.

Dér Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta: tervben volt a szökés, de a magyar válogatott alapvetően Karl Ádám sprintjére készült, ám természetesen örül, hogy így alakult.

Pénteken (ma) délután 16 órától következik a második félszakasz, a Tiszafüredtől Hajdúszoboszlóig tartó 69 kilométeres etapot az M4 Sport élőben közvetíti.

Végeredmény:

1. Lovassy Krisztián (magyar válogatott) 2:33.21 óra
2. Stanislaw Aniolkowski (lengyel, CCC Development Team) azonos idővel
3. Gasper Katrasnik (szlovén, Adria Mobil) a. i.
4. Jakub Otruba (cseh, Elkov-Author) a. i.
...6. Karl Ádám (magyar válogatott) 4:04 perc hátrány

Az összetett állása:

1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 12:30.39 óra
2. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 1:07 perc hátrány
3. Louis Bendixen (dán, Coop) 1:10 p h.
...9. Dina Márton (Kometa Cycling Team) 1:18 p h.
10. Fetter Erik (Pannon Cycling Team) 1:19 p h.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49318/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tour de Hongrie

További cikkek

Csapatsportok

Ma is Európa Játékok és Afrikai Nemzetek Kupája

2019.06.26. 07:30
Minmszkben ma atlétikában, birkózásban, kajak-kenuban, ökölvívásban, sportlövészetben és tollaslabdában szurkolhatunk a magyaroknak, az Afrikai Nemzetek Kupájában pedig megkezdődik a …

Egyéni sportok

Tour de France: Tom Dumoulin sem indul

2019.06.21. 13:05
A tavalyi Tour de France-t második helyen záró Tom Dumoulin nem indul az idei francia körversenyen. A hírt a holland kerékpáros csapata jelentette be.

Csapatsportok

Tévében vízilabda válogatott belgárdi meccse

2019.06.20. 07:30
Japán ellen száll medencébe az együttes a világliga szuperdöntőben. Lesz még női foci, kerékpár és vívás is a tévében.

Csapatsportok

Közvetítések: a spanyolok ellen javíthatnak pólósaink

2019.06.19. 07:30
Folytatódnak a vízilabda világliga szuperdöntőjének küzdelmei, robog tovább a női foci-vb, az U21-es foci Eb és a Copa América is, de ezen felül is lesz mit nézni.

Egyéni sportok

Kerékpár: az ASO megfigyelője szerint Magyarország készen áll a Giro rajtjára

2019.06.17. 18:40
A vasárnap zárult Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny alapján Magyarország készen áll a Giro d'Italia rajtjának jövő évi …

Külföldi foci

Közvetítések: három futballtorna is a képernyőn

2019.06.17. 07:30
A mai nap közvetített eseményeinek számát majdnem egy kezünkön meg tudnánk számolni, de így is lesz olyan esemény amit érdemes nézni.

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: Neilands a végső győztes, Dina és Valter a dobogón zárt

2019.06.16. 21:20
Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt, mivel a vasárnapi zárószakaszon megőrizte a sárga trikót, Dina Márton a …

Egyéni sportok

Közvetítések: zárul a Tour de Hongrie, indul az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság

2019.06.16. 07:30
A hatodik, Kecskemét-Székesfehérvár szakasszal zárul a magyar kerékpárverseny.

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: Neilandsé a Kékestető, Dina és Valter a dobogón

2019.06.15. 17:15
A sárga trikós lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny negyedik szakaszát, a Kékestetőn zárult királyetapot, Dina Márton második, …

Külföldi foci

Közvetítések: döntő az U20-as labdarúgó világbajnokságon, folytatódik a Copa América

2019.06.15. 07:30
A pénteki bronzmérkőzés után Dél-Korea és Ukrajna küzd meg az U20-as világbajnoki címért a szombati napon, ami …