Vívó EB: döntőben a női kardválogatott!

Kecskés István
Kecskés István

Harmadik összecsapását is megnyerte a magyar női kardválogatott, ezzel bejutott a döntőbe a düsseldorfi Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI

A fehéroroszok és az ukránok legyőzése után a világranglista élén álló franciákkal vívtak a magyarok, és a korábbiakhoz hasonlóan izgalmas ütközetben nyertek.

Az első hét asszó végén mindig hátrányban voltak, az utolsó előtti váltásnál 35-29-re vezettek a franciák. Csakhogy az egyéniben bronzérmes Márton Anna ekkor 11-4-re verte Caroline Querolit, majd a pást mellett és a lelátón is felforrósodott hangulatban Pusztai Liza 5-1-re az egyéniben második Manon Brunet-t.

Az utolsó akciókat a csapattársak és az edzők sem bírták ülve kivárni, aztán a győzelmet érő tus után következett az ünneplés. A döntőbe jutás egyrészt nagy siker a női kardozóknak, másrészt sokat is ér az olimpiai kvalifikációs sorozatban.

Márton plusz nyolccal, Pusztai plusz héttel, Katona mínusz tízzel fejezte be a mérkőzést.

A magyar csapat 19 órától az oroszokkal vív az aranyéremért.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Fehéroroszország 45-40
negyeddöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-34
Magyarország-Ukrajna 45-44
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Oroszország-Németország 45-34
elődöntő:
Magyarország-Franciaország 45-40
Oroszország-Olaszország 45-39

Címkék: vívás, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49393/pics/lead_800x600.jpg
vívás,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Sértő Instagram-poszt miatt áll a bál a short track-válogatottnál

2019.12.03. 21:00
Jókora botrány van kibontakozóban a magyar rövidpályás-gyorskorcsolya csapatnál. A válogatottat felkészítő kínai edző benyújtotta lemondását, de a …

Egyéni sportok

Vívás: Fair Play-díjat kapott a magyar férfi kardválogatott

2019.12.01. 12:35
Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő - a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség - után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar …

Egyéni sportok

Az előolimpia győztese is az Év vitorlázói között

2019.11.26. 12:25
Hétfőn tartotta meg hagyományos díjátadó gáláját a Magyar Vitorlás Szövetség, ahol a férfiak és a nők mezőnyében is megválasztották az elmúlt év legjobb versenyzőjét.

Egyéni sportok

Sportlövő vk-döntő: Péni István ezüstérmes légpuskában

2019.11.21. 10:30
Az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István a győztestől mindössze egy tizeddel elmaradva ezüstérmet nyert férfi légpuskában a kínai Putienben zajló sportlövő …

Egyéni sportok

U24-es öttusa Eb: nyolc magyar indul

2019.11.21. 09:05
Nyolc magyar versenyző vesz részt a 24 éven aluli öttusázók lengyelországi Európa-bajnokságán, Drzonkówban.

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok

2019.11.20. 22:15
84 éves korában elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok úszó.

Egyéni sportok

Országúti kerékpáros kvótával bővült a magyar olimpiai csapat

2019.11.20. 14:30
Magyarország egy kerékpárost indíthat a tokiói olimpia férfi országúti mezőnyversenyén.

Egyéni sportok

Kitüntették Kamuti Jenőt

2019.11.18. 09:15
Újonnan alapított díjjal tüntette ki dr. Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU).

Csapatsportok

Vívó-vk: ezüstérmes a férfi kardcsapat Kairóban, szinte biztos az olimpiai kvóta

2019.11.17. 17:55
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a Kairóban rendezett világkupa-versenyen és így gyakorlatilag bebiztosította kvótáját a …

Egyéni sportok

Kerekesszékes vívó VK: amszterdami ezüstnap

2019.11.16. 15:50
Hajmási Éva és Osváth Richárd is a dobogó második fokára állhatott a hollandiai világkupa-verseny második napján.