U21-es EB: a román örömünnep és a szájbarúgott barátnő esete

Kecskés István
Kecskés István

A román U21-es válogatott kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. Az ünneplés közepetette az egyik szurkoló szájbarúgta egy játékos barátnőjét. 

Franciaország ellen ért el 0–0-s döntetlent a román válogatott, amely ezzel bejutott az U21-es EB elődöntőjébe, ami azt is jelenti, hogy a csapat ott lesz a következő olimpián. Most vonatkoztassunk el attól a ténytől, hogy a két válogatottnak éppen megfelelt az egymás elleni döntetlen és a megbonthatatlan francia–román barátság jegyében az is lett az eredmény. 

A cesena-i lelátón rengeteg Olaszországban dolgozó román vendégmunkás foglalt helyet, akik alaposan meg is ünnepelték a sikert. A lefújást követően Cristian Manea szeretett volna boldogságában a nézőtérre szaladni, hogy a barátnőjével is ünnepeljen, de egy szurkoló az útját állta. Manea ellökte magától a hölgyet, mire annak barátja izomból szájbarúgta a játékos kedvesét – mondhatnánk, hogy újabb iksz, de ez nem tréfa. A balhét a közelben tartózkodó Gheorghe Hagi zárta le, a kárpátok Maradonája az öltözőbe zavarta a futballistát. 

Az örömbe egy kis üröm is vegyült… 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49487/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: Franciaország és Anglia is kijuthat ma az Eb-re

2019.10.14. 07:30
Franciaország egy győzelemmel biztos Eb résztvevő, de Anglia is kvalifikálhatja magát ma este.

Külföldi foci

Eb-selejtezők: Lengyelország kijutott, döntetlen Walesben (videó)

2019.10.13. 22:50
Döntetlennel zárult a Wales-Horvátország mérkőzés a magyar válogatott csoportjában, míg Lengyelország újabb győzelmével már biztosan kijutott az …

Külföldi foci

Eb-selejtezők: Oroszország is kijutott a kontinenstornára (videó)

2019.10.13. 21:05
Oroszország is kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra miután 5-0-ra legyőzte Ciprust.

Magyar foci

Közvetítések: fókuszban a kézilabda BL és az Eb-selejtezők

2019.10.13. 07:30
Mind a négy Bajnokok Ligájában szereplő magyar kézilabdacsapat valamint a magyar labdarúgó-válogatott is képernyőre kerül a mai napon.

Külföldi foci

Eb-selejtező: kijutott Olaszország, Norvégiában bukott pontot Spanyolország

2019.10.12. 23:10
Belgium után Olaszország is bebiztosította részvételét a 2020-as Európa-bajnokságon, miután 2-0-ra legyőzte Görögországot hazai környezetben.

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a magyar csapatok EHF-kupa selejtezői

2019.10.12. 07:30
Nem maradunk magyar érdekeltségű mérkőzések nélkül, hiszen nyomon követhetjük a Vác és a Debrecen női, míg a Csurgó férfi csapatának az EHF-kupa selejtezőit.

Külföldi foci

Eb-selejtező: megégtek az angolok Prágában!

2019.10.11. 22:40
Az Európa-bajnoki selejtezők mai játéknapjának legnagyobb meglepetéseként Anglia 2-1-re kikapott Csehországtól.

Külföldi foci

Labdarúgás: Bognár Tamás Európa-bajnoki selejtezőt vezethet

2019.10.11. 18:50
Bognár Tamás vezeti az Izland-Andorra Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést hétfőn az izlandi fővárosban.

Külföldi foci

Minifutball-vb: Mexikó nyerte a világbajnoki döntőt

2019.10.11. 15:55
Mexikó győzelmével zárult az ausztráliai Perth-ben rendezett minifutball-világbajnokság miután a mexikóiak 4-0-ra legyőzték Brazíliát a fináléban.

Külföldi foci

Közvetítések: láthatjuk a világbajnokot és az angolokat

2019.10.11. 07:30
Két európai topcsapat is pályára lép a mai nap során, de láthatjuk a torna-vb aktuális napját és számos teniszmérkőzést is.