Labdarúgó NB I: Kassai Viktornak adott igazat a győri ítélőtábla

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Két év után hozott döntést a győri ítélőtábla Kassai Viktor és Lipták Zoltán ügyében, ahol a FIFA-játékvezetőnek adtak igazat a bírák. Az ítélet jogerős.

Kép forrása: Csakfoci

A 2017. április 29-én megrendezett DVTK-Vasas mérkőzésen több hazai játékos is azt állította, hogy a negyvennégy éves játékvezető rasszista szavakkal illette Patrick Mevoungout, a diósgyőriek támadóját. Kassai Viktor ezután fordult a bírósághoz, majd 2019 januárjában első fokon meg is nyerte a pert Liptákkal szemben, viszont a középhátvéd fellebbezett.

Végül csütörtök délelőtt tett pontot az ügy végére a győri ítélőtábla, amely megerősítette az első fokú döntést, miszerint Lipták Zoltán megsértette a játékvezető személyiségi jogait és jó hírnevét, amikor valótlant állított. Az viszont korábban sem volt kérdéses, hogy hamar fény derülhet az igazságra, hiszen a játékvezetők által használt technikai eszközök rögzítik a találkozók közben elhangzottakat. 

Ez az egész történet valójában nem rólam szólt. Számomra az volt fontos, hogy visszatartó erejű ítélet szülessen, amely szerint egy labdarúgó vagy egy klub nem állíthat súlyosan sértő valótlanságot egy játékvezetőről csak azért, hogy a saját felelősségét elhárítsa, vagy a fegyelmi büntetését ezzel valamiképpen csökkentse - nyilatkozta Kassai Viktor a Nemzeti Sportnak.

Lipták Zoltánt négyszázezer forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezték. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49541/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Kassai Viktor

További cikkek

Magyar foci

NB I: Rebrov szerint akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a Ferencváros

2019.08.18. 10:30
A Ferencváros ukrán vezetőedzője úgy gondolja, hogy csapata akár több góllal is legyőzhette volna a Kaposvárt, de így is elégedett a …

Magyar foci

Jet-Sol Liga: bajnokveréssel indult a szezon

2019.08.17. 23:55
Az MTK 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a női labdarúgó élvonal 2019/20-as idényének első mérkőzésén.

Magyar foci

NB I: harmadszor is kikapott a Honvéd

2019.08.17. 21:50
A Kisvárda 3-1-re győzött a Budapest Honvéd ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, a Hidegkuti Stadionban.

Magyar foci

NB I: öt gól és hazai győzelem Debrecenben

2019.08.17. 19:15
A Debrecen 3-2-re legyőzte a Zalaegerszeget a magyar élvonal harmadik fordulójában és így százszázalékos teljesítménnyel áll két lejátszott mérkőzést követően.

Magyar foci

NB I: újonc ellen kezdi meg szereplését a címvédő

2019.08.17. 14:30
Az első két fordulóból elhalasztott mérkőzést követően a Ferencváros is megkezdi idei bajnoki szereplését. A címvédő zöld-fehérek ellenfele a Kaposvár lesz.

Külföldi foci

Közvetítés: rangadó Angliában, képernyőn a Dortmund és a Monaco

2019.08.17. 07:30
A mai nap során számos labdarúgómérkőzés mellett rögbit, dartsot és teniszt is láthatunk a televízióban.

Magyar foci

NB I: fiatal játékosával hosszabbított a Ferencváros

2019.08.16. 16:05
Hivatalos oldalán jelentette be a fővárosi együttes, hogy szerződést hosszabbított a 2017 nyarán megszerzett Takács Zsomborral.

Magyar foci

NB II: döntést hozott az MLSZ az MTK-ügyében

2019.08.16. 13:25
Hivatalosan is eljárást indít a Fegyelmi Bizottság a Dorog-szurkolók miatt, akik a hétvégi MTK elleni mérkőzésen antiszemita rigmusokkal provokálták az ellenfél szurkolóit.

Magyar foci

Elhunyt a Ferencváros egykori kapusa, Takács Béla

2019.08.15. 19:55
A fővárosiakkal két bajnoki címet ünneplő futballista 78 esztendős korában hunyt el.

Magyar foci

NB I: hosszabbított válogatott futballistájával a MOL Fehérvár FC

2019.08.15. 13:40
Hivatalos oldalán jelentette be a Fejér megyei klub, hogy szerződést hosszabbított magyar válogatott középpályásával, Kovács Istvánnal.