MotoGP: Vinales győzött Assenben

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Maverick Vinales győzelmével ért véget a Holland Nagydíj. A Yamaha spanyol pilótája mögött a világbajnokságot vezető Marc Marquez illetve Fabio Quartararo végeztek. 

Fotó: p1race.hu

Fabio Quartararo újoncként immáron harmadszor rajtolhatott az élről, ám a francia pilóta a start után Alex Rins és Joan Mir mögé került. A két Suzukis és a rajtelső mögött Maverick Vinales és Marc Marquez csatázott, míg Andrea Dovizioso öt helyet jött fel. Rins a harmadik körben vezető helyről esett el, míg Mir mellett Qurtararo, Vinales és Marquez is hamar elment. 

Nem sokkal később Valentino Rossi és Takaaki Nakagami bukott el együtt, az olasz legendának fel kellett segítenie a magát megütő japánt a kavicságyban. Az élen haladó trió remek csatát vívott egymással, Dovizioso pedig lőtávolba került hozzájuk képest. 

Vinales egy rontást követően kissé lemaradt, de hamar visszazárkózott a Quartararót támadó Marquezre. A két spanyol hamarosan lerázta a francia ifjoncot és kegyetlen csatába kezdett a győzelemért. Hátrébb Danilo Petrucci megelőzte Doviziosot, és a csatájukba Mir is becsatlakozott. 

Vinales kilenc körrel a vége előtt elrontott egy kanyart, ám Marquez ezúttal csak átmenetileg tudta visszavenni a vezetést. A Yamahás hamar visszaelőzte és végül magabiztosan aratta idei első sikerét Marquez és Qartararo előtt. 

Dovizioso végül megszerezte a negyedik helyet a nagyot hajrázó Franco Morbidelli illetve Petrucci előtt. A legjobb 10-ben még Cal Crutchlow, Joan Mir, Jack Miller és Andrea Iannone fért be. 

A pontversenyben Marc Marquez 160 ponttal vezet a 116 pontos Andrea Dovizioso és a 108 pontot gyűjtő Danilo Petrucci előtt. A világbajnokság jövő héten a Német Nagydíjjal folytatódik. 

A Moto3-ban Tony Arborino győzött, míg a Moto2-es futam Augusto Fernandez sikerével zárult miután Lorenzo Baldassari kiütötte Alex Marquezt a hajrában. 

Végeredmény:

Címkék: MotoGP, Motorsport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49579/pics/lead_800x600.jpg
MotoGP,Motorsport

További cikkek

Autó-motor

MotoGP: Dovizioso megint megtréfálta Marquezt Ausztriában

2019.08.11. 16:25
Akárcsak 2017-ben, idén is Andrea Dovizioso nyerte az Osztrák Nagydíjat miután felülkerekedett a Marc Marquez elleni óriási csatában.

Külföldi foci

Tévében a MU, a Chelsea, az Arsenal, a PSG, a Leipzig és még a Fehérvár is

2019.08.11. 07:30
Rangadót rendeznek Angliában, elkezdi a PSG is, a Leipzig kupameccsel indítja a szezont, a Fehérvár pedig Felcsútra megy.

Autó-motor

MotoGP: Marc Marquez újabb rekordot adott át a múltnak

2019.08.10. 17:10
Marc Marquez nyerte a MotoGP Osztrák Nagydíjának időmérő edzését és megdöntötte Mick Doohan első rajtkockákra vonatkozó rekordját a királykategóriában.

Külföldi foci

Közvetítések: labdarúgás Európa országaiból

2019.08.10. 07:30
A mai napon magyar, portugál, angol és francia bajnoki mérkőzéseket és német kupatalálkozót láthatunk többek között.

Autó-motor

MotoGP: Csehországban is hengereltek a Marquez-fivérek

2019.08.04. 16:00
Marc Marquez a MotoGP-ben, míg öccse Alex Marquez a Moto2-ben nyerte meg a Cseh Nagydíjat , és így mindkét fivér nagy lépést tett a világbajnoki cím elhódítása felé.

Autó-motor

Közvetítések: szuperkupa Angliában, Forma 1-es futam Magyarországon

2019.08.04. 07:30
A Liverpool és a Manchester City felvezetésével elindul az angol topfutball, míg Magyarországon 34. alkalommal rajtol el a száguldó cirkusz.

Autó-motor

MotoGP: Marc Marquez hallatlan fölénnyel szerezte meg a rajtelsőséget Brno-ban

2019.08.03. 17:10
Marc Marquez kezdheti meg az élről a Cseh Nagydíját miután több mint két másodperccel jobb időt motorozott mindenkinél az időmérő edzésen.

Külföldi foci

Közvetítések: szuperkupa Németországban, kezdődik az NB I

2019.08.03. 07:30
Nagyszerű választékot hoz a szombati nap, amelynek kínálatában a Bayern-Dortmund rangadó, az NB I nyitófordulója, a Magyar Nagydíj időmérője és egy kerékpárverseny is …

Autó-motor

Forma-1, úszás, kézilabda és még Tour is lesz a tévében

2019.07.28. 07:30
Zár a vizes világbajnokság, Németországban versenyeznek az F1-esek és zajlik a Tour is.

Egyéni sportok

Kiosztják az első érmeket az úszó vb-n, döntőzik a junior kézilabda-válogatott

2019.07.21. 07:30
A hét utolsó napján sem fognak unatkozni a magyar sportbarátok, elkezdődnek a vizes világbajnokság úszóversenyei, Győrben pedig …