Vasas: bemutatták az új stadiont

Kecskés István
Kecskés István

Minden a Vasasról szól az új Illovszky Rudolf Stadionban, amelyet hivatalosan pénteken, a Dunaszerdahelyi AC elleni labdarúgó-mérkőzéssel avatnak fel a Fáy utcában.

Markovits László, a Vasas SC elnöke a média képviselői számára szervezett szerdai stadionbejárás előtt hangsúlyozta, a tervezésnél arra törekedtek, hogy a Vasas történelme, múltja és sikerei a létesítmény egész területén visszaköszönjenek.

"Sok tehetséges és szorgalmas ember igazi csapatmunkájának az eredménye, hogy a stadion úgy néz ki, ahogy" - jelentette ki Markovits, aki külön köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy a forrásokat biztosította.

Hegyi Iván kommunikációs igazgató szerint "ennek a stadionnak lelke van, mert igyekeztünk Markovits László elnök és csapatának vízióját valóra váltani".

"Az új Illovszky Stadion nem csupán egy mérkőzéshelyszín, hanem vizuális, történeti és művészeti megjelenítése annak, ami egy klubhoz való kötődést jelent" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Hozzátette: a stadion 16 szektorát legendás Vasas-játékosokról nevezték el. A 12 hazai szektor Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Kárpáti Béla, Komjáti András, Mészöly Kálmán, Raduly József, Sárosi László, Szilágyi Gyula és Várady Béla nevét viseli. A vendégszektorok nevét pedig olyan játékosok adják, akik a Vasas mellett a négy fővárosi, nagy rivális klub egyikében is játszottak. A kettős kötődésű labdarúgók: Machos Ferenc - aki a Honvédot is erősítette -, Plattkó Ferenc (MTK), Szentmihályi Antal (Újpesti Dózsa), Takács II József (Ferencváros).

Kelemen Csaba, az új Illovszky Rudolf Stadion vezető tervezője azt emelte ki, hogy a tervezést is a ugyanez a vízió határozta meg.

"Ez nem egy nagy stadion, mégis igazi stadionhangulatot lehet érezni benne" - fogalmazott. Az aréna befogadóképessége 5145 fő.

Salát Zalán Péter szerint - aki a projekt művészeti vezetője és a Vasas-táborban nőtt fel - olyan stadiont kívántak tervezni, amely a klub minden szurkolójának azt üzeni, hogy ez a Vasas-család igazi otthona.

"Olyan formanyelvet hoztunk be, ami nem megszokott, a művészeti megjelenítés során kiemelten foglalkoztunk a fémmel, utalva arra, hogy a klubnak vasmunkás gyökerei vannak" - jelentette ki a művészeti vezető.

A stadionban megtalálhatók a Vasas által nyert legnagyobb trófeák, a legendás játékosok rézkarc portréi, falra festett szurkolói anekdoták, valamint 16 nagy méretű acéltáblán a klub történetének főbb eseményei.

Domonyai László, a labdarúgócsapatot működtető kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a múlt heti tesztmérkőzésre 1200 szurkoló volt kíváncsi. Hozzátette, hogy csapatuk számára a magyar első- és másodosztály legfiatalabb keretével egyértelműen az NB I-be való feljutás a cél.

A Vasas pénteken avatja fel hivatalosan az új stadiont, 16 órától ingyenes családi programokkal, a Vasas és a Magyar Öregfiúk Válogatott mérkőzésével várják az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitó 19.30 órakor kezdődik, a Dunaszerdahely elleni avatómérkőzés pedig 20.30-tól veszi kezdetét.

Az új Illovszky Rudolf Stadiont 2017 márciusában kezdték el építeni, a beruházás költsége 8,130 milliárd forint volt.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49637/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB II,Vasas FC

További cikkek

Magyar foci

NB I: újonc ellen kezdi meg szereplését a címvédő

2019.08.17. 14:30
Az első két fordulóból elhalasztott mérkőzést követően a Ferencváros is megkezdi idei bajnoki szereplését. A címvédő zöld-fehérek ellenfele a Kaposvár lesz.

Magyar foci

NB I: fiatal játékosával hosszabbított a Ferencváros

2019.08.16. 16:05
Hivatalos oldalán jelentette be a fővárosi együttes, hogy szerződést hosszabbított a 2017 nyarán megszerzett Takács Zsomborral.

Magyar foci

NB II: döntést hozott az MLSZ az MTK-ügyében

2019.08.16. 13:25
Hivatalosan is eljárást indít a Fegyelmi Bizottság a Dorog-szurkolók miatt, akik a hétvégi MTK elleni mérkőzésen antiszemita rigmusokkal provokálták az ellenfél szurkolóit.

Magyar foci

Elhunyt a Ferencváros egykori kapusa, Takács Béla

2019.08.15. 19:55
A fővárosiakkal két bajnoki címet ünneplő futballista 78 esztendős korában hunyt el.

Magyar foci

NB I: hosszabbított válogatott futballistájával a MOL Fehérvár FC

2019.08.15. 13:40
Hivatalos oldalán jelentette be a Fejér megyei klub, hogy szerződést hosszabbított magyar válogatott középpályásával, Kovács Istvánnal.

Magyar foci

BL-selejtező - Orosz Pál: a Dinamo erősebb, mint a Ferencváros

2019.08.14. 19:15
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint nem szégyen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában kiesni a Dinamo Zagrebbel szemben, amely jelenleg …

Magyar foci

Montenegrói-magyar - Pénteken indul a jegyértékesítés

2019.08.14. 18:35
Pénteken 10 órától szeptember 2-ig lehet megvásárolni a belépőre váltható utalványt a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-i, montenegrói barátságos mérkőzésére.

Magyar foci

BL-selejtező: Rebrov szerint a sebességbeli különbség döntött a horvátok javára

2019.08.14. 09:35
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligájából való keddi búcsút követően elmondta, a selejtező …

Magyar foci

Bajnokok Ligája: súlyos vereséget szenvedett és az El-ben folytathatja a Ferencváros

2019.08.13. 21:50
A Ferencváros 4-0-ra veszített hazai pályán a Dinamo Zagreb ellen és így az Európa-liga selejtezőkörében folytathatja …

Magyar foci

ÉLŐ: Ferencváros- Dinamo Zagreb - BL-selejtező

2019.08.13. 19:45
Óriási lehetőség előtt a Ferencváros. Amennyiben a zöld-fehérek ma továbbjutnak a Dinamo Zagreb ellen, akkor biztosan ott lesznek valamelyik európai kupasorozat főtábláján.