NBA: földrengés szakította félbe Zion Williamson debütálását (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Földrengés szakította félbe az NBA nyári ligájának Las Vegasban rendezett New Orleans Pelicans-New York Knicks mérkőzését és így meglehetősen rövidre sikerült  Zion Williamson és RJ Barrett debütálása.

Hivatalosan is megkezdődtek az NBA Summer League küzdelmei, és a legnagyobb figyelmet egyértelműen a New Orleans Pelican-New York Knicks mérkőzés kapta. Az ok egyszerű volt: a Pelicans-ben Williamson mint a draft első választottja, míg a Knicksben Barrett az 1/3-as lépett pályára. A két egykori egyetemi csapattárs (mindketten egy évet jártak a Duke University-re) egyaránt kezdőként lépett pályára. 

A mérkőzés során a harmadik negyedet követően 80-69-re a Pelicans vezetett, majd a negyedik negyed elején a New York öt pontot szerzett zsinórban. Ezt követően azonban 7.1-es erősségű földrengés következett be Las Vegasban, amely miatt a mérkőzést félbeszakították. 

Szóba került, hogy a hátralévő 7 perc 53 másodpercet lejátsszák, ám végül törölték a mérkőzést. 

Zion Williamson, akit LeBron James óta a legígéretesebb 1/1-esnek tartanak (a Lakers sztárja is ott volt a nézőtéren), kilenc percet játszott, ezalatt 11 pontot dobott (4/9 mezőnyből, 3/6 büntetőből), 3 lepattanót jegyzett, egyszer pedig megszerezte a labdát. 

Barrett huszonnégy perc alatt 10 pontig jutott ám ehhez 18 mezőnykísérlet kellett számára.

A nap folyamán a Los Angeles Lakers is pályára lépett és 96-76-ra kikapott a Chicago Bulls-tól. A kaliforniaiak keretében már nem volt ott a magyar válogatott Allen Rosco, aki három korábbi nyári liga mérkőzésen is szerepelt. 

Végeredmények:

Detroit Pistons-Horvátország 96-80
Philadelphia 76ers-Milwaukee Bucks 107-106
Minnesota Timberwolves-Cleveland Cavaliers 86-75
Miami Heat-Kína 103-62
Dallas Mavericks-Brooklyn Nets 96-92
Charlotte Hornets-Golden State Warriors 93-85
Orlando Magic-San Antonio Spurs 75-59
New York Knicks-New Orleans Pelicans 74-80 - félbeszakadt 

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49682/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Női kosárlabda Magyar Kupa: címet védett a Sopron

2020.03.07. 19:00
A Sopron Basket megvédte címét a női kosárlabda Magyar Kupában, miután a pécsi döntőben 54-42 arányban legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot.

Amerika

NBA: a Lakers nyerte a főcsoportot vezető csapatok meccsét (videó)

2020.03.07. 11:35
A Los Angeles Lakers 113-103-ra győzött a Milwaukee Bucks ellen az NBA mai játéknapjának szuperrangadóján.

Csapatsportok

Női kosárlabda Magyar Kupa: könnyedén finalista a Szekszárd

2020.03.06. 20:55
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 86-59-re győzött a ZTE NKK ellen és így bejutott a női kosárlabda Magyar Kupa pécsi nyolcas döntőjében.

Csapatsportok

Női kosárlabda Magyar Kupa: a Sopron az első döntős

2020.03.06. 18:30
Elsőként a címvédő Sopron Basket jutott be a Killik László Női K&H Magyar Kupa döntőjébe, miután 99-90-re legyőzte a TFSE-MTK-t.

Amerika

NBA: Steph Curry vereséggel tért vissza (videó)

2020.03.06. 09:45
Hiába tért vissza a csapat legnagyobb sztárja, a Golden State Warriors 121-113-es vereséget szenvedett a Toronto Raptors ellen az NBA mai játéknapján.

Egyéni sportok

Közvetítések: fókuszban a darts a tenisz és a kosárlabda

2020.03.06. 07:25
A mai nap közvetítései közül a darts UK Open, a női kosárlabdakupa elődöntői, valamint a női tenisztornák emelhetőek ki.

Csapatsportok

Női kosárlabda Magyar Kupa: a TFSE az első elődöntős

2020.03.05. 16:05
Elsőként a TFSE-MTK együttese jutott négy közé a női kosárlabda Magyar Kupában, miután a pécsi nyolcas döntő csütörtöki első negyeddöntőjében 82-78-ra múlta felül a PEAC …

Amerika

NBA: a Dallas a fiatal sztárjainak köszönhetően nyert a hosszabbításban

2020.03.05. 13:20
A Dallas Luka Doncic parádés játékának is köszönhetően a hosszabbításban győzte le a New Orleans Pelicanst.

Külföldi foci

Közvetítések: Rooney a Manchester United ellen játszik

2020.03.05. 07:30
Wayne Rooney, a Manchester United egykori legendás játékosa volt csapata ellen lép pályára, mivel jelenlegi másodosztályú együttesét éppen a vörös ördögökkel sorsolták össze.

Csapatsportok

Kosárlabda: elhalasztják a 3x3-as szakág olimpiai selejtezőjét is

2020.03.04. 15:15
A selejtezőtornát Indiában rendezték volna meg március 18. és 22. között. A magyar női válogatottat is érinti a változás.