NBA: földrengés szakította félbe Zion Williamson debütálását (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Földrengés szakította félbe az NBA nyári ligájának Las Vegasban rendezett New Orleans Pelicans-New York Knicks mérkőzését és így meglehetősen rövidre sikerült  Zion Williamson és RJ Barrett debütálása.

Hivatalosan is megkezdődtek az NBA Summer League küzdelmei, és a legnagyobb figyelmet egyértelműen a New Orleans Pelican-New York Knicks mérkőzés kapta. Az ok egyszerű volt: a Pelicans-ben Williamson mint a draft első választottja, míg a Knicksben Barrett az 1/3-as lépett pályára. A két egykori egyetemi csapattárs (mindketten egy évet jártak a Duke University-re) egyaránt kezdőként lépett pályára. 

A mérkőzés során a harmadik negyedet követően 80-69-re a Pelicans vezetett, majd a negyedik negyed elején a New York öt pontot szerzett zsinórban. Ezt követően azonban 7.1-es erősségű földrengés következett be Las Vegasban, amely miatt a mérkőzést félbeszakították. 

Szóba került, hogy a hátralévő 7 perc 53 másodpercet lejátsszák, ám végül törölték a mérkőzést. 

Zion Williamson, akit LeBron James óta a legígéretesebb 1/1-esnek tartanak (a Lakers sztárja is ott volt a nézőtéren), kilenc percet játszott, ezalatt 11 pontot dobott (4/9 mezőnyből, 3/6 büntetőből), 3 lepattanót jegyzett, egyszer pedig megszerezte a labdát. 

Barrett huszonnégy perc alatt 10 pontig jutott ám ehhez 18 mezőnykísérlet kellett számára.

A nap folyamán a Los Angeles Lakers is pályára lépett és 96-76-ra kikapott a Chicago Bulls-tól. A kaliforniaiak keretében már nem volt ott a magyar válogatott Allen Rosco, aki három korábbi nyári liga mérkőzésen is szerepelt. 

Végeredmények:

Detroit Pistons-Horvátország 96-80
Philadelphia 76ers-Milwaukee Bucks 107-106
Minnesota Timberwolves-Cleveland Cavaliers 86-75
Miami Heat-Kína 103-62
Dallas Mavericks-Brooklyn Nets 96-92
Charlotte Hornets-Golden State Warriors 93-85
Orlando Magic-San Antonio Spurs 75-59
New York Knicks-New Orleans Pelicans 74-80 - félbeszakadt 

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49682/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Ezüstérmes a magyar válogatott az U18-as női kosár Eb-n

2019.07.14. 21:35
A magyar női kosárlabda-válogatott ezüstérmet nyert a szarajevói U18-as Európa-bajnokságon.

Csapatsportok

Női U18-as kosárlabda Eb: döntős a magyar válogatott!

2019.07.13. 23:00
Az U18-as női kosárlabda-válogatott óriási meglepetésre 67-56-ra győzött Franciaország ellen és így bejutott a Szarajevóban rendezett Európa-bajnokság döntőjébe.

Csapatsportok

Kosárlabda: válogatott játékost igazolt a Falco

2019.07.12. 11:30
A bajnoki címvédő Falco KC Szombathely hivatalosan bejelentette, hogy Benke Szilárd személyében válogatott bedobót igazolt.

Amerika

NBA: Russell Westbrook és Chris Paul csapatot cserélt

2019.07.12. 08:15
Chris Paul az Oklahoma City Thunderben, míg Russell Westbrook a Houston Rocketsben folytatja pályafutását, miután a két klub elcserélte a két szupersztárt.

Csapatsportok

Universiade: bronzért mérkőznek a női röplabdázók

2019.07.10. 23:00
A magyar női röplabdacsapat 3-0-ra kikapott szerdán az olaszoktól az elődöntőben, így pénteken a bronzéremért mérkőzhet a japánokkal a 30. nyári Universiadén, Nápolyban.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám szerződést hosszabbított

2019.07.09. 18:25
Meghosszabbította szerződését Hanga Ádám a Barcelonával. A magyar válogatott legnagyobb sztárja 2022-ig marad a katalán sztárcsapatnál.

Csapatsportok

Női kosárlabda Európa-bajnokság: Spanyolország nyerte a kontinensviadalt

2019.07.07. 22:20
Franciaország legyőzésével Spanyolország nyerte a 2019-es lett-szerb közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságot.

Külföldi foci

Közvetítések: döntő a Copa Américán és a női kosárlabda Eb-n

2019.07.07. 07:30
Lezárulnak a Dél-amerikai Copa América és a szerb-lett közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmei.

Csapatsportok

Női kosárlabda Eb: Székely Norbert szerint nagy lehetőség rejlik a fiatalokban

2019.07.06. 15:45
Székely Norbert, a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nagy lehetőség rejlik a csapat fiatal játékosaiban annak …

Csapatsportok

Női kosárlabda Eb: Belgium elleni vereséggel zárta a tornát a magyar válogatott

2019.07.06. 14:10
A magyar női kosárlabda-válogatott 72-56-ra kikapott Belgiumtól az utolsó Európa-bajnoki mérkőzésén, és így nem tudta kivívni az …