Red Bull Air Race: a címvédő nyerte az időmérőt

MTI

A bajnoki címvédő cseh Martin Sonka volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülős versenysorozat magyarországi hétvégéjének szombati időmérő edzésén Zamárdiban.

Fotó: MTI

A 41 éves pilóta - aki az összetettben második - ezzel három pontot már szerzett a Balatonnál, így már csak három pont a hátránya az összetettben élen álló Muroja Josihidével szemben. A 2017-ben bajnok japán versenyző az első repülése során is hibázott, második próbálkozása pedig még rosszabbul sikerült, így csak a kilencedik helyen zárt az időmérőn.

Sonka mögött a kvalifikáción a spanyol Juan Velarde végzett a második, a francia Mika Brageot pedig a harmadik helyen. A cseh pilóta győztes ideje 57.820 másodperc volt, Velarde csaknem négy tizedmásodperccel maradt el ettől, Brageot hátránya pedig már több mint egy másodperc volt. Az összetett harmadik helyén álló ausztrál Matt Hall hatodik lett (59.180 mp).

A Red Bull Air Race versenyhétvégéje vasárnap 13 órakor a futammal folytatódik, az első körben mind a 14 pilóta végigrepül majd a pályán, majd a legjobb nyolc folytatja, a harmadik, utolsó repülésen pedig már csak a leggyorsabb négy versenyző vehet részt.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49818/pics/lead_800x600.jpg
Red Bull Air Race,sportrepülés/műrepülés

További cikkek

Autó-motor

Red Bull Air Race: Kirby Chambliss győzött Budapesten

2017.07.02. 18:35
Az amerikai Kirby Chambliss győzelmével ért véget a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futama.

Autó-motor

Red Bull Air Race: Pete McLeod a budapesti ég ura

2017.07.01. 18:10
Pete McLeod volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamának szombati időmérő edzésén.

Autó-motor

Kezdődik a Tour, Budapest felett repkednek és a németekhez ért a MotoGP

2017.07.01. 07:30
Ökölvívás, autóverseny, MotoGP és Tour de France, a mai nap változatos programjában.

Autó-motor

Red Bull Air Race: újra a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták

2017.06.26. 13:15
Idén is a Lánchíd alatt repülnek át a pilóták a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat hétvégén sorra kerülő budapesti futamán.

Autó-motor

Red Bull Air Race: Budapesten dől majd el a holtverseny

2017.06.20. 14:10
Július 1-2-án, immáron tizedik alkalommal tér vissza Budapestre a Red Bull Air Race versenysorozat.

Autó-motor

Red Bull Air Race: hazai pályán nyert Muroja

2017.06.07. 09:35
Nem akármilyen sikert ünnepelhetett hazai környezetben a Red Bull Air Race szezon eddigi legnagyobb közönsége előtt a japán Joshide Muroja.

Csapatsportok

A BL-bronzért a Veszprém, eldől ki jut fel az NB I-be

2017.06.04. 07:30
A Barcelona ellen a Veszprém a kézilabda BL bronzérméért, a Balmazújváros-Kisvárda meccsen pedig eldől ki csatlakozik a Puskás AFC-hez az NB I-ben.

Autó-motor

Red Bull Air Race: Muroja fantasztikus győzelmet aratott San Diegoban

2017.04.18. 16:50
Josihide Muroja karrierje második győzelmét szerezte meg a húsvéti hétvégén az Egyesült Államokban, így magabiztosan készülhet a júniusi japán futamra.

Autó-motor

Cseh győzelem a Red Bull Air Race szezonnyitóján

2017.02.13. 12:40
Karrierje első futamgyőzelmét aratta a cseh Martin Sonka a Red Bull Air Race 75., „gyémánt“ futamán, melynek immáron tizedik alkalommal Abu-Dzabi adott otthont.

Autó-motor

Új pilótákkal és helyszínekkel rajtol az idei Red Bull Air Race

2017.01.19. 12:00
Az idei szezon több szempontból is mérföldkőnek számít a Red Bull Air Race történetében, a műrepülő verseny ugyanis fennállásának tizedik évfordulóját …