Tour de France: De Gendt sikeres szökés után nyert, Alaphilippe megint vezet

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Thomas De Gendt sikerével ért véget az idei francia körverseny nyolcadik szakasza, amelyet követően ismét Julian Alaphilippe vezet összetettben. 

Fotó: velo.hu

200 kilométer várt ma a mezőnyre, ám a dimbes-dombos szakasz során ét kategorizált emelkedőt is meg kellett másznia a mezőnynek. A legnehezebbnek ezek közül az utolsó előtti, vagyis a második kategóriába tartozó Cote d’Aveize  tűnt a legnehezebbnek. 

Nem sokkal a rajtot követően négy versenyző úgy gondolta, hogy érdemes megszökniük már a nap elején, köztük volt a szökés-specialista Thomas De Gendt is. Mindössze öt perc volt a szököttek legnagyobb előnye, mivel a Quick-Step kontrollálta a szökést. 

De Gendt az első négy emelkedőt megnyerte, majd ketten maradtak Alessandro De Marchival, mivel a többiek nem tudták tartani tempójukat a Col de la Croix de Part meredekén.

Húsz kilométerrel a vége előtt előbb Michael Woods, majd a címvédő Geraint Thomas is elesett ugyanabban a kanyarban, de mindketten folytatni tudták a versenyt. A walesi végül vissza tudott zárkózni a mezőnyhöz, ebben óriási szerepe volt segítőjének Wout Poelsnak. 

De Gendt közben lehagyta De Marchit is, és megnyerte azt a hegyi hajrát, amely időjóváírást adott, míg közben Julian Alaphilippe egyre inkább közelített virtuálisan a sárga trikóhoz. 

Thibaut Pinot és Alaphillipe a lejtmenetben óriási tempóba kezdett, hogy utolérjék az egész nap az élen tekerő riválisukat. De Gendt előnyéből végül 6 másodperc megmaradt és így megnyerte a szakaszt Pinot és az összetettben ismét élre álló Alaphillipe előtt. 

Holnap, Franciaország nemzeti ünnepén Saint Etienne és Brioude között 170,5 kilométert fog tekerni a mezőny. A versenyzőkre egy első és két harmadik kategóriás emelkedő vár. 

Eredmények:

1. Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 5:00:17
2. Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ + 6 mp
3. Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep + 6 mp
4. Michael Matthews (Aus) Team Sunweb + 26 mp
5. Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe + 26 mp
6. Matteo Trentin (Ita) Mitchelton-Scott + 26 mp
7. Xandro Meurisse (Bel) Wanty-Gobert + 26 mp
8. Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team + 26 mp
9. Egan Bernal (Col) Team Ineos + 26 mp
10. Geraint Thomas (GBr) Team Ineos + 26 mp

Összetett:

1. Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 34:17:59
2. Giulio Ciccone (Ita) Trek-Segafredo + 23 mp
3. Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ + 53 mp
4. George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma + 1:10
5. Geraint Thomas (GBr) Team Ineos + 1:12
6. Egan Bernal (Col) Team Ineos + 1:16
7. Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma + 1:27
8. Rigoberto Uran (Col) EF Education First + 1:38
9. Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team + 1:42
10. Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe + 1:45

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49816/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tour de France

További cikkek

Egyéni sportok

Negyeddöntőzik a póló-válogatott, Kozma és Késely döntőt úszik

2019.07.23. 07:30
A hét második napján dübörög tovább a vizes világbajnokság, a férfi vízilabda-válogatott Ausztrália ellen küzd meg az elődöntőért, Kozma Dominik 200, …

Egyéni sportok

Kiosztják az első érmeket az úszó vb-n, döntőzik a junior kézilabda-válogatott

2019.07.21. 07:30
A hét utolsó napján sem fognak unatkozni a magyar sportbarátok, elkezdődnek a vizes világbajnokság úszóversenyei, Győrben pedig …

Egyéni sportok

Hegyikerékpár OB: megszakadt Parti András sorozata

2019.07.20. 19:20
Parti András sikersorozatát megszakítva Dina Márton győzött a férfiaknál a hegyikerékpárosok szombati, kamaraerdei országos bajnokságán, míg a nőknél Benkó Barbara megvédte címét.

Egyéni sportok

Tour de France: Pinot szakaszt nyert, Alaphilippe előnye növekszik

2019.07.20. 18:25
Thibaut Pinot sikerével ért véget az idei Tour de France 14. szakasza, amelynek befutóját a legendás Tourmalet-n rendezték. Összesítésben Julian Alaphilippe előnye …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a női vízilabda-válogatott

2019.07.20. 07:30
A vizes-vb illetve a vívó-világbajnokság mellett dartsot, ökölvívást és lóversenyt is láthatunk többek között a mai napon.

Csapatsportok

Közvetítések: az Eb-döntő küszöbén a junior kézilabda-válogatott

2019.07.19. 07:30
Mozgalmas napunk lesz: zárul az Afrikai Nemzetek Kupája, tovább robog a vizes világbajnokság, újabb érmeket és kvótákat osztanak ki a vívó …

Egyéni sportok

Tour de France: kifizetődő volt Simon Yates szökése

2019.07.18. 18:40
Simon Yates nyerte az idei Tour de France 12. szakaszát, miután egy sikeres szökést követően ért célba. Összetettben nem változott semmi, továbbra is Julian Alaphilippe áll az élen.

Egyéni sportok

Kerékpár: Chris Froome hivatalosan is a 2011-es Vuelta győztese lett

2019.07.18. 12:30
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség doppingolás miatt megosztotta Juan Jose Cobót a 2011-es Vuelta a Espana során aratott győzelmétől, amelyet Chris Froome-nak …

Egyéni sportok

Tour de France: Caleb Ewan nyerte a tizenegyedik szakaszt

2019.07.17. 19:00
Az ausztrál kerékpározó ért célba az élen a 167 kilométeres szerdai szakaszon, míg Julian Alaphilippe megőrizte a sárga trikót.

Magyar foci

Közvetítések: továbbjuthat a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

2019.07.17. 07:30
A bolgár Ludogorec otthonában lép pályára a Ferencváros a továbbjutásért a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében.