Vizes-vb: edzője 10 kilométeren is érmet vár Rasovszkytól

MTI

Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa 5 kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a nyíltvízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren is a legjobbak közé várja őt a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon.

Fotó: MTI

"A kínai versenyző a második kör végén megpróbált egy támadást, de azt Kristóf a franciával együtt nagyon szépen visszaverte, onnantól pedig kézben tartották a pozíciójukat. Úgy úszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, de nagyon hosszú út vezetett idáig" - nyilatkozta könnyes szemmel Szokolai László, aki tíz éve irányítja a magyar úszósport első nyíltvízi világbajnokának felkészülését.

A szakember hozzátette, a 2016-os riói olimpián még medencében indult versenyzője, ezt követően váltottak a nyíltvízre, s hamar kiderült, jól döntöttek, mivel még ebben az évben junior világbajnoki címet nyert. 

"Kiderült, hogy lát a vízben, érzi a pályát és nagyon jó döntéseket hoz. Kiváló technikával úszik, az előre nézést pedig rendkívül gazdaságosan tudja beletenni az úszásának ritmusába. Ezen kívül pedig, amit a közönség nem láthat, hogy ő ennek él. Minden napjának a legfontosabb pontja, hogy milyen munkát kell aznap elvégeznie" - mondta a tréner.

Szokolai László 22 éves tanítványával ellentétben, aki "csak" az olimpiai kvóta megszerzését, azaz az első tízbe jutást célozta meg 10 kilométeren, már sokkal bátrabb volt.

"Mindenképpen dobogóra számítunk. Nagyon erős ellenfelek vannak, de velünk kell megküzdeniük" - jegyezte meg.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49807/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Rasovszky Krisóf,Nyílt vízi úszás

További cikkek

Egyéni sportok

Betöltötte 99. életévét Keleti Ágnes

2020.01.09. 09:25
99 éves lett ma Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a világ legidősebb olimpiai aranyérmese, a Nemzet Sportolója.

Egyéni sportok

Huszonhárom magyar sportolóval rajtol a téli ifjúsági olimpia

2020.01.08. 15:10
Csütörtökön veszi kezdetét az ifjúsági téli olimpia a svájci Lausanne-ban, a versenyek január 22-ig tartanak a harmadik ifjúsági téli játékokon.

Egyéni sportok

Vívás: negyedszer is olimpikon lenne Szász-Kovács Emese

2020.01.06. 13:35
A 37 éves párbajtőröző az első magyar aranyérmet szerezte meg a riói ötkarikás játékokon, ikergyermekei születése után most azon dolgozik, hogy Tokióban is ott lehessen.

Egyéni sportok

Korrupcióval és doppingügyek eltussolásával vádolják Aján Tamást

2020.01.06. 11:20
A Frankfurter Allgemeine Zeitung nemes egyszerűséggel szteroid-világszövetségnek titulálta az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget.

Egyéni sportok

Bódis Tamás parádés évet zárt

2019.12.25. 17:25
Bódis Tamás elégedett az évével, 2020-ban pedig még nagyobb dobásra készül.

Csapatsportok

Tour de Hongrie: Peák Barnabással érkezik a Mitchelton-SCOTT

2019.12.25. 12:35
Peák Barnabással a soraiban indul a Tour de Hongrie-n a Mitchelton-SCOTT csapata.

Csapatsportok

Áldott, békés karácsonyt kívánunk a Sportfaktor olvasóinak!

2019.12.24. 16:10
A Sportfaktor szerkesztősége kellemes ünnepeket kíván minden kedves olvasójának!

Egyéni sportok

WTCR: Michelisz a legjobbak listáján szerepel

2019.12.19. 16:15
Michelisz Norbert rajta van a legtekintélyesebb brit szaklap, az Autosport Top50-es listáján, s ezt korábban egy magyar versenyző sem mondhatta el magáról.

Autó-motor

BREAKING: Michelisz Norbert megnyerte a világkupát!

2019.12.15. 14:35
Óriási izgalmak után Michelisz Norbert az ötödik helyen ért célba az utolsó malajziai futamon és így megnyerte a 2019-es túraautó világkupát.

Autó-motor

WTCR: Michelisz Norbert győzelemmel lépett közelebb a bajnoki címhez

2019.12.15. 08:45
Michelisz Norbert megnyerte a malajziai szezonzáró hétvége első futamát és így két versennyel a vége előtt már 27 ponttal vezet összetettben.