Vizes-vb: edzője 10 kilométeren is érmet vár Rasovszkytól

MTI

Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa 5 kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a nyíltvízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren is a legjobbak közé várja őt a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon.

Fotó: MTI

"A kínai versenyző a második kör végén megpróbált egy támadást, de azt Kristóf a franciával együtt nagyon szépen visszaverte, onnantól pedig kézben tartották a pozíciójukat. Úgy úszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, de nagyon hosszú út vezetett idáig" - nyilatkozta könnyes szemmel Szokolai László, aki tíz éve irányítja a magyar úszósport első nyíltvízi világbajnokának felkészülését.

A szakember hozzátette, a 2016-os riói olimpián még medencében indult versenyzője, ezt követően váltottak a nyíltvízre, s hamar kiderült, jól döntöttek, mivel még ebben az évben junior világbajnoki címet nyert. 

"Kiderült, hogy lát a vízben, érzi a pályát és nagyon jó döntéseket hoz. Kiváló technikával úszik, az előre nézést pedig rendkívül gazdaságosan tudja beletenni az úszásának ritmusába. Ezen kívül pedig, amit a közönség nem láthat, hogy ő ennek él. Minden napjának a legfontosabb pontja, hogy milyen munkát kell aznap elvégeznie" - mondta a tréner.

Szokolai László 22 éves tanítványával ellentétben, aki "csak" az olimpiai kvóta megszerzését, azaz az első tízbe jutást célozta meg 10 kilométeren, már sokkal bátrabb volt.

"Mindenképpen dobogóra számítunk. Nagyon erős ellenfelek vannak, de velünk kell megküzdeniük" - jegyezte meg.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49807/pics/lead_800x600.jpg
MOB,Rasovszky Krisóf,Nyílt vízi úszás

További cikkek

Egyéni sportok

Vívó-vb: öt magyar is főtáblára jutott hétfőn

2019.07.15. 16:05
Férfi kardban mind a három selejtezőben induló versenyző, női párbajtőrben Muhari Eszter és Nagy Kinga jutott tovább a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokág első napján.

Egyéni sportok

Vizes vb: Rasovszky Kristóf már a 10 kilométerre gondol

2019.07.13. 08:00
A nyíltvízi úszásban aratott történelmi sikerét követően Rasovszky Kristóf már az olimpiai számra, a kvótaszerző 10 kilométerre koncentrál a Koreai Köztársaságban zajló vizes …

Egyéni sportok

BREAKING: Rasovszky Kristóf világbajnok 5 kilométeren!

2019.07.13. 01:55
Rasovszky Kristóf szerezte meg a Dél-Koreában rendezett vizes-világbajnokság első aranyérmét, miután óriási fölénnyel megnyerte az 5 km-es nyílt vízi úszást.

Egyéni sportok

Tokió 2020: eddig 25 magyar sportoló szerzett kvótát

2019.07.09. 12:00
Vadnai Benjámin a 25. magyar sportoló aki kvótát szerzett a jövő évi olimpiára. A kvótaszerzés kapcsán összegezzük, hogy kik azok a magyar sportolók akik biztosan ott lesznek Japánban.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: Takács Tamarát doppingvtségen kapták

2019.07.03. 19:40
Fennakadt a doppingvizsgálaton Takács Tamara, világ- és Európa-bajnok kajakos.

Egyéni sportok

Budapesti cselgáncs gp: rekordnevezés a magyar versenyre

2019.07.03. 17:20
Új nevezési rekorddal 88 ország 654 versenyzője lép tatamira a jövő péntektől vasárnapig tartó budapesti cselgáncs Grand Prix-n.

Egyéni sportok

Vizes vb: Sós Csaba négy-öt érmet vár

2019.07.01. 22:55
Sós Csaba szövetségi kapitány négy-öt magyar úszóéremre számít a júliusi, dél-koreai vizes világbajnokságon.

Egyéni sportok

Európa Játékok: Vecsernyés Dávid is bronzérmes!

2019.06.30. 16:35
A tornász Vecsernyés Dávid is felállhatott a dobogóra a Minszkben rendezett II. Európa Játékok során miután harmadikként végzett a nyújtó döntőjében.

Egyéni sportok

Európa Játékok: Péter Sára bronzérmes ugrásban!

2019.06.30. 13:20
A tornász Péter Sára bronzérmet szerzett a Minszkben rendezett II. Európa Játékokon miután a harmadik helyen zárta az ugrás döntőjét.

Egyéni sportok

Európa Játékok: Kopasz Bálint aranyérmes 5000 méteren is!

2019.06.27. 16:20
A kajakos Kopasz Bálint második aranyérmét szerezte a Minszkben zajló Európa Játékokon miután a mai napon az 5000 méter küzdelmeit megnyerte. Bodonyi Dóra ezüstérmet …