Vizes vb: Rasovszky Kristóf már a 10 kilométerre gondol

MTI

A nyíltvízi úszásban aratott történelmi sikerét követően Rasovszky Kristóf már az olimpiai számra, a kvótaszerző 10 kilométerre koncentrál a Koreai Köztársaságban zajló vizes világbajnokságon.

Fotó: MTI

Az 5 kilométeren szombaton győztes magyar versenyző elmondta, ez a verseny megmutatta, hogy jól sikerült a felkészülése, a formájával nincs baj, ami nagyon jó jel a három nap múlva esedékes 10 kilométeres viadal előtt.

"Az elején gondolkodtam rajta, hogy meg kellene bújni az első-második sor környékén, de annyira nagy volt a tumultus, hogy muszáj volt előre mennem, azt gondoltam annál nincs biztosabb, nincs verekedés. Persze végig figyelni kellett, hiszen folyamatosan jöttek" - nyilatkozta a magyar úszósport nyíltvízi szakágának első világbajnoka.

"Ez az első felnőtt világbajnoki érmem. Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, az jó, de bíztam benne, hogy valamelyik számban odaérhetek a dobogóra" - tette hozzá szerényen a szám Európa- és immáron világbajnoka, akit a helyi műsorközlő az egész verseny alatt mint a legnagyobb favoritot emlegetett.

Rasovszky elmondta, most ugyan nem érez fáradtságot, de a következő két nap legfontosabb feladata, hogy megfelelően regenerálódjon a 10 kilométer előtt, ahol az első tízbe kerülést, azaz az olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki.

A fiatal úszó megjegyezte, az, hogy ő a szakág első magyar világbajnoka, fantasztikus érzés, de még fel kell dolgoznia.

A hatodik helyen célba érkező Székelyi Dániel arról beszélt, hogy mindvégig megpróbálta elkerülni a "verekedést" a vízben és sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célját, azaz az első tíz közé jutást, amellyel megalapozta a 10 kilométeres viadalt.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49806/pics/lead_800x600.jpg
Rasovszky Krisóf,Nyílt vízi úszás,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Kitüntették Kamuti Jenőt

2019.11.18. 09:15
Újonnan alapított díjjal tüntette ki dr. Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU).

Autó-motor

WTCR: Michelisz összetettben az élre ugrott (frissítve)

2019.11.16. 13:00
Michelsz Norbert a túraautó-világkupa makaói versenyhétvégéjének első futamán a második helyen zárt, így összetettben átvette a vezetést.

Egyéni sportok

A MOB támogatja a már elnyert budapesti sportesemények megrendezését

2019.11.14. 21:10
A Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottsága és elnöksége támogatja a már elnyert fővárosi sportesemények megrendezését.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya: telt házra számítanak a debreceni Eb-n

2019.11.14. 14:30
A szervezők telt házra számítanak a január 24. és 26. között sorra kerülő debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Tokió 2020: öt érem a cél kajak-kenuban

2019.10.31. 13:50
Elkezdték a felkészülést a jövő évi, tokiói olimpiára a kajak-kenusok, Schmidt Gábor, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke azt mondta: öt éremmel, közte legalább két arannyal elégedett lenne a japán …

Csapatsportok

WTA-világbajnokság: Babosék nyertek az első mérkőzésükön

2019.10.28. 11:25
A párosversenyben címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős győzelemmel kezdte meg a szereplését a sencseni világbajnokságon.

Egyéni sportok

Sajtóhír: Borkai Zsolt már nem tagja a MOB-nak!

2019.10.24. 12:50
Korábban az olimpiai bizottság elnöke is volt, de immár nem is tagja a MOB-nak a politikai botrányba keveredett Borkai Zsolt.

Egyéni sportok

Pusztai Lizát Európa legjobb fiatal sportolójának jelölték

2019.10.22. 14:00
A kardozó Pusztai Lizát jelölték a legjobb fiatal európai sportoló-díjra, amely Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viseli.

Egyéni sportok

Tenisz világranglista: Babos rontott, Fucsovics javított

2019.10.21. 11:00
Babos Tímea öt helyet rontott, Fucsovics Márton két helyet javított a teniszezők egyéni világranglistáján.

Csapatsportok

Női asztalitenisz BL: a címvédő ellen kezdenek Pergelék

2019.10.21. 09:45
A héten két mérkőzéssel megkezdi szereplését a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában a Budaörs csapata, amely kedden a címvédő lengyel Tarnobrzeget fogadja.