Wimbledon: Halep esélyt sem hagyott Williamsnek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Simona Halep nyerte a női egyest a Wimbledoni Teniszbajnokságon, miután a döntőben két sima szettet követően legyőzte Serena Williamst. 

Fotó: AFP

Serena Williams eddig 23 Grand Slam-trófeát nyert egyéniben, így egyetlen sikerre van Margaret Court mögött. A US Open botrányos döntője óta első GS-fináléját játszó amerikai legenda ellenfele Simona Halep volt a wimbledoni fináléban. A két játékos eddigi tíz mérkőzéséből kilencet Williams nyert és így inkább őt tartották a favoritnak. 

Halep igyekezett hamar rácáfolni az esélyekre és alig 11 perc alatt dupla brékelőnyt harcolt ki magának. (Érdekesség egyébként, hogy Serena a meccs előtt kiemelte, hogy román ellenfele amikor legyőzte, akkor nagyon sima meccset vívtak.) Halep könnyedén tartotta meg a 4:0-s előnyt és végül alig huszonhat perc alatt behúzta az első szettet 6:2-vel. 

A második játszma első négy játéka során mindkét játékos hozta az adogatását, ekkor azonban Halep elnyerte ellenfele szerváját. A korábbi világelső már eddig is fölényben volt, ám miután az amerikai nem tudott visszabrékelni még közelebb került a győzelemhez. Ezután Williams megint képtelen volt hozni az adogatását majd Halep kiszerválta a meccset. A döntő 56 perc alatt ért véget. 

Simona Halep második Grand Slam-trófeáját nyerte meg a mai napon, egy évvel ezelőtt a Roland Garroson diadalmaskodott. Serena Williamsnek még várnia kell, hogy ő legyen Court mellett minden idők legeredményesebb női játékosa. Ő hat győzelme mellett eddig négyszer veszített a tenisz szentélyében. 

Végeredmény:

Simona Halep-Serena Williams 6:2, 6:2

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49813/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Wimbledoni teniszbajnokság,Serena Williams,Simona Halep

További cikkek

Egyéni sportok

Tenisz világranglista: Babos rontott, Fucsovics javított

2019.10.21. 11:00
Babos Tímea öt helyet rontott, Fucsovics Márton két helyet javított a teniszezők egyéni világranglistáján.

Egyéni sportok

Tévéműsor: Fucsovics Bécsben és a képernyőkön

2019.10.21. 07:30
A legmagasabban rangsorolt magyar férfi teniszező sérüléséből visszatérve menetel Ausztriában, de képernyőre kerül egy csipetnyi magyar jégkorong is, némi topfocival megfűszerezve.

Külföldi foci

Közvetítések: remek vasárnapnak nézünk elébe

2019.10.20. 07:30
A mai napon láthatjuk a MotoGP aktuális versenyét, az Internazionalét, a MU-Liverpool rangadót, valamint a kézilabda-BL-ben szereplő Szegedet.

Egyéni sportok

Tenisz: Babosék kikaptak a moszkvai elődöntőben

2019.10.18. 20:15
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős kikapott a párosok elődöntőjében a moszkvai keménypályás tenisztorna egymillió dollár (300 millió forint) összdíjazású női …

Magyar foci

Kispályás vébé, vízilabda BL, labdarúgás, tenisz, kosár – színes pénteki program

2019.10.18. 07:30
Szlovénia ellen folytatja a kispályás válogatott a világbajnoki szereplését. Nagyobb gyepen nézhetjük a PSG-t és a …

Egyéni sportok

Közvetítések: ma a női teniszen lesz a hangsúly

2019.10.17. 07:30
Moszkvából és Luxemburgból is láthatunk ma női tenisz mérkőzéseket, valamint a kispályás labdarúgó válogatott Pakisztán elleni találkozóját is figyelemmel követhetjük.

Egyéni sportok

Moszkvai tenisztorna: Babosék az elődöntőben

2019.10.16. 16:15
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős győzött a párosok negyeddöntőjében a moszkvai keménypályás tenisztorna egymillió dollár (300 millió forint) összdíjazású női …

Csapatsportok

Kézilabda rangadók és magyar-román a képernyőn

2019.10.16. 07:30
Férfi- és női kézilabda is szerepel ma a programban, kispályás fociban a románokkal kezdünk a vb-n, női kosárlabdában magyar csata a nemzetközi kupában.

Egyéni sportok

Tenisz: Babosnak nem megy, azonnal kiesett Moszkvában

2019.10.15. 16:40
A világranglistán már csak 98. magyar teniszezőnő egyik legnagyobb mumusától kapott ki a moszkvai keménypályás WTA-torna első körében.

Magyar foci

Tévéműsor: Kazahsztán ellen törheti meg a jeget az U19-es válogatott

2019.10.15. 07:30
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn fogadja a kazahokat. Kijuthat a 2020-as Eb-re Spanyolország.