Wimbledon: Halep esélyt sem hagyott Williamsnek

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Simona Halep nyerte a női egyest a Wimbledoni Teniszbajnokságon, miután a döntőben két sima szettet követően legyőzte Serena Williamst. 

Fotó: AFP

Serena Williams eddig 23 Grand Slam-trófeát nyert egyéniben, így egyetlen sikerre van Margaret Court mögött. A US Open botrányos döntője óta első GS-fináléját játszó amerikai legenda ellenfele Simona Halep volt a wimbledoni fináléban. A két játékos eddigi tíz mérkőzéséből kilencet Williams nyert és így inkább őt tartották a favoritnak. 

Halep igyekezett hamar rácáfolni az esélyekre és alig 11 perc alatt dupla brékelőnyt harcolt ki magának. (Érdekesség egyébként, hogy Serena a meccs előtt kiemelte, hogy román ellenfele amikor legyőzte, akkor nagyon sima meccset vívtak.) Halep könnyedén tartotta meg a 4:0-s előnyt és végül alig huszonhat perc alatt behúzta az első szettet 6:2-vel. 

A második játszma első négy játéka során mindkét játékos hozta az adogatását, ekkor azonban Halep elnyerte ellenfele szerváját. A korábbi világelső már eddig is fölényben volt, ám miután az amerikai nem tudott visszabrékelni még közelebb került a győzelemhez. Ezután Williams megint képtelen volt hozni az adogatását majd Halep kiszerválta a meccset. A döntő 56 perc alatt ért véget. 

Simona Halep második Grand Slam-trófeáját nyerte meg a mai napon, egy évvel ezelőtt a Roland Garroson diadalmaskodott. Serena Williamsnek még várnia kell, hogy ő legyen Court mellett minden idők legeredményesebb női játékosa. Ő hat győzelme mellett eddig négyszer veszített a tenisz szentélyében. 

Végeredmény:

Simona Halep-Serena Williams 6:2, 6:2

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49813/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Wimbledoni teniszbajnokság,Serena Williams,Simona Halep

További cikkek

Egyéni sportok

Dohai tenisztorna: Babos kiesett a nyitókörben

2020.02.24. 17:40
A szerencsés vesztesként főtáblára került Babos Tímea kikapott az első fordulóban a 2,9 millió dollár (900 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán.

Egyéni sportok

Férfi tenisz-világranglista: Balázs Attila a 79., két magyar a top 100-ban

2020.02.24. 09:15
Balázs Attila 27 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 79. helyen áll a férfi teniszezők hétfőn kiadott világranglistáján, Fucsovics Márton …

Külföldi foci

Közvetítések: pályán a BL győztes és a tavalyi EL elődöntős

2020.02.24. 07:30
A Liverpool a West Ham United ellen folytathatja győzelmi sorozatát a bajnokságban, míg a Frankfurt az Union Berlint fogadja.

Egyéni sportok

Tenisz: félbeszakították Balázs Attila mérkőzését a riói tenisztornán

2020.02.23. 08:30
Miután az első szettben hátrányba került a második játszmában 3-3-nál jött az eső, ami miatt félbeszakították a magyar teniszező …

Egyéni sportok

Tenisz: Balázs Attila elődöntős Rióban!

2020.02.22. 19:55
Balázs Attila háromszettes küzdelemben legyőzte spanyol ellenfelét és így bejutott a riói ATP-torna elődöntőjébe.

Egyéni sportok

Tenisz: félbeszakadt Balázs Attila riói negyeddöntője

2020.02.22. 08:40
Eső miatt félbeszakadt Balázs Attila negyeddöntője a Rio de Janeiróban zajló, 1,9 millió dollár (576 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna …

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a Barcelona, a Real Madrid és a londoni rangadó

2020.02.22. 07:30
A mai nap közvetítései közül a téli sportok világkupái, a biatlon-vb valamint a magyar és külföldi labdarúgó-bajnokságok közvetítései …

Egyéni sportok

Tenisz: Babos Tímea a selejtező második körében Dohában

2020.02.21. 18:05
Babos Tímea bejutott a selejtező második fordulójába a 2,9 millió dollár (900 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán.

Csapatsportok

Tévéműsor: Bukarestet is bevenné a Ferencváros

2020.02.21. 07:30
A ferencvárosi lányok hazai pályán tízzel verték a CSM-et, most idegenben ismételhetik meg a bravúrt a kézilabda Bajnokok Ligájában. Képernyőn a Bayern, a Napoli és egy magyaros hokiderbi is.

Egyéni sportok

Tenisz: Federer nem lesz ott a Roland Garroson

2020.02.20. 11:30
Roger Federer facebook oldalán bejelentette, hogy térdsérülés miatt kénytelen lesz kihagyni az elkövetkezendő tornákat, köztük a Roland Garrost is.