Vizes vb: világcsúccsal nyitott a női vízilabda-válogatott

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Bíró Attila által irányította női válogatottunk a házigazda Dél-Korea ellen komolyan vette a feladatát és 64-0-ra nyert.

Fotó: MTI

Voltaképpen elegendő volna csak az eredményt jelezni, hiszen a mérkőzésről sok minden nem mondható el. Jól jelzi mindezt az a tény is, hogy a csapat a lefújás után elment még edzeni egyet...
 
A vb-n a házigazda jogán tinédzserekkel (az átlagéletkor 17 év) elinduló Dél-Korea a fél pályán is alig-alig tudott átmenni, a kapura abszolút veszélytelen volt, és folytathatnánk a sort... Az első negyedben hét gólt szerző Parkes Rebecca már a 12 másodpercben betalált, két perc alatt már 5-0-nál jártunk, s végül 16-ig jutottunk.
 
A második negyedben sort cseréltünk, és „csak" a 16. másodpercben szereztük az elsőt (Csabai Dóra), a félidőben 33-nál tartottunk, és így ment tovább az egész partin. A 64-0 csúcsdöntést, így világcsúcsdöntést is jelent - egy 1985-ös Jugoszlávia-Guatemala 62-0-s Universiade-meccs rekordját adta át a múltnak a mérkőzés.

"Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is" - mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.

Szakmailag értékelhetetlen összecsapáson mutatkozott be tehát válogatottunk, ugyanakkor minden lövésbe bele kellett állni, hogy a jó mozdulatok rögzüljenek a nagyságrendekkel nehezebb folytatásra, így rögvest magyar idő szerint kedden 2:50-kor Kanada ellen.

 
18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA

NŐK
Csoportmérkőzések, 1. forduló
B-csoport
 
Magyarország-Dél-Korea 64-0 (16-0, 17-0, 17-0, 14-0)
GólszerzőkParkes 11, Szilágyi 9, Rybanska 9, Gurisatti 7, Csabai 6, Keszthelyi 5, Horváth B. 4, Gyögyössy 4, Illés 3, Leimeter 3, Vályi 3

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49825/pics/lead_800x600.jpg
Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Vizes-vb: elődöntős a női vízilabda-válogatott!

2019.07.22. 12:30
A magyar női vízilabda-válogatott óriási küzdelemben 7-6-ra legyőzte Olaszországot és így bejutott a világbajnokság legjobb négy csapata közé.

Csapatsportok

ÉLŐ: Magyarország-Olaszország - női vízilabda-vb, negyeddöntő

2019.07.22. 11:25
A dél-koreai világbajnokságon szereplő magyar női vízilabda-válogatott Olaszországgal mérkőzik a négy közé jutásért. A mérkőzésről élő szöveges …

Csapatsportok

Vizes-vb: magabiztos győzelemmel jutott negyeddöntőbe a női vízilabda-válogatott

2019.07.20. 09:40
A magyar női vízilabda-válogatott 17-6-ra győzött Új-Zéland ellen a világbajnokság nyolcaddöntőjében és így bejutott a legjobb …

Csapatsportok

ÉLŐ: Új-Zéland-Magyarország - női vízilabda-vb, nyolcaddöntő

2019.07.20. 08:25
Az Új-Zélandi válogatott ellen mérkőzik a legjobb 8 közé jutásért a magyar-női vízilabda-válogatott a Kvangdzsuban rendezett világbajnokságon. Élő szöveges …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a női vízilabda-válogatott

2019.07.20. 07:30
A vizes-vb illetve a vívó-világbajnokság mellett dartsot, ökölvívást és lóversenyt is láthatunk többek között a mai napon.

Csapatsportok

Vizes vb: kikapott Oroszországtól, második csoportjában a női válogatott

2019.07.18. 14:50
A magyar női vízilabda-válogatott 17-12-re kikapott Oroszországtól és így csoportja második helyezettjeként jutott a nyolcaddöntőbe a …

Csapatsportok

Vizes-vb: megvan a női vízilabda-válogatott kerete

2019.07.02. 09:55
Kijelölte keretét a másfél hét múlva kezdődő világbajnokságra Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Csapatsportok

Női vízilabda Diapolo Kupa: a magyar válogatott legyőzte az Universiade-csapatot

2019.06.26. 20:55
A Bíró Attila vezette női válogatott a rangos nemzetközi torna első napján az Universiade-ra készülő csapatot 10-5-re győzte le. …

Csapatsportok

Női vízilabda világliga szuperdöntő: Bíró Attila szerint nem kell kétségbe esni

2019.06.10. 19:10
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem kell kétségbe esni amiatt, hogy az együttes hatodik lett a hazai …

Csapatsportok

Női vízilabda világliga szuperdöntő: kikapott az ausztráloktól, hatodik a magyar csapat

2019.06.09. 19:00
A hatodik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a Duna Arénában zajló világliga nyolccsapatos …