Vizes vb: világcsúccsal nyitott a női vízilabda-válogatott

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Bíró Attila által irányította női válogatottunk a házigazda Dél-Korea ellen komolyan vette a feladatát és 64-0-ra nyert.

Fotó: MTI

Voltaképpen elegendő volna csak az eredményt jelezni, hiszen a mérkőzésről sok minden nem mondható el. Jól jelzi mindezt az a tény is, hogy a csapat a lefújás után elment még edzeni egyet...
 
A vb-n a házigazda jogán tinédzserekkel (az átlagéletkor 17 év) elinduló Dél-Korea a fél pályán is alig-alig tudott átmenni, a kapura abszolút veszélytelen volt, és folytathatnánk a sort... Az első negyedben hét gólt szerző Parkes Rebecca már a 12 másodpercben betalált, két perc alatt már 5-0-nál jártunk, s végül 16-ig jutottunk.
 
A második negyedben sort cseréltünk, és „csak" a 16. másodpercben szereztük az elsőt (Csabai Dóra), a félidőben 33-nál tartottunk, és így ment tovább az egész partin. A 64-0 csúcsdöntést, így világcsúcsdöntést is jelent - egy 1985-ös Jugoszlávia-Guatemala 62-0-s Universiade-meccs rekordját adta át a múltnak a mérkőzés.

"Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Annyit kértem, hogy ússzuk meg sérülés nélkül és legyen ez egy bemelegítés a most következő konditermi edzésre. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk, vagy bohóckodtunk. Így is azonban ötven százalék alatt fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Ez volt életem leghosszabb mérkőzése, egyben a legunalmasabb is" - mondta a találkozót követően a szövetségi kapitány.

Szakmailag értékelhetetlen összecsapáson mutatkozott be tehát válogatottunk, ugyanakkor minden lövésbe bele kellett állni, hogy a jó mozdulatok rögzüljenek a nagyságrendekkel nehezebb folytatásra, így rögvest magyar idő szerint kedden 2:50-kor Kanada ellen.

 
18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA

NŐK
Csoportmérkőzések, 1. forduló
B-csoport
 
Magyarország-Dél-Korea 64-0 (16-0, 17-0, 17-0, 14-0)
GólszerzőkParkes 11, Szilágyi 9, Rybanska 9, Gurisatti 7, Csabai 6, Keszthelyi 5, Horváth B. 4, Gyögyössy 4, Illés 3, Leimeter 3, Vályi 3

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49825/pics/lead_800x600.jpg
Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Külföldi foci

Ez történt a sportban 2018-ban - VII. rész

2018.12.26. 11:25
Az év utolsó 12 napján felidézzük a mögöttünk 12 hónap legemlékezetesebb eseményeit. Sorozatunk hetedik részében a Franciaország számára világbajnoki címet hozó július eseményét tekintjük át.

Csapatsportok

Ez történt a sportban 2018-ban - V. rész

2018.12.24. 12:30
Az év utolsó 12 napján összefoglaljuk a mögöttünk hagyott 12 hónap legfontosabb sporteseményeit. Sorozatunk ötödik részében a győri kézilabdacsapat BL-győzelmével záruló május eseményeit elevenítjük …

Egyéni sportok

Ez történt 2018-ban a sportban - III. rész

2018.12.22. 11:25
Az év utolsó 12 napján összefoglaljuk a mögöttünk hagyott 12 hónap legfontosabb sporteseményeit. Sorozatunk harmadik részében a Márton Anita számára világbajnoki győzelmet hozó márciust idézzük fel.

Csapatsportok

Női vízilabda: Magyarországon rendezik a világliga szuperdöntőjét

2018.12.13. 21:10
A csütörtöki napon döntötte el a FINA, hogy 2019-ben Budapest adhat otthont a női vízilabda-világliga szuperdöntőjének.

Csapatsportok

Női vízilabda: vereség az olaszoktól a világligában

2018.12.04. 08:20
Bíró Attila csapata 13-12-re maradt alul a házigazda együttessel szemben hétfőn.

Csapatsportok

Vízilabda: Bíró Attila szerint Olaszországban is a győzelem a női válogatott célja

2018.11.30. 13:15
Olaszország vendégeként is győzelemre tör a magyar női vízilabda-válogatott a hétfő esti veronai világliga-mérkőzésen.

Csapatsportok

Vízilabda: keretet hirdettek a kapitányok

2018.11.26. 20:40
A lányok az olaszok, a fiúk Málta legjobbjai ellen készülnek a világligában.

Csapatsportok

Női vízilabda világliga: fölényes győzelemmel rajtolt a magyar csapat

2018.11.06. 20:15
A magyar női vízilabda-válogatott fölényesen, 13-4-re legyőzte Egerben a francia csapatot a női világliga keddi első mérkőzésén, amely egyben Európa …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: negyedik helyen végzett a női vízilabda-válogatott

2018.07.27. 21:40
A magyar női vízilabda-válogatott 12-6-ra elveszítette a Spanyolország elleni bronzmérkőzést, így negyedik helyen zárta a barcelonai Európa-bajnokságot.

Csapatsportok

ÉLŐ: Vízilabda Eb, Spanyolország-Magyarország - női bronzmérkőzés

2018.07.27. 20:20
Bronzéremért mérkőzik a magyar női vízilabda-válogatott a házigazda Spanyolország ellen. Élő szöveges közvetítés.