Tenisz: Novak Djokovics visszatért pályája csúcsára

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Vasárnap ötödik alkalommal nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokságot Novak Djokovics. A szerb teniszező sikerének apropóján felidézzük minden idők egyik legjobb játékosának pályafutását. 

Fotó: AP

Novak Djokovics 1987. május 22-én látta meg a napvilágot Belgrádban. Bár nyíltan büszke arra, hogy Szerbiát képviseli, soha nem tagadta, hogy szülei révén montenegrói és horvát vér is csörgedezik ereiben. A későbbi világelső 4 évesen fogott először ütőt a kezébe, majd 12 éves korában íratták be szülei Nikila Pilics müncheni akadémiájára. 

Első professzionális évében, 2003-ban Challanger-tornákon indult, amelyek közül hármat is megnyert, köztük a budapesti és a szolnoki versenyt is. Először 2005-ben indult el Grand Slam-tornákon, legtovább a US Openen illetve Wimbledonban jutott, ahol mindkét esetben a harmadik kör volt számára a végállomás. 

2006-ra már a világ legígéretesebb játékosai közé sorolták, Hollandiában első ATP-torna-győzelmét aratta, negyeddöntőig menetelt a Roland Garros során és az évet már mint TOP20-as játékos zárta. 

Egyértelműen 2007 volt az év amikor Novak Djokovics berobbant a világelitbe. Egy Ausztrál Open-nyolcaddöntőt követően előbb döntőt játszott az Indian Wells-i Masters-tornán, majd Miamiban már győzedelemskedni tudott. Hamar bebizonyította, hogy bármilyen borításon megállja a helyét és előbb a Roland Garroson, majd Wimbledonban jutott be a legjobb négy közé. (Mindkét esetben Rafael Nadal ejtette ki.) Montrealban óriási bravúrt véghezvive egymás után győzte le a harmadik a második és az első kiemeltet (Andy Roddick, Rafael Nadal és Roger Federer) és újabb jelentős tornagyőzelmet aratott. A US Open során bejutott élete első Grand Slam-döntőjébe, de Federer három szettben jobbnak bizonyult nála. Öt tornagyőzelemmel és a világranglista harmadik helyével zárta az évet, amelynek végén megválasztották az év szerb sportolójának. 

Fotó: Reuters

Egy Hopman-kupa-döntővel indította a 2008-as esztendőt (párja Jelena Jankovics volt) és ekkor már egyértelműen úgy emlegették, mint Federer és Nadal első számú kihívója és az Ausztrál Open egyik esélyese. Melbourne-ben aztán elbírva az esélyesség terhét, szettet sem veszítve az elődöntőben legyőzte Federert, majd Jo-Wilfried Tsonga sem jelentett gondot számára a döntőben. Jó formája a Masters-szezon elejére is kitartott és Indian Wells-ben szintén tornát nyert. 

Salakon a római Masters-tornán nyújtotta legjobb teljesítményét, amikor is bár két riválisa is feladta ellene a mérkőzését, Stan Wawrinkát nagy csatában verte a döntőben. Ezt követően ha nem is került hullámvölgybe, de a nagy tornákon nem tudott sokáig eljutni a döntőig. A sor akkor tört meg amikor Kanadában megvédhette volna a címét, ám az ekkor már "nagy négyesként" emlegetett generáció új tagja, Andy Murray legyőzte. 

Pekingben az olimpián az egyik legnagyobb szerb éremesélyesnek számított, végül egy Nadal elleni vereséget követően, James Blake legyőzésével szerzett bronzérmet. Az év utolsó versenyén Pekingben megnyerte a Mesterek Tornáját és így nem hivatalos világbajnok lett, valamint lőtávolon belülre került a világranglista második helyéhez képest. 

Nem kezdte jól Djokovics a 2009-es évet miután Ausztráliában rosszullét miatt már a negyeddöntőben búcsúzott Andy Roddick ellen és csak februárban szerezte meg első trófeáját az évben. A salakos szezon során háromszor is Nadal állította meg Masters-tornán, (kétszer döntőben, Madridban pedig az elődöntőben, minden idők leghosszabb háromszettes mérkőzésén) és a pontvesztések miatt Andy Murray megelőzte őt a világranglistán. Nyert ugyan egy tornán szülővárosában (az első ATP-torna Szerbiában) illetve az év végén Pekingben és Párizsban, de így is csalódásokkal zárta az évet: Wimbledonban hamar kiesett, a US Openen pedig ezúttal is az elődöntő volt számára a végállomás. Végül azért ezt az évet is a világranglista harmadikjaként fejezte be. 

2010 első fele szintén nem róla szólt: Dubajban ugyan címet védett, de a Masters-tornákon sokszor a legjobb nyolc volt a végállomás számára, akárcsak az Ausztrál Openen illetve a Garroson. Wimbledonra már kezdett feljavulni a játéka, ám a tenisz szentélyében sem jutott döntőbe, miután Thomas Berdych legyőzte. A US Openen ezúttal túljutott Federeren az elődöntőben, ám Rafael Nadal volt az aki a két rivális közül először nyerte meg a New York-i GS-tornát. 

Fotó: http://novakdjokovic.com



Bár Pekingben címet védett az év legnagyobb eredménye számára egyértelműen a Belgrádban kivívott Davis-kupa-győzelem volt. A szerb csapatot rajta kívül Nenad Zimonjics, Viktor Troijckij és Janko Tipszarevics alkotta. A franciák elleni sikert követően a győztesek a helyszínen kopaszra borotválták a fejüket egy fogadás miatt. 

Bármekkora sikereket is fog elérni Novak Djokovics még a pályafutása során, az megkérdőjelezhetetlen, hogy 2011 volt az ő nagy éve. A Hoppman-kupát csak azért veszítették el a szerbek, mert Ana Ivanovics megsérült, de ő nem hagyta el vesztesen a pályát. Ezzel megkezdődött a történelmi győzelmi sorozata. 

Melbourne-ben megnyerte másodszor is az Ausztrál Opent, miután legyőzte előbb Federert, majd Murray-t három szettben és a szakértők egyetértettek abban, hogy reális esélye lehet a világelsőségre ilyen teljesítménnyel. Dubajban megvédte címét, majd Indian Wells-ben, Miamiban, Madridban és Rómában is Masters-tornát nyert, hogy közben Belgrádban is tegyen egy győztes kiruccanást. 

43 mérkőzést nyert meg zsinórban, ám a sorozata pont akkor szakadt meg amikor átvehette volna egy sikerrel a világelsőséget: Roger Federer ellen a Roland Garros-elődöntőben. Novak ezt követően Wimbledonig nem lépett pályára. A legnagyobb tenisztornán magabiztosan menetel a döntőig, ahol négy szettben legyőzte Nadalt és átvette a vezetést a világranglistán. 

Fotó: Getty Images



A keménypályás szezon során a Rogers Cupot másodszor is megnyerte majd Cinncinnattiban a döntőt sérülés miatt adta fel. A US Open során a negyeddöntőig nem veszített szettet, majd a legjobb négy között Federert verte meg egy ötszettes küzdelemben, a döntőben pedig ismét Nadalt győzte le. Az év során már nem nyert több tornát, mivel a Davis-kupa elődöntőjében megsérült de 2011-et világelsőként és 70-6-os győzelem/vereség mutatóval fejezte be. 

Ugyanott kezdte 2012-t, ahol az év végén abbahagyta, vagyis megnyerte az Ausztrál Opent.  A Melbourne-i címvédés során Murray-t 4 óra 50 perc alatt győzte le, míg Nadal ellen a döntőben minden idők egyik legjobb teniszmérkőzésén 5 óra 53 perc alatt tudott diadalmaskodni. 

Természetes volt, hogy nem fog tudni mindenhol címet védeni, de ezt Indian Wells-ben megtette, Rómában és Monte-Carloban viszont Nadal legyőzte őt a döntőkben. 

A Roland Garroson pályafutása során először bejutott a döntőbe, de négyzettes küzdelem után (amelynek befejezésére hétfőn került sor az eső miatt) ő gratulálhatott Nadalnak. Wimbledonban ezúttal az elődöntőig jutott, ám ott Roger Federer kiejtette, és mivel a svájci megnyerte a tornát is, így Djokovics elveszítette a világelsőséget.

Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy ő vihette a szerb zászlót a 2012-es olimpia nyitóünnepségén, ám Londonból végül érem nélkül távozott miután a negyedik helyen végzett. Kanadában ismét nyert egy Masters-tornát, majd a döntőbe jutott a US Openen. Bár az Andy Murray elleni fináléban felállt kétszettes hátrányból, de végül az első GS-trófeáját megnyerő skót örülhetett a mérkőzés végén. 

Djokovics így is világelsőként zárta az évet, miután a világbajnokság londoni döntőjében legyőzte Roger Federert. 

Murray és Djokovics a 2013-as Ausztrál Open fináléjában is összecsapták egymással, ezúttal azonban hiába veszítette el az első szettet a szerb, végül ismét ő nyerte meg az év első nagy tornáját. 22 győzelemmel indította a szezont és Dubajban immáron hatodszor sem talált legyőzőre. A legnagyobb fegyverténynek az számított tőle az év elején, hogy Monte-Carloban a nyolcszoros győztes Rafael Nadalt két szettben verte meg. A spanyol a Roland Garros elődöntőjében vágott vissza neki és így nem tudott döntőbe jutni. 

Ott volt viszont a wimbledoni fináléban, amely során azonban az élete egyik legjobb teljesítményét nyújtó Andy Murray három szettben felülmúlta őt. Ezt követően csak a US Openen jutott el a fináléba legközelebb, de Nadal ott is megállította őt és így a spanyol hamarosan visszavette tőle a világranglista pozícióját. 

Az év vége nem sikerült rosszul Djokovics számára, több tornát is nyert, végül 2013-at végül világbajnoki címmel zárta.

2014 elején szakadt meg a 25 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata Melbourne-ben, miután a későbbi győztes Stan Wawrinka egy óriási meccsen, döntő szett 9:7-el ejtette ki őt. Évkezdetére így sem lehetett panasz, tekintve, hogy Indian Wells, Miami és Róma is övé lett a jelentősebb tornák közül.

Ismét ott volt a Roland Garros döntőjében, ám hiába húzta be az első szettet Rafael Nadal ellen, a spanyol riválisa (aki a meccs végére már sérüléssel is küzdött), végül fordított, ideiglenesen szétzúzva Djokovics álmát a Karrier Grand Slam-ről. 

Fotó: Getty Images



Ami nem jött össze neki Franciaországban, azt megvalósította Angliában és egy kiemelkedő minőségű wimbledoni döntőben legyőzte Roger Federert, majd hamarosan ismét ő lett a világ legmagasabban rangsorolt teniszezője. 

A US Openen topfavorit volt, ám az elődöntőben kikapott Kei Nishikoritól minden idők egyik legnagyobb meglepetéseket hozó GS-torna-napján (a másik ágon Marin Cilic ejtette ki Roger Federert.) Ezután megnyerte a Párizs Masterst és a kínai 500-as tornát is, és az év végén világbajnok lett ismét, miután Roger Federer nem tudott kiállni a döntőre. Szezonját az tette teljessé, hogy feleségül vette barátnőjét Jelenát, majd megszületett kisfia Stefan. 

Legközelebb talán a 2015-ös Novak Djokovics állt ahhoz, amelyet 2011-ben láttunk. Az Ausztrál Openen kiköszörülte az egy évvel korábbi csorbát és eljutott a döntőig, ahol Andy Murray csak a második szettig volt igazán méltó ellenfél számára. A Masters-versenyek közül övé lett Indian Wells, Miami, Monte-Carlo és Róma is, és mivel Rafael Nadal gyengébb formában játszott, ő vált a Roland Garros legnagyobb favoritjává. 

A spanyol salakkirályt le is győzte az elődöntőben egy nagyon egyoldalú mérkőzésen, és így minden nyitva állt előtte, hogy a hiányzó trófeáját is begyűjtse. Nem számolt azonban azzal, hogy a döntőben Stan Wawrinka az élete teniszét fogja profukálni, és így Djokovics megint elbukott egy párizsi döntőt. 

Következő fináléját Wimbledonban vívta, ahol megint Federer volt az ellenfele, ám a svájcinál ezúttal is jobb volt, annak kedvenc borításán. Nyáron ugyan kikapott Kanadában és Cincinnatiben is a döntőben (utóbbi helyszínen már ötödször), de így is meggyőző volt a játéka a US Openen. A New York-i fináléban ismét Federerrel találta magát szemben, akit egy négyszettes küzdelemben tudott felülmúlni. 

Megnyerte az év végén a shanghai-i és a párizsi Masters-tornát is, majd az év végén Londonban már ötödik alkalommal lett ő a világbajnokság győztese. 

2016-ban immáron hatodszor lett ő az Ausztrál Open bajnoka, miután az elődöntőben Federert, míg a döntőben ismét Murray-t győzte le (utóbbit három szettben.) Hogy mekkora fölényben volt ekkor, azt jól jellemzi, hogy két legnagyobb riválisának összesen nem volt annyi pontja a világranglistán, mint neki egyedül. Indian Wells és Miami után Madridot is megnyerte, Rómában azonban Murray volt a jobb. 

Fotó: AFP



Nadal a Roland Garroson egy sérülés miatt hamar visszalépett, és így ezúttal is megadatott Djokovicsnak a lehetőség, hogy megpróbáljon Párizs legjobbjává válni. Ezúttal Murray volt az ellenfele, és bár a skót megnyerte az első szettet ellene, végül a szerb a következő három játszmát dominálva megnyerte azt a trófeát, amire a legjobban vágyott.

A "Nole" becenévre hallgató játékos ekkor egyértelműen uralta a férfi tenisz világát és sokan már azt vizionálták, hogy akár egy éven belül is képes lehet megnyerni a négy nagy trófeát. Ez azonban nemcsak, hogy elmaradt, de a formája is ingadozó lett: Wimbledonban már a harmadik fordulóban kiesett, Kanadában viszont megnyerte 30. Masters-tornáját, hogyzatán az olimpia már az első forduló után véget érjen számára. 

Rosszabb szériája a US Open során tört meg, ám hiába jutott be a döntőbe, ismét legyőzte őt Stan Wawrinka, majd a világbajnoki döntőben Andy Murray is jobbnak bizonyult nála. A gyengébb második félév azt eredményezte, hogy Murray elhappolta előle a világelsőséget. 

Ezek után a vereségek után 2017-re egyértelműen hanyatlani kezdett Djokovics karrierje. Rögtön a második fordulóban kiesett az Ausztrál Open során (a világranglista 117. helyezettje Gyenisz Isztomin verte ki). Első döntőjét csak Rómában vívta, de ott kikapott Alexander Zverevtől, majd a Roland Garroson a negyeddöntőben vetett véget a tornájának Dominic Thiem. 

Wimbledon előtt elment Eastbourne-be játszani és meg is nyerte a 250 ranglistapontot érő tornát, de a füves pályás GS-tornán is csak a legjobb 8 közé jutott. Ekkor vallott arról, hogy sérüléssel küzd és könyékproblémái miatt júliusban azt is bejelentette, hogy kihagyja az év hátralévő részét. Pozitívum azért akadt számára 2017-ben is: megszületett a kislánya, Tara.  

2018-at sem kezdte túl biztatóan, az Ausztrál Open során Chung Hyeon ellen a negyedik fordulóban szenvedett meglepő vereséget, majd ismét bejelentette, hogy gondjai vannak a könyökével. Lábadozása alatt bejelentette, hogy hiába dolgozott korábban Andre Agassival és Boris Beckerrel is visszatér nevelőedzőjéhez Marián Vajdához. Hiába azonban az edzőváltás, az áttörés nem jött azonnal, amit a Marco Cecchinato ellen elszenvedett Garros-vereség is jól jelzett. 

Wimbledont a 12. kiemeltként kezdte csak meg és nem sokan sorolták az esélyesek közé. Ő azonban a negyeddöntőben kiejtette Nishikorit, majd egy kétnapos csatában, döntő szett 10:8-al búcsúztatta Rafael Nadalt az elődöntőben. A döntőben Kevin Anderson volt az ellenfele, aki azonban nem tudott igazán felnőni hozzá és így Djokovics három szettben diadalmaskodott. 

Fotó: Getty Images



Ez a siker már jelezte, hogy kezd újra a régi lenni, majd a nyár során Cincinnatiben begyűjtötte az egyetlen olyan Masters-trófeát is, amely hiányzott a gyűjteményéből. A US Openen már egy titkos favoritnak számított, végül nem túl nagy nehézségek árán eljutott a döntőbe ahol Juan Martin Del Portót is legyőzte. 

Az év végi tornák közül még a Shanghai Masterst nyerte meg, és bár a világbajnokságon Zverev legyőzte őt a döntőben, így is visszaszerezte a világelsőséget. 

2019-ben már ő volt az Ausztrál Open legnagyobb esélyese és bár két szettet is veszített a döntőig vezető úton, de így is meggyőzően játszott. A fináléban aztán korábbi teljesítményére is rátett még egy lapáttal és esélyt sem hagyott Rafael Nadal számára. 

A salakpályás tornák közül Madridot megnyerte, Rómában pedig csak Nadal állította meg a döntőben. A Roland Garros során volt esélye arra, hogy döntőzzön, ám Dominic Thiem egy óriási mérkőzésen legyőzte őt és véget vetett 26 meccse tartó győzelmi szériájának a GS-tornákon. 

Ilyen előzmények után, címvédőként érkezett meg Wimbledonba, ahol ismét két szett elvesztésével jutott el a döntőig. A fináléban Roger Federer várt rá, vagyis a világelső mérkőzött a rekordbajnokkal. Bár Djokovics a döntő elején nem játszott jó, de így is nyert két szettet rövidítésben és így mindkétszer ellenfelének kellett egyenlítenie. A döntő szettben a svájci hiába jutott meccslabdához, ő ezt hárította, majd a történelmi, 12:12 után következő rövidítés során ismét ő volt a koncentráltabb és így címet védett. 

Bár már nem dominálja úgy a teniszvilágot, mint 2011-ben vagy 2015 és 2016 között, és bár sokan nem kedvelik az extrovertált stílusát, de ki kell jelenteni, hogy Novak Djokovicsnak hívják a világ jelenlegi vezető teniszjátékosát. Most már nem lehet mondani, hogy Nadallal vagy Federerrel ellentétben neki ne lett volna hullámvölgye egy hosszabb kihagyás után és ez még inkább növeli az elmúlt 12 hónap eredményeinek értékét. 

Fotó: Reuters



Természetesen nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, ám ismerve Djokovics mentalitását megpróbálja azt elérni, hogy az eredményei alapján ne minden idők három legjobb játékosa között emlegessék, hanem riválisai utolérésére törekszik sikerekben. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49861/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Roland Garros,Wimbledoni teniszbajnokság,US Open,Australian Open,Novak Djokovics

További cikkek

Egyéni sportok

Tenisz: a döntőért játszhat Babos Tímea Kanadában

2019.08.16. 22:00
A világranglista 125. helyén álló magyar teniszezőnő a brit Harriet Dartot győzte le a negyeddöntőben.

Egyéni sportok

Tenisz: elődöntőbe jutott Piros Zsombor Olaszországban

2019.08.16. 19:20
Két szettben megverte brazil ellenfelét a világranglista 448. helyén álló Piros Zsombor a Cordenonsban zajló tenisztorna negyeddöntőjében.

Külföldi foci

Közvetítések: elrajtol a Bundesliga és a La Liga

2019.08.16. 07:30
Kezdetét veszi az angol Premier League és a francia Ligue 1 után a német és a spanyol első osztály is.

Külföldi foci

Közvetítések: tenisz és kerékpár a televíziók képernyőin

2019.08.15. 07:30
Újabb labdarúgás mentes nap a közvetítésekben: tenisz, kerékpár, sportmászás, lósport és golf a képernyőkön.

Egyéni sportok

Tenisz: Babos Tímea szetthátrányból győzte le az 5. kiemeltet

2019.08.14. 08:30
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a Vancouverben zajló kemény pályás női tenisztornán, miután az első fordulóban szetthátrányból kerekedett az 5. helyen kiemelt …

Csapatsportok

Ma este Isztambulban kiderül, hogy ki a legszuperebb

2019.08.14. 07:30
Ma kiderül, hogy a Liverpool vagy a Chelsea ülhet-e fel Európa labdarúgó trónjára, emellett kerékpár és tenisz próbál minket a képernyő előtt tartani.

Magyar foci

Közvetítések: fontos mérkőzés előtt a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőjében

2019.08.13. 07:30
Az idegenbeli 1-1-es döntetlen után hazai környezetben vívhatja ki a továbbjutást a Ferencváros a horvát Dinamo Zagreb …

Csapatsportok

Patinás rangadó az NB II-ből, képernyőn a német rekordbajnok

2019.08.12. 07:30
Azt nem lehet mondani, hogy a hétfői lesz minden idők legnívósabb sportközvetítési programja, de azért így is lesz mit néznünk a tévében.

Külföldi foci

Tévében a MU, a Chelsea, az Arsenal, a PSG, a Leipzig és még a Fehérvár is

2019.08.11. 07:30
Rangadót rendeznek Angliában, elkezdi a PSG is, a Leipzig kupameccsel indítja a szezont, a Fehérvár pedig Felcsútra megy.

Egyéni sportok

Tenisz: Babosék maratoni csatában kaptak ki

2019.08.10. 08:50
Babos Tímea és Anett Kontaveit szettelőnyről kikapott, így búcsúzott a 2,83 millió dollár (833 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna párosversenyében.