Vívó-vb: várakozást felülmúlóan szerepeltek a selejtezőben a férfi tőrözők

MTI

A négyből három magyar indulónak sikerült felkerülnie a 64-es táblára szerdán férfi tőrben a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Kép forrása: MTI/Czagány Balázs

A harmadik nap reggelén 171 tőröző kezdte meg az öt tusig tartó csoportasszókat, világranglistás helyezése alapján 16 vívó kiemelt volt.

A magyarok közül a legelőkelőbben jegyzett és világkupákon, Grand Prix-ken rendszerint főtáblás Dósa Dániel remekelt, mind a hat ellenfelét legyőzte és csupán hét tust kapott. Ezzel nemcsak az dőlt el, hogy biztosította helyét a főtáblán, hanem plusz 23-as találati mutatójával az is, hogy a selejtezős rangsorban első lett, ami a további esélyeit javítja.

"Nem vagyok izgulós típus, nem szoktam parázni, hiszen, ha jó napom van, akkor jól megy a vívás, de tegnap este rám jött az izgulás. Hazai közönség előtt nem engedhettem meg, hogy rossz napom legyen, muszáj volt jól vívnom" - mondta a csoportkör zárultával. - "Mindig a következő tusra, következő asszóra gondoltam. Nem voltam igazán kreatív, pontos és gyors, de küzdöttem és ez elég volt."

A szombati folytatást illetően úgy vélekedett, hogy a küzdéshez a technikai részt kell hozzátenni, ha ez összejön, még jobban vívhat.

Németh András és Mátyás Bálint négy asszót nyert meg és kettőt veszített el a csoportjában, míg Mészáros Tamás pont fordított eredménnyel zárt, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy folytathassa szereplését. Nem sokkal később azonban a belga Stef den Greeftől 15-7-re kikapott a kieséses szakaszban, így számára befejeződött a verseny.

"Biztos voltam benne, hogy a hazai rendezés és a hazai közönség segíteni fog. A csoportmeccsek során viszont azt éreztem, hogy megilletődött vagyok, és inkább leblokkolt, hogy sok barát és ismerős kijött, hogy lásson engem. Sajnos nem tudtam hozni a maximumot. Aztán a ráadás asszóra megint megpróbáltam összeszedni magam, de valahogy nem jött a jó érzés" - elemezte a napját. 

Németh és Mátyás viszont sikerrel vette az első akadályt, előbbi 15-10-re verte az argentin Nicolas Marinót, utóbbi pedig - pár perccel később ugyanazon a páston - 15-9-re a szingapúri Jet Shang Fei Ng-t. A főtábláért még egy 15 tusos asszó várt rájuk, melyet mindketten eredményesen oldottak meg: Németh 15-8-ra győzte le a mexikói Diego Cervantest, Mátyás pedig 15-13-ra az izraeli Mark Perelmann. Utóbbi mérkőzésen a magyar tőröző 11-9-nél ápolást kért, mert görcsölt a jobb combja, aztán a bal vádlija is fájt, alig tudott lépni, az utolsó tusokat mégis nagy lendülettel indított támadásokból érte el, utána pedig sántikálva ment vissza felállni a következő akcióhoz.  

"A csoportban az elején nagyon furcsán vívtam, a tuti asszóimat nem tudtam behúzni, a két legnehezebb ellenfelemet viszont megvertem" - értékelt Mátyás, akinek önbizalmat adott, hogy 4/2-vel zárt, és hogy az egyik erős ellenfelét 0-4-ről győzte le. - "A táblán az első meccsem, mondhatni, sima volt, a 64-be jutásért rendezett asszóban pedig már az elején fájt a lábam, eléggé görcsölt a kezem. A kis ápolási szünet jót tett, bíztam benne, hogy be tudom fejezni a meccset. Combom, vádlim, kezem-lábam görcsölt, de tudtam, hogy a kitörésekből, lerohanásokból tudok tust adni, úgyhogy muszáj volt ezeket alkalmazni."

"Amikor elkezdődött a vb, kezdtem érezni, hogy mi vár ránk, aztán tegnap jóféle izgalom lett úrrá rajtam. Jól aludtam, és amikor felkeltem, éreztem, hogy jó leszek. A csoportom nem volt nehéz, igaz, könnyű sem, 4/2-es mérleggel zártam, a közönség segített, de szerencsém is volt" - nyilatkozott Németh, aki úgy vélekedett, hogy a ráadásra nem kapott erős ellenfeleket, de mint megjegyezte: sokszor ezeket az asszókat nehéz megnyerni.     

Szirmai Benedek szakági vezetőedző elmondta, előzetesen azt remélte, hogy Dósa mindenképpen felkerül a főtáblára, és mellette meg egy magyar ott lehet a legjobb 64 között, így a három továbbjutással a versenyzők túlteljesítették a várakozását.

"Dósa Dani évek óta profi mentalitással vív, ezt hozta ma is. Nem volt a legerősebb a csoportja, megcsinálta, amit vártam tőle. Tamást görcsössé tette a hazai pálya, Bálint kicsit idegesen vívott, őt is nyomta a hazai rendezés. Az utolsó asszójában külön terhet jelentett neki, hogy világbajnokságon még sosem volt 64-ben, erre rágörcsölt. Nem a fizikális állapotán múlt, hanem lelki stressz okozta, hogy begörcsölt. Andris volt már 64-ben, most is magabiztosan került fel a táblára" - összegzett, hozzátéve, hogy ő nem is emlékszik, mikor volt legutóbb három magyar férfi tőröző a 64 között világbajnokságon.

Szerdán még a női kardozók egyéni versenyének selejtezőjét rendezik meg a BOK Csarnokban.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49869/pics/lead_800x600.jpg
vívás,világbajnokság,Budapest

További cikkek

Egyéni sportok

Öttusa vb: nagy lendülette folyik a budapesti verseny előkészítése

2019.08.07. 16:50
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) vezetői a hajrához közeledve százszázalékban a szeptemberi, budapesti világbajnokság szervezésére koncentrálnak és csak …

Egyéni sportok

Öttusa-vb: megkezdődött a jegyértékesítés

2019.08.06. 18:10
Elkezdődött a jegyértékesítés a budapesti öttusa-világbajnokságra.

Egyéni sportok

Budapest Urban Games: ötszázan úszhatják át a Dunát

2019.07.29. 11:20
Ötszázan úszhatják át a Dunát szerdán az Utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Games (BUG) keretein belül.

Egyéni sportok

Vizes-vb: Telegdy Ádám a hetedik helyen végzett

2019.07.26. 14:40
Hetedik helyen végzett a férfi 200 méter hát döntőjében Telegdy Ádám a kvangdzsui vizes-világbajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes-vb: döntőbe jutott Hosszú Katinka és Milák Kristóf

2019.07.26. 13:55
Az elődöntő után a döntőbe is bejutott Hosszú Katinka női 200 méter háton, míg Milák Kristóf szintén finalista férfi 100 pillangón.

Egyéni sportok

Vizes-vb: elődöntőbe jutott Hosszú Katinka és Milák Kristóf

2019.07.26. 08:25
Nagyszerűen folytatta szereplését Hosszú Katinka és Milák Kristóf a kvangdzsui világbajnokságon, miután előbbi 200 háton, míg utóbbi 100 mellen jutott a második …

Egyéni sportok

Vizes-vb: Németh Nándor a hatodik helyen végzett

2019.07.25. 13:40
Szép eredményt ért el Németh Nándor a férfi 100 méter gyors döntőjében, ahol a hatodik helyen végzett a magyar úszó.

Egyéni sportok

Vizes-vb: Milák Kristóf a legjobb idővel döntős 200 pillangón

2019.07.23. 15:05
Milák fantasztikus úszással nyerte meg a 200 méteres pillangóúszás elődöntőjét, Kenderesi Tamás szétúszásban juthat a fináléba a kavnagdzsui világbajnokságon.

Egyéni sportok

Vívó-vb: megszerezte az ötödik helyet a női kardcsapat

2019.07.23. 14:40
A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású magyar csapat előbb Kínát, majd Ukrajnát verte az 5-8. helyért zajló helyosztókon.

Egyéni sportok

Vizes-vb: Késely hatodik 1500, Kozma hetedik 200 gyorson

2019.07.23. 13:30
Kozma Dominik elmaradt legjobbjától és hetedik helyen ért célba 200 méter gyorson a kvandzsui úszó világbajnokságon, Késely Ajna hatodikként zárt 1500-on.