Vizes-vb: elődöntős a női vízilabda-válogatott!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar női vízilabda-válogatott óriási küzdelemben 7-6-ra legyőzte Olaszországot és így bejutott a világbajnokság legjobb négy csapata közé. 

Fotó: MTI

Az előző világbajnoksághoz illetve a tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan ismét összekerült a magyar és az olasz válogatott. A mieink ugyan eggyel több mérkőzést vívtak, mint az eddig veretlen ellenfél, ám a hollandok és az oroszok kiesése megmutatta, hogy semmit nem számít a csoportelsőség. 

Nagyszerűen kezdődött magyar szempontból a mérkőzés: Illés Anna révén hamar megszerezte a vezetést a magyar csapat, majd Leimeter Dóra is feliratkozott a góllövők közé. Az  olaszok ugyan szépítettek, de a harmadik magyar emberelőny sem maradt kihasználatlanul, miután Gurisatti Gréta vette be az ellenfél kapuját. Újabb olasz találatot követően Keszthelyi Rita bizonyította, hogy a magyarok akcióból is tudnak gólt szerezni, így nyolc perc után 4-2 állt az eredményjelzőn. 

Aki azt hitte, hogy sokgólos lesz ez a mérkőzés az a második negyedben már beláthatta, hogy tévedett. Rengeteget hibáztak a csapatok, Gangl Edina illetve Giulia Gorlero is kiválóan védett. A magyar kapus 150. meccsét játszotta a válogatottban, és eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az idei vb-n. Az olaszok kihasználták a magyarok hibáit, Chiappini emberelőnyből, Emmolo akcióból talált be (szerencsés módon), de Szilágyi Dorottya gondoskodott arról, hogy a magyar csapat vezessen a nagyszünetben.  

Fordulás után sem változott a helyzet és ez kedvezett a magyaroknak. Csapatunk támadójátéka ugyan helyenként döcögött, de ami nem ment elől, azt hátul tökéletesen kompenzálták a játékosok. Erre a legjobb példa Vályi Vanda teljesítménye: a válogatott leggyorsabb játékosa két óriási blokkal hívta fel magára a figyelmet. Tabani révén ugyan az olaszok egyenlítettek, ám Gurisatti Gréta büntetőből ismét a mieinket juttatta vezetéshez. 

Nem sikerült azonban növelni az előnyt a zárónegyed elején és Quirolo kiegyenlített. A csata hevében mindkét válogatott elveszítette egy-egy kulcsemberét: a magyarok közül Szilágyi, az olaszok közül Bianconi pontozódott ki. Az itáliaiak fizettek meg jobban ezért a hibáért, mivel Leimeter Dóra ismét vezetéshez juttatta a magyarokat. A véghajrában aztán Gangl Edina két óriási védéssel tovább növelte szerepét a mai mérkőzésen és végül nem tudtak egyenlíteni az olaszok. 

Magyarország női vízilabda-válogatottja 7-6-os győzelemmel jutott a világbajnokság legjobb négy közé. A magyar csapat hat év után játszik ismét elődöntőt világbajnokságon, az ellenfél Spanyolország lesz szerda délelőtt. 

Olaszország-Magyarország 6-7 (2-4, 2-1, 1-1, 1-1)
Gólszerzők: Avegno, Picozzi, Chiappini, Emmolo, Tabani, Queirolo,  ill. Gurisatti 2, Leimeter 2, Illés, Keszthelyi, Szilágyi
 

További végeredmények:

Egyesült Államok-Görögország 15-5
Oroszország-Ausztrália 7-9
Spanyolország-Hollandia 12-8

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49958/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda,Női vízilabda-válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Vízilabda: családi körben búcsúztatták el Benedek Tibort

2020.07.03. 15:00
Benedek Tibor családja jelezte, hogy a hosszú betegség után június 18-án elhunyt legendától a kívánsága szerint szűk családi körben búcsúztak el.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Alekszandr Kabanov a sportág orosz legendája

2020.07.01. 16:10
Hetvenkét éves korában elhunyt Alekszandr Kabanov minden idők egyik legjobb orosz vízilabdázója.

Csapatsportok

Vízilabda: hiába nyert a Kanizsa, a KSI jutott fel az élvonalba

2020.06.27. 21:20
Bár a Kanizsai VSE 10-9-re győzött a KSI ellen, összesítésben a fővárosi csapat egy góllal jobbnak bizonyult az osztályozón és így feljutott az élvonalba.

Csapatsportok

Vízilabda: a KSI nyerte az osztályozó első felvonását

2020.06.25. 20:25
A KSI 11-9-re legyőzte a Kanizsai VSE-t a magyar férfi vízilabdabajnokság osztályozós párharcának első mérkőzésén a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

Csapatsportok

Vízilabda: visszavonul a Dunaújváros női csapatának kapusa

2020.06.24. 23:35
A Dunaújvárosi FVE hivatalos közleményben jelentette be, hogy a csapat kapusa Laura Aarts 23 évesen befejezi pályafutását.

Csapatsportok

Vízilabda: a Recco-család is megemlékezett Benedek Tiborról

2020.06.22. 09:45
A háromszoros olimpiai bajnok összesen nyolc éven keresztül vízilabdázott a világ egyik legjobb klubcsapatában.

Csapatsportok

Vízilabda: így emlékeznek meg Benedek Tiborról

2020.06.18. 14:35
A mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt Benedek Tiborra emlékezik a magyar és a nemzetközi vízilabdavilág. A játékosok a közösségi médiában búcsúznak egykori játékostársuktól, …

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Benedek Tibor

2020.06.18. 08:05
Óriási csapás érte a magyar sportot, ugyanis életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok

2020.06.17. 18:40
Néhány nappal a 85. születésnapja előtt elhunyt Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok, minden idők egyik legjobb vízilabdázója.