Százhúsz éves a magyar vízilabda

Dorogi László
Dorogi László

Húsz évvel a sportág feltalálását követően 1899 nyarán Siófokon játszották le az első magyar vízilabda mérkőzést. A többi már történelem.

Fotó: vizipolo.hu

Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, a vízilabda nem indulhatott el világhódító útjára máshonnan, csakis Közép-Kelet-Európából, mégis, mint oly sok más sportágnak, ennek a bölcsőjét is Nagy-Britanniában kell keresnünk.

A modern vízilabda alapjait William Wilson skót újságíró és úszóedző fektette le 1877-ben, amikor az aberdeeni Bon Accord Festivalra úszó tanítványainak kitalálta és rögzített néhány alapszabályt egy általa még vízifocinak nevezett csapatjátékhoz, így az első, nem hivatalos vízilabda mérkőzést ezen a fesztiválon, a Dee folyó partján rendezték meg.

Az első hivatalos vízipóló találkozó már Angliában, azon belül is Londonban, a Crystal Palace uszodájában zajlott le az 1870-es évek végén, de húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Magyar Úszó Egyesület vezetője, egy bizonyos Dr. Füzéressy Árpád elhozza Közép-Európába az akkor még ismeretlen sportot.

Füzéressy elhozatta Angliából a vízilabda szabálykönyvét, amit az angolok gyorsan el is postáztak Magyarországra, csakhogy akkor még közel sem volt egyszerű beszerezni egy a játékhoz nagyon fontos kelléket: a labdát. Végül az angolok ebből is küldtek egyet, így elsőként a Magyar Úszó Egyesület úszói próbálhatták ki a vízilabdát itthon. Persze, ez még nem igazán hasonlított a ma ismert pólóra, de Füzéressy eltökélt volt, nélküle pedig biztosan nem szerezhette volna meg azt a népszerűséget a póló, amit végül sikerült megszereznie.

A MUE vezetője varratott úszóinak sapkákat, 1897-re pedig elkészültek az első kapuk és a pályák kijelölésére szolgáló zászlók is, s innentől kezdve már semmiféle akadálya nem volt annak, hogy elkezdődjön a játék.

Kezdetben az úszócsapat tagjait osztották két csoportra és az úszóedzések kiegészítéseként, erőnléti edzésnek alkalmazták a vízilabdát, az első hivatalos magyarországi mérkőzésre egészen 1899. július 30-ig kellett várni. Ekkor a Magyar Úszó Egyesület két csapata Siófokon csapott össze, a korabeli feljegyzések szerint a bemutató találkozót a Sió-csatornában rendezték meg, amely 1-1-es döntetlennel zárult.

A beszámolók szerint a közönség azonnal szívébe zárta az új sportágat, amely rohamos gyorsasággal kezdett el fejlődni a térségben, a többi pedig már tényleg történelem.

(A cikk forrása: vizipolo.hu, Bíró Melinda - Uszodai sportok)

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50106/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó az Európa-ligában, folytatódik a vízilabda Magyar Kupa

2020.08.06. 07:30
Fontos mérkőzés elé néz az Európa-ligában a Sevilla az AS Roma ellen, míg a férfi vízilabda Magyar Kupában medencébe ugrik a …

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Autó-motor

Közvetítések: pályán a Bayern, kezdődik a Brit Nagydíj hétvégéje

2020.07.31. 07:30
A mai nap közvetítéseiből a Brit Nagydíj edzései, a Bayern München felkészülési mérkőzései és az éjjeli NBA-rangadó emelkedik ki.

Csapatsportok

Vízilabda Magyar Kupa: csoportgyőzelemmel zárt a Vasas, az FTC, az OSC és a Szolnok

2020.07.26. 22:35
Hibátlan hétvégét zárt a Vasas, a Ferencváros, az OSC és a Szolnok is a férfi vízilabda Magyar Kupa első fordulójában.

Csapatsportok

Vízilabda: szoros mérkőzésen verte a Honvéd az Egert a Magyar Kupában

2020.07.26. 15:10
A nyáron szerződtetett, olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert vezérletével 15-14-re legyőzte a Budapest Honvéd az Egert a férfi vízilabda Magyar Kupa első …

Külföldi foci

Közvetítések: angol bajnoki véghajrá és MotoGP a programban

2020.07.26. 07:30
A vasárnapi közvetítések gerincét motorverseny, angol és olasz labdarúgás, vízilabda, valamint strandfoci adja.

Csapatsportok

Vízilabda Magyar Kupa: győzött a Vasas

2020.07.25. 20:35
Az A-Híd-VasasPlaket 9-6-ra győzött a Budapest Honvéd ellen a férfi vízilabda Magyar Kupa első játéknapjának fővárosi rangadóján.

Csapatsportok

Vízilabda: új címerrel tiszteleg Benedek Tibor előtt klubja

2020.07.25. 08:30
Az UVSE vízilabdacsapata megváltoztatja címerét. A "korrekció" nem látványos, mégis óriási: Benedek Tibor monogramja, és nyolcas sapkaszáma is megjelenik az új …

Csapatsportok

Közvetítések: visszatér a magyar vízilabda a képernyőkre

2020.07.25. 07:30
A Napoli és az Internazionale is a pályán, de visszatér a képernyőkre a magyar vízilabda is a hétvége első napján.

Csapatsportok

Vízilabda: Molnár Endre minden idők egyik legjobb kapusaként került be a sporttörténelembe

2020.07.24. 08:10
Tegnap ünnepelte 75. születésnapját Molnár Endre, minden idők egyik legsikeresebb magyar vízilabdázója. Cikkünkben …