Labdarúgás: Malcolm leigazolása nem nyerte el a szurkolók tetszését

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Alig néhány napja, hogy Malcolm a Zenithez igazolt Barcelonából, az orosz klub szurkolói máris a brazil szélső távozását követelik. 

Fotó: AFP

Malcolm alig egy év után távozott a Barcelonától, miután alig kapott lehetőséget a katalán sztárcsapatnál. A brazil szélső (akit a barcelonaiak tavaly lényegében elhappoltak az AS Roma elől) a Zenithez igazolt 40 millió euró ellenében. 

A szélső pénteken került bemutatásra új csapatában és vasárnap már debütált is a Krasznodar ellen. Amikor a játékost becserélték a szurkolók többsége kifütyülte Malcolmot.

A Zenit szurkolói egy molinót is kifeszítettek, amelyen ironikus módon az volt olvasható, hogy megköszönik a vezetőknek a tradíciókhoz való viszonyulást. Ezzel arra utaltak, hogy a szentpétervári drukkerek nem igazán szeretik, ha egy színes bőrű játékos kerül a csapathoz. A szurkolók egy csoportja közleményt is kiadott, amelyben arról írtak, hogy nem rasszizmus áll a háttérben, hanem a tradíciókhoz való hűség. 

A klub által közzétett videón, amelyen Malcolm becserélése látható a szurkolók reakciója vegyesnek tűnik, néhányan fütyülnek, vagy tapsolnak, ám rasszista bekiabálás, vagy huhogás tényleg nem hangzik el. 

Érdekes azonban, hogy most éppen az új szerzemény kapcsán üti fel a fejét ez a téma, hiszen a Zenitben olyan színes bőrű játékosok fordultak meg, mint Hulk vagy Axel Witsel, akiket elfogadtak a drukkerek, de tegnap is pályára lépett a brazil Wilmar Barrios és Douglas Santos.

Az orosz sajtóban mindenesetre máris felröppentek olyan hírek, hogy a szurkolók ellenérzései miatt Malcolmot már januárban eladhatja a klub. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50164/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Topligák: izgalmas hétvége előtt állunk

2019.12.14. 12:30
Angliában két csalódott együttes találkozója lesz a forduló rangadója, míg Spanyolországban a Real Madridnak akadhatnak gondjai.

Csapatsportok

Tévéműsor: őrületes szombati sportdömping

2019.12.14. 07:30
Aki ezen a napon nem talál kedvére való sportműsort a tévében, az nem is akar igazán találni. Topligák, téli sportok, darts-vb s minden mi szem-szájnak ingere.

Külföldi foci

Ligue 1: hazai győzelmével tovább remekel a Lille

2019.12.13. 23:05
A Lille együttese hazai pályán 2-1-re legyőzte a Montpellier csapatát, a francia labdarúgó bajnokság 18 .fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

La Liga: döntetlennel kezdődött a forduló

2019.12.13. 22:50
A kieső helyen álló Leganes a 15. Alaveshez látogatott a La Liga 17. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Bundesliga: veszélybe került Huszti Szabolcs rekordja

2019.12.13. 22:25
Majdnem megdőlt Huszti Szabolcs rekordja a Bundesliga 15. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt az afrikai futball örök ígérete

2019.12.13. 22:05
48 éves korában elhunyt Philip Osondu a második U16-os világbajnokság legjobb játékosa.

Külföldi foci

Labdarúgás: tovább folytatódik a világbajnok francia kálváriája

2019.12.13. 19:55
Úgy tűnik Steven Nzonzi az AS Roma után a Galatasarayból is idő előtt távozhat ugyanis a francia világbajnokot kitették a keretből.

Külföldi foci

Labdarúgás: Ezequiel Lavezzi visszavonul

2019.12.13. 17:55
Bejelentette visszavonulását Ezequiel Lavezzi az argentin válogatott, a PSG és a Napoli egykori labdarúgója.

Külföldi foci

Labdarúgás: megint megrongálták Zlatan Ibrahimovic szobrát

2019.12.13. 14:55
Malmőben ismét vandálok támadták meg Zlatan Ibrahimovic szobrát. A svéd csatárt ábrázoló alkotásnak ezúttal fűrésszel estek neki.

Külföldi foci

Premier League: Jürgen Klopp szerződést hosszabbított Liverpoolban

2019.12.13. 13:15
A német szakember 2024-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Bajnokok Ligája győztes angol csapatnál.