Öttusa: elsődleges cél az olimpiai kvóta, de fontos az éremszerzés is

MTI

Érem- és ezzel együtt olimpiai kvótaszerzés a cél a férfiaknál és a nőknél is a kedden kezdődő angliai öttusa Európa-bajnokságon, Bath-ban.

Fotó: MTI

"Azzal lennék boldog, ha érmeket nyernénk, egyéniben és csapatban is, és ha ez összejönne, meglenne az olimpiai kvóta is" - mondta az MTI érdeklődésére Martinek János szövetségi kapitány, utalva arra, hogy a hagyományos versenyben nyolc öttusázó tokiói kvalifikációt biztosíthat magának.

A szakvezető kitért rá, hogy a Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádámnak a párizsi edzőtáborozás során "kicsit megfájdult" a lába, de szerinte így is 95 százalékos a felkészültsége. Az ősz óta két bokaműtéten átesett Demeter Bence, valamint Regős Gergely nagyon jó állapotban van, az egyéniben két éve vb-második Kasza Róbert pedig "mostanra érte utol magát" azután, hogy a tavalyi évet sérülés miatt kihagyta és az ideiben is alig versenyzett. 

"Ha most még nem is százszázalékos az állapota, a budapesti világbajnokságra teljesen rendben lehet" - tette hozzá.

Martinek váltóban fiatalokat szerepeltet, velük szemben a tisztes helytállás az elvárás.

Kállai Ákos, a női válogatott szakvezetője azzal lenne igazán elégedett, ha az egyik magyar versenyző dobogóra állhatna, és ezzel egyben meglenne a kvóta is.

"Az elsődleges cél persze a kvótaszerzés" - utalt arra, hogy az olimpiai részvételi jog kivívása akkor is pozitív lenne, ha kicsit hátrébb végezve biztosítaná magának valamelyik versenyző.

Hozzátette ugyanakkor, hogy jövőre az olimpián nemcsak részt szeretnének venni, hanem ott jó eredményt is remélnek.

"Ehhez viszont az addigi versenyeken oda kell érni az élcsoportba, versenyben kell lenni az első hat helyért" - hangsúlyozta.

Az összeállításra utalva megjegyezte, a váltóban induló fiataloknak elsősorban tapasztalatszerzést, versenyzési lehetőséget jelent az Eb, de bennük van egy jobb helyezés is.

"Elsősorban azért, mert a topversenyzők az egyénire készülnek, nem biztos, hogy tolongani fognak a váltókért" - indokolta álláspontját.

A hagyományos versenyre visszatérve emlékeztetett rá, hogy Alekszejev Tamara múlt hétfői kézközépcsonttörése miatt kikerült a csapatból, így elsősorban a 2016-os világbajnok Kovács Saroltától és - a májusban lábműtéten átesett - 2013-ban Európa-bajnok Földházi Zsófiától várható, hogy harcban lesz a kvótáért, de mivel Gulyás Michelle és Guzi Blanka erős a fizikai számokban, ha kijön nekik a vívás, az ő jó szereplésük sem elképzelhetetlen.

"Nem zárom ki, hogy a fiatalok kellemes meglepetést okoznak" - tette hozzá.

Utalt arra, hogy az elmúlt két év világversenyein elért eredmények alapján reális elvárás, hogy valamelyik magyar kvótát érő helyen végezzen.

A magyar csapat:

férfiak
hagyományos verseny
: Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert, Regős Gergely
váltó: Málits István, Bereczki Richárd

nők
hagyományos verseny: Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Gulyás Michelle, Guzi Blanka
váltó: Barta Luca, Réti Kamilla

vegyes váltó: Simon Sarolta, Szabó Illés

A program:

kedd - vegyes váltó 
szerda - férfi és női váltó 
csütörtök - férfi hagyományos verseny, selejtező
péntek - női hagyományos verseny, selejtező 
szombat - férfi hagyományos verseny, döntő 
vasárnap - női hagyományos verseny, döntő

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50165/pics/lead_800x600.jpg
öttusa,Földházi Zsófia,Kasza Róbert,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Sportlövő vk-döntő: Péni István ezüstérmes légpuskában

2019.11.21. 10:30
Az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István a győztestől mindössze egy tizeddel elmaradva ezüstérmet nyert férfi légpuskában a kínai Putienben zajló sportlövő …

Egyéni sportok

U24-es öttusa Eb: nyolc magyar indul

2019.11.21. 09:05
Nyolc magyar versenyző vesz részt a 24 éven aluli öttusázók lengyelországi Európa-bajnokságán, Drzonkówban.

Csapatsportok

Vízilabda: elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok

2019.11.20. 22:15
84 éves korában elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok úszó.

Egyéni sportok

Országúti kerékpáros kvótával bővült a magyar olimpiai csapat

2019.11.20. 14:30
Magyarország egy kerékpárost indíthat a tokiói olimpia férfi országúti mezőnyversenyén.

Egyéni sportok

Kitüntették Kamuti Jenőt

2019.11.18. 09:15
Újonnan alapított díjjal tüntette ki dr. Kamuti Jenőt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU).

Autó-motor

WTCR: Michelisz összetettben az élre ugrott (frissítve)

2019.11.16. 13:00
Michelsz Norbert a túraautó-világkupa makaói versenyhétvégéjének első futamán a második helyen zárt, így összetettben átvette a vezetést.

Egyéni sportok

A MOB támogatja a már elnyert budapesti sportesemények megrendezését

2019.11.14. 21:10
A Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottsága és elnöksége támogatja a már elnyert fővárosi sportesemények megrendezését.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya: telt házra számítanak a debreceni Eb-n

2019.11.14. 14:30
A szervezők telt házra számítanak a január 24. és 26. között sorra kerülő debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Tokió 2020: öt érem a cél kajak-kenuban

2019.10.31. 13:50
Elkezdték a felkészülést a jövő évi, tokiói olimpiára a kajak-kenusok, Schmidt Gábor, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke azt mondta: öt éremmel, közte legalább két arannyal elégedett lenne a japán …

Csapatsportok

WTA-világbajnokság: Babosék nyertek az első mérkőzésükön

2019.10.28. 11:25
A párosversenyben címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős győzelemmel kezdte meg a szereplését a sencseni világbajnokságon.