Bajnokok Ligája-selejtező: fontos mérkőzésen játszott döntetlent a Ferencváros

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A fővárosi együttes 1-1-es döntetlent játszott a Dinamo Zagreb otthonában a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik körében.

Kép forrása: rangado.24.hu

Rosszul kezdődött a Ferencváros számára az összecsapás, miután a Dinamo Zagreb már a negyedik percben előnybe került Dani Olmo góljának köszönhetően. A gyors gólt követően visszaállt a hazai együttes, és átadta a kezdeményezést a magyar csapatnak, azonban nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítania a fővárosiaknak. A félidő vége előtt még Izet Hajrovics fejelt a kapu mellé, így 1-0-ás horvát vezetéssel zárult a félidő.

A fordulást követően továbbra is tartani tudta a labdát, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye: Tokmac Nguen lövését még védeni tudta Dominik Livakovics, de  Sigér Dávid pont jó helyen volt és a kapuba tudta juttatni a labdát. Az egyenlítés után rögtön jöhetett volna a második hazai találat: Lasha Dvali és Marcel Heister hozott össze egy helyzetet a Dinamonak, azonban Izet Hajrovics a felső kapufát lőtte telibe.

Végül újabb gól nem született, így jelenleg a Ferencvárosnál az előny az idegenben szerzett gól miatt. A visszavágót egy hét múlva, augusztus 13-án rendezik a Groupama Arénában.

Bajnokok Ligája, selejtező, harmadik kör, első mérkőzés

Dinamo Zagreb–Ferencvárosi TC 1-1 (Olmo 4., illetve Sigér 60.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50191/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

NBI: a Ferencváros a sereghajtót, a Kisvárda a Honvédot ütötte ki

2020.03.14. 19:00
A Ferencváros 5-0-ra győzött a Kaposvár ellen, míg a Kisvárda 5-1-re nyert a Budapest Honvéd otthonában a magyar bajnokság 25. fordulójában.

Magyar foci

NB II: nyert a listavezető MTK, míg a Győr öt nyeretlen mérkőzés után győzött

2020.03.14. 18:50
Kétgólos győzelmet aratott az élen álló MTK a harmadik helyen tartózkodó Vasas ellen, így Michael Boris együttese tovább növelte …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: nem tudta legyőzni a Budafok a kieső helyen álló ellenfelét

2020.03.14. 16:20
A feljutásért küzdő Budafok értékes pontokat hullajtott el a Tiszakécske ellen.

Magyar foci

Labdarúgás: felfüggesztik az utánpótlás bajnokságokat is

2020.03.14. 12:45
A Magyar Labdarúgó-szövetség a koronavírus-járvány miatt bejelentett új oktatási rendre hivatkozva hétfőtől felfüggeszti a hazai utánpótlás-bajnokságokat.

Magyar foci

NB II: "sajnálom a tévénézőket, akik ezt látták”

2020.03.14. 12:00
A péntek esti NB II-es Gyirmót FC-Soroksár gólnélküli találkozó után Gyömbér Gábor, a vendégek csapatkapitánya mondta el véleményét a mérkőzésről.

Magyar foci

Közvetítések: NB I-es labdarúgó mérkőzéseket tekinthetünk ma meg

2020.03.14. 07:30
A koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása miatt alig maradt élő sportesemény, viszont a labdarúgó NB I küzdelmei folytatódnak.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: gólnélküli döntetlen a nyitómérkőzésen

2020.03.13. 21:45
Nem bírt egymással a Soroksár és a Gyirmót a magyar másodosztály 28. fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Magyar labdarúgás: elhalasztják a bolgár-magyar Eb-pótselejtező-mérkőzést

2020.03.13. 19:15
Nem rendezik meg március 26-án a bolgár-magyar mérkőzést - olvasható az MLSZ közleményében.

Külföldi foci

Labdarúgás: Daniel Carrico szerint Kína már biztonságosabb, mint Európa

2020.03.13. 17:30
A 31 éves spanyol futballista meggyőződése, hogy Kínában már sokkal kevésbé aggasztó a helyzet a világ más tájaihoz képest.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája, Európa Liga: elhalasztják a jövő heti mérkőzéseket

2020.03.13. 11:25
Az UEFA hivatalos közleményében adta hírül, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő héten nem rendeznek meg egyetlen Bajnokok Ligája és …