BL-selejtező: a Dinamo győzni jött Budapestre

sportfaktor.hu

Megérkezett a magyar fővárosba a Dinamo Zagreb labdarúgócsapata. A horvátok nem tudják elképzelni, hogy ne nyerjék meg a kedd esti BL-selejtezőt a Groupama Arénában.

Fotó: csakfoci.hu

"Jó formában van az együttes, készen állunk a visszavágóra, az edzéseken elégedett voltam a játékosokkal. Hiszem, hogy a győzelem a mienk lesz, de nem becsülöm le az ellenfelet, mert kiváló futballt játszik. Ennek ellenére nekünk kell továbbjutnunk"

- mondta hétfői sajtótájékoztatóján Nenad Bjelica, a zágrábiak vezetőedzője.

A Ferencváros egy héttel ezelőtt 1-1-es döntetlent ért el a horvát fővárosban a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, így kedvezőbb helyzetből várja a budapesti visszavágót, hiszen már egy gól nélküli döntetlen is elég lenne a továbbjutáshoz Szerhij Rebrov csapatának, ráadásul biztosan telt ház lesz a Groupama Arénában. Ezzel kapcsolatban Bjelica elmondta, játékosai számára nem jelenthet problémát a telt ház, hiszen hozzá vannak szokva a jó hangulatú mérkőzésekhez.

Bjelica beszélt arról is, hogy a Dinamo legutóbbi két összecsapásán nem tudott nyerni, a Ferencváros elleni döntetlent követően pénteken az Eszék vendégeként is csak egy 0-0-t értek el a horvát bajnokságban. Bár a vezetőedző szerint voltak kisebb problémák a csapat játékában, de ezt átbeszélték, így reményei szerint ismét a jobbik arcát mutatja majd együttese a keddi összecsapáson. A horvátok trénere reagált Lanzafame távozására is.

"Davide Lanzafamén kívül is vannak kiváló csatárai a Ferencvárosnak, így az olasz csatár távozása nem befolyásolja a párharcot. A zágrábi első meccsen még nem volt pályán, amikor az FTC egyenlített"

- mondta a Honvédhoz hétfőn visszatérő támadóval kapcsolatban Bjelica.

"A stratégiát megváltoztatjuk, mert a hazai összecsapás más taktikát igényel"

- ezt már Szerhij Rebrov mondta a sajtótájékoztatón a holnap esti találkozóval kapcsolatban, de a ferencvárosi tréner szakmai részletekbe már nem kívánt belemenni, nehogy felfedje kártyáit a rivális előtt.

"Az első meccsen volt már olyan, hogy vezetett az ellenfél, akkor jól reagált a csapat, amelynek most is készen kell állnia minden szituációra."

Rebrov az MTI érdeklődésére elmondta: a horvát bajnok a Ferencváros eddigi legerősebb riválisa a szezonban, és elsősorban a rivális támadójátékát tartja kiemelkedőnek, ugyanakkor hozzátette: a futball nemcsak támadásból áll.

"Nem foglalkozom az esélyekkel. A Valletta ellen mi voltunk a favoritok, mégis nehéz párharc volt, a Ludogorec ellen a rivális volt az esélyes, mégis továbbjutottunk"

- mondta a Rebrov azzal kapcsolatban, hogy a zágrábi 1-1-es döntetlennel a zöld-fehérek várják kedvezőbb helyzetből a keddi találkozót.

"Nekem minden meccs ugyanolyan fontos. Persze a Ferencváros 24 éve nem szerepelt a BL főtábláján, ez pluszt ad a mostani meccs fontosságához"

- mondta Rebrov, aki szintén kitért az OTP Bank Liga elmúlt két idényében gólkirály Davide Lanzafame hétfői távozására is. Szerinte a játékosok jönnek és mennek, ami normális egy klub életében, és ez nincs másként a Honvédhoz visszatérő olasz csatár esetében sem.

A Ferencváros-Dinamo Zagreb találkozó kedden 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a párharc továbbjutója pedig már mindenképpen valamelyik kupasorozat csoportkörében játszhat. A győztesre a norvég Rosenborg vagy a szlovén Maribor vár a BL-selejtező utolsó körében, míg a vesztes a litván Suduvával vagy az izraeli Makkabi Tel-Avivval csap össze az Európa-liga főtáblájáért.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50275/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Bajnokok Ligája,Ferencváros,Dinamo Zagreb

További cikkek

Magyar foci

Női Bajnokok Ligája: egyetlen győzelemre a főtáblától a Ferencváros

2019.08.10. 15:00
A Ferencváros női labdarúgócsapata 2-0-ra a moldáv Agarista ellen és így amennyiben kedden is győz, akkor főtáblára kerül a Bajnokok Ligájában.

Magyar foci

NB I: az újonchoz látogat a Mezőkövesd

2019.08.10. 12:15
Mivel a Ferencváros meccsét elhalasztották, három találkozóra pedig vasárnap kerül sor, így mindössze két mérkőzéssel veszi kezdetét a labdarúgó élvonal 2. fordulója.

Magyar foci

Labdarúgás: utánpótlásképző-központot neveztek el Garami Józsefről

2019.08.09. 19:30
Nyolcvanadik születésnapján átadták a Garami József labdarúgó mesteredzőről elnevezett utánpótlásképző-központot Pécsett.

Magyar foci

NB II: másodfokon sem kapott licencet a Balmazújváros

2019.08.09. 17:20
A másodfokon eljáró fellebbviteli licencadó bizottság pénteki ülésén helyben hagyta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú döntését, amely múlt hétfőn megvonta a …

Magyar foci

Garami József 80 éves

2019.08.09. 09:40
Ma ünnepli 80. születésnapját Garami József labdarúgó mesteredző, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Magyar foci

Légiósok: Angliába igazolt Nagy Ádám

2019.08.08. 11:30
Hivatalos oldalán jelentette be a másodosztályú Bristol City, hogy szerződtette a magyar válogatott középpályását Nagy Ádámot.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: kidőlt a Haladás egyik kulcsembere

2019.08.08. 09:20
A hétközi Haladás-Siófok mérkőzésen törött el Gaál Bálint csuklója, aki így több hétig nem állhat Supka Attila rendelkezésére.

Magyar foci

Női Bajnokok Ligája: győzelemmel kezdett a Ferencváros

2019.08.07. 20:00
A Ferencváros női labdarúgócsapata 3-1-re legyőzte a házigazda szlovák Slovan Bratislava csapatát a Bajnokok Ligája-selejtező szerdai, első fordulójában.

Külföldi foci

BL-selejtező: Kádár Tamás csapata kikapott Belgiumban

2019.08.07. 09:50
Kádár Tamás csapata, az ukrán Dinamo Kijev 1-0-ra kikapott a belga Club Brugge otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a párharc kedd esti első …

Magyar foci

Rebrov: jöhet a második félidő

2019.08.07. 08:40
Óvatosan, de optimistán nyilatkoztak a ferencvárosiak a Zágrábban elért 1–1-es döntetlent követően.