NB I: újonc ellen kezdi meg szereplését a címvédő

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az első két fordulóból elhalasztott mérkőzést követően a Ferencváros is megkezdi idei bajnoki szereplését. A címvédő zöld-fehérek ellenfele a Kaposvár lesz. 

Fotó: MTI

Debreceni VSC-Zalaegerszeg

17.00, Debrecen, Nagyerdei Stadion
Vezeti: Kassai

2011 novembere óta először mérkőzik egymással élvonalbeli mérkőzésen a debreceni és a zalaegerszegi csapat. Akkor a hajdúságiak hazai pályán 5-2-re győztek és az idény végén bajnokok lettek, míg a zalaiak kiestek. Idén még felesleges találgatásokba bocsátkozni, annál is inkább mert a Ferencváros halasztásai miatt mindkét csapat eggyel kevesebbszer játszott. Az egerszegiek 1-0-ra kikaptak Mezőkövesden, míg a debreceniek 4-1-re verték a Kisvárdát. Érdekesség, hogy 1979 óta egyetlen egyszer nyert a ZTE Debrecenben,éppen akkor amikor a bajnoki címet is elhódította (2001/02). 

várható kezdőcsapatok:

DVSC: Nagy S. - Kusnyir, Szatmári Cs., Haris, Pávkovics, Ferenczi - Trujucs, Tőzsér, Varga K. - Zsóri, Garba
ZTE: Demjén - Tamás, Devecseri, Lesjak, Bedi. - Barczi, Mitrovics, Grumics, Kocsis G., Babati - Radó 

Ferencváros-Kaposvár

19.30, Budapest, Groupama Aréna
Vezeti: Iványi

Elkezdi szereplését a Ferencváros is. A zöld-fehéreket sok kritika érte, hogy a bajnoki mérkőzéseket elhalasztatták a Bajnokok Ligája mérkőzéseik miatt, ám a Dinamo Zágráb elleni vereség után már ők is mérkőznek az élvonalban. Dibuszék ellenfele a Kaposvári Rákóczi lesz, amely két vereséggel tért vissza az élvonalba és meglepő lenne ha ma szerezné meg első pontjait. Utoljára 2014 őszén a ligakupában meccselt egymással a két gárda, akkor a csoportban a kaposváriak 1-0-ra nyertek. 

várható kezdőcsapatok:

FTC: Dibusz-Botka, Frimpong, Blazic, Civic - Sigér, Ignathenko, Varga R., Skvarka, Bőle - Boli
Kaposvár: Pogacsics - Hadaró, Hegedűs D., Ur, Vachtler - Vojnovics, Csiki, Nagy K., Szakály A., Nagy R. - Ádám M. 

Budapest Honvéd-Kisvárda

19.30, Budapest, Hidegkúti Stadion 
Vezeti: Pintér

Finoman szólva sem ilyen rajtra számítottak Kispesten az előző három évben kiemelkedően szereplő gárdától. A Honvéd az El-kiesés után a DVTK-tól és a Pakstól is kikapott és két forduló után sereghajtó. A fővárosiak a héten azonban kölcsönvették Davide Lanzafamét az elmúlt két szezon gólkirályát és a Ferencvárostól visszatérő támadótól egyértelműen azt várják, hogy javítson a gárda nem túl rózsás helyzetén. A kisvárdaiak tavaly a szezont több vereséggel kezdték, most a második fordulóban megszerezték első győzelmüket a Paks felülmúlásával. 

várható kezdőcsapatok:

Honvéd: Horváth A. - Kálnoki-Kis, Kamber, Niba - Ikenne-King, Gazdag, Kesztyűs, Mortetti, Uzoma - Lanzafame, N"Gog
Kisvárda: Minca - Protics, Rubus, Kravcsenko, Ene - Kovácsréti, Cuklasz, Lucas, Hugo Seco - Tischler, Grozav 

Mezőkövesd-Puskás Akadémia

19.30, Mezőkövesd, Városi Stadion
Vezeti: Bognár T. 

Két oldalról is lehet vizsgálni a mezőkövesdiek szezonrajtját: Kuttor Attila csapata egyrészt hat ponttal kezdte a bajnokságot, másrészt viszont a két újonc legyőzése elvárás volt az előző szezon hatodik helyezettjétől. Ma a Puskás Akadémia egy kicsit talán komolyabb feladatnak ígérkezhet, hiszen a felcsútiak már legyőzték az Újpestet, utána viszont nem tudtak mit kezdeni a Fehérvárral. 

várható kezdőcsapatok:

Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai - Berecz, Karnyicki, Cseri, Molnár G., Pekár - Nagy D. 
Puskás Akadémia: Hegedűs L. - Nagy Zs., Hadzsiev, Meissner, Szolnoki - Sós B., Van Nieff, Knezevic, Radics, Henty - Vanecek

MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK

19.30, Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
Vezeti: Bognár 

Bajnokaspiránshoz méltó rajtot vettek a fehérváriak, hiszen kétgólos győzelmet arattak a Puskás Akadémia és a Kaposvár ellen is. A DVTK rajtjára sem lehet panasz, a Honvéd legyőzése után az Újpest elleni pontszerzés is kevésen múlott. A papírforma a fehérváriak győzelmét ígérné, ám a diósgyőriek a legutóbbi négy mérkőzésükből hármat megnyertek mai vendéglátójuk ellen. 

várható kezdőcsapatok:

Fehérvár: Kovácsik - Nego, Juhász, Fiola, Hangya - Kovács I, Hadzic, Pátkai, Huszti - Hodzic, Futács 
DVTK: Danilovics - Vági, Karan, Brkovics, Polgár - Mártkvárt, Adukor, Hasani, Tajti, Sesztakov - Prosser 

Újpest-Paks

19.30, Budapest,Ilovszky Stadion
Vezeti: Solymosi 

Hosszú győzelem nélküli sorozatot törtek meg az újpestiek legutóbb a DVTK ellen, ám a lila-fehérek tábora még vár arra, hogy csapatuk előttük is győzni tudjon. Erre legutóbb négy mérkőzéssel ezelőtt került sor, és a fővárosiak hektikus szezonkezdete miatt nem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy ez a széria megtörik-e. A paksiak erejét mindenesetre az előző fordulóban, a Honvéd ellen aratott siker jól mutatja. 

várható kezdőcsapatok:

Újpest: Pajovics - Pauljevics, Litauszki, Risztevszki, Balázs B. - Szankovics, Zsótér, Rácz B., Onovo, Simon K., Nwobodo
Paks: Holczer - Szabó J., Fejes A., Lenzsér, Osváth - Balogh B., Remili, Papp K., Bartha - Hahn, Böde

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50327/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Ferencváros,Diósgyőri VTK,Debreceni VSC,Bp. Honvéd,Mezőkövesd-Zsóry FC,Puskás Akadémia FC,Kisvárda Master Good,MOL Fehérvár FC,Kaposvári Rákóczi,Zalaegerszegi TE

További cikkek

Magyar foci

Zsóri Dániel lehet az est főszereplője

2019.09.23. 07:30
Ma átadja a FIFA az éves elismeréseket, köztük a Puskás-díjat is, amit akár Zsóri Dániel is elhozhat.

Magyar foci

NB I: az utolsó percekben fordított a Ferencváros Zalaegerszegen

2019.09.22. 19:00
Hiába vezetett két perccel a rendes játékidő vége előtt a ZTE a fővárosi klub ellen, a zöld-fehérek 2-1-re megnyerték a második fordulóból pótolt mérkőzést.

Magyar foci

Magyar Kupa: továbbment a Kisvárda is

2019.09.22. 17:50
A Kisvárda 1-0-ra győzött a megyei első osztályú Pilisi LK otthonában a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában, ezzel a 64 közé jutott.

Magyar foci

Magyar Kupa: mindegyik élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton

2019.09.21. 17:30
Mindegyik élvonalbeli csapat győzött szombaton idegenben a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában, ezzel a 64 közé jutott.

Magyar foci

Magyar Kupa: nem adta magát könnyen az Eger

2019.09.21. 13:50
A Mol Fehérvár FC 4-2-re nyert az Eger ellen a labdarúgó Magyar Kupában, de félidőben még a hevesiek vezettek, és a 81. percben is felzárkóztak egy gólra.

Külföldi foci

Élő sportközvetítések reggeltől-estig

2019.09.21. 07:30
A labdajátékok közül labdarúgás, kézilabda, röplabda, tenisz, amerikai foci, valamint autó- és motorsportok, de még sportlövészet is szerepel a mai közvetítések között.

Magyar foci

Zárt kapus lesz az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtező

2019.09.20. 17:30
Az UEFA döntésének értelmében zárt kapuk mögött kell megrendezni az októberi Magyarország-Azerbajdzsán Európa-bajnoki selejtezőt.

Külföldi foci

Videó: Loris Karius az új Koszta János!

2019.09.20. 11:15
Kariusnak van baja… Elment rajta a Liverpool BL-döntője, aztán a Besiktashoz szerződött és most kapott egy olyan gólt, mint korábban Koszta János.

Magyar foci

EL: a Ferencvárosnál nem esnek át a ló túloldalára

2019.09.20. 08:10
A Ferencváros bravúros 1–1-et ért el Barcelonában. Az Espanyol elleni találkozót követően természetesen mindenki elégedetten nyilatkozott a magyar csapatból. 

Magyar foci

Európa-liga: döntetlent játszott a Ferencváros Barcelonában!

2019.09.19. 22:50
A Ferencváros óriásit küzdve 1-1-es döntetlent játszott az Espanyol otthonában, így pontszerzéssel indította főtáblás szereplését az Európa-ligában.