Bundesliga: kiütéses győzelemmel rajtolt a Lipcse - videó

Dorogi László
Dorogi László

Nem ilyen Bundesliga bemutatkozásról álmodtak az Union szurkolói, a berlini alakulat nagy pofonba szaladt bele hazai pályán az RB Leipzig ellen.

Fotó: bundesliga.com

Fennállása során - nem kis meglepetésre - először jutott fel az élvonalba az Union Berlin tavasszal, miután az osztályozós párharcban felülkerekedtek a Stuttgarton. A berlini szurkolók annak rendje s módja szerint nagyon készültek is a csapat Bundesliga-bemutatkozására, fantasztikus koreográfiával köszöntötték a pályára érkező labdarúgókat, sőt több mint négyszáz olyan drukkertársuk fényképét is a magasba tartották, akik már nem élhették meg az Union első Bundesliga-találkozóját, a játékosok viszont még nem igazán vették fel az első osztály ritmusát.

No, persze nem is volt egyszerű feladata a hazaiaknak, ugyanis az az RB Leipzig látogatott a fővárosba, amelynek irányítását a tavaly még a Hoffenheimet dirigáló Julian Nagelsman vette át, ez pedig hatékonyabb támadó focit ígért a lipcsei szimpatizánsoknak. Az Union tábora az első 15 percben csendben figyelte az eseményeket, így tiltakozva az RB Leipzig létezése ellen - Németországban sokaknak a szemét szúrja, hogy a semmiből a legjobbak közé jutott a gárda a pénznek köszönhetően -, amikor viszont teljes erőből rázendítettek volna, a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló Lipcse el is csendesítette őket, Marcel Halstenberger talált be.

A vendégek sorra dolgozták ki a helyzeteket, az első félóra elteltével pedig megduplázták előnyüket, Halstenberger ezúttal az előkészítő szerepében tetszelgett, Marcel Sabitzernek adott gólpasszt - az első találatnál éppen fordítva történt ez. Ekkor már 0-3 is állhatott volna az eredményjelzőn, hiszen a játékvezető egy lipcsei találatot érvénytelenített közben, de a szünetre így is háromgólos előnnyel vonulhatott az RB, Timo Wernert vette félvállról a berlini védelem, a német csatár pedig a léc alá bombázott.

Bár a találkozó sorsa ezzel már az első negyvenöt percben eldőlt, a csereként beálló Christopher Nkunku a második játékrészben feltette az i-re a pontot, a csatár nyáron érkezett Lipcsébe, és találata mellett a kapufát is eltalálta egyszer. Az RB Leipzig nagyon meggyőző futballal és teljesen megérdemelt győzelemmel kezdte az új idényt, s talán az sem lett volna túlzás, ha ettől nagyobb különbséggel fekteti két vállra az Uniont, ezzel együtt a hazai szurkolók így is állva tapsolták meg kedvenceiket.

A másik vasárnapi találkozón az Eintracht Frankfurt nagyon gyorsan megszerezte a vezetést a Hoffenheim ellen, Martin Hintereggerről feledkeztek meg a vendégek egy beívelést követően. Ekkor azt gondolhattuk volna, hogy a Frankfurt gólfesztivállal küldi majd haza a nyáron alaposan meggyengülő sinsheimieket, újabb találat azonban már nem született. Szalai Ádám a kispadról nézte végig csapata vereségét.

Bundesliga, 1. forduló

Eintracht Frankfurt-Hoffenheim 1-0 (Hinteregger 1.)
Union Berlin-RB Leipzig 0-4 (Halstenberg 16., Sabitzer 31., Werner 42., Nkunku 69.)

Szombaton játszották

Borussia Dortmund-Augsburg 5-1 (Alcácer 3., 59., Sancho 51., Reus 57., Brandt 82. ill. Niederlechner 1.)
Freiburg-Mainz 3-0 (Holer 81., Schmid 83., Waldschmidt 87. - tizenegyesből)
Bayer Leverkusen-Paderborn 3-2 (Bailey 10., Havertz 19., Volland 69. ill. Michel 15., Mamba 25.)
Werder Bremen-Fortuna Düsseldorf 1-3 (J. Eggestein 47. ill. Hennings 36., Karaman 52., Ayhan 64.)
Wolfsburg-Köln 2-1 (Arnold 16., Weghorst 60. ill. Terrode 91.)
Borussia Mönchengladbach-Schalke 0-0

Pénteken játszották

Bayern München–Hertha BSC 2–2 (Lewandowski 24., 60. – a másodikat 11-esből, ill. Lukebakio 36., Grujics 38.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50366/pics/lead_800x600.png
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,RB Leipzig,Eintracht Frankfurt,Németország

További cikkek

Külföldi foci

Serie A: csak ráijeszteni tudott a kiesőjelölt a Napolira - videó

2020.02.21. 22:40
Hátrányból fordítva vitte el a három pontot Bresciából a Napoli a Serie A 25. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Bundesliga: vért izzadt a Bayern a sereghajtó ellen - videó

2020.02.21. 22:30
A Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Paderborn kétszer is egyenlített az Allianz Arénában, de aztán jött Robert Lewandowski.

Külföldi foci

La Liga: besült a Barcelona új igazolása a bemutatóján

2020.02.21. 20:30
A nagy csapatoknál hagyomány, hogy valóságos médiafelhajtást rittyentenek egy-egy játékos bemutatása köré. Szegény Martin Braithwaite most ennek itta meg a levét.

Külföldi foci

La Liga: az Eibar edzője nem kímélte Messit

2020.02.21. 17:25
Miközben mindenki Martin Braithwaite átigazolásával foglalkozik a Barcelonával kapcsolatban, addig a hétvégi ellenfél trénere Messin köszörüli a nyelvét.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Gulácsi a hét csapatában

2020.02.21. 16:10
Az RB Leipzig magyar válogatott kapusa bekerült a hét csapatába az UEFA-nál a Tottenham elleni teljesítményének köszönhetően.

Csapatsportok

Tévéműsor: Bukarestet is bevenné a Ferencváros

2020.02.21. 07:30
A ferencvárosi lányok hazai pályán tízzel verték a CSM-et, most idegenben ismételhetik meg a bravúrt a kézilabda Bajnokok Ligájában. Képernyőn a Bayern, a Napoli és egy magyaros hokiderbi is.

Külföldi foci

Európa Liga: egygólos előnyt harcolt ki a Roma és az Arsenal (videó)

2020.02.20. 23:00
A Roma kapott gól nélkül nyert otthon, míg az Arsenal egy késői gólnak köszönhetően diadalmaskodott Görögországban.

Külföldi foci

Szobrot kapott Pelé a szövetség épülete előtt

2020.02.20. 21:50
A Brazil Labdarúgó-szövetség székháza előtt felavatták a Peléről készült életnagyságú szobrot.

Külföldi foci

Európa Liga: nyert az Inter, míg a MU és a Sevilla csak döntetlent ért el (videó)

2020.02.20. 20:50
Az Inter két gólos előnyt harcolt ki a Ferencváros csoportjából továbbjutó Ludogorec otthonában, míg a United és a Sevilla az …

Külföldi foci

Premier League: Pep Guardiola maradna a City-ben

2020.02.20. 16:10
Pep Guardiola akkor sem hagyná el jelenlegi csapatát, ha jogerőre emelkedne az UEFA által kiszabott két éves büntetés.