NBA: Dwight Howard visszatért a Los Angeles Lakershez

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Dwight Howard a 2012/2013-as szezon után ismét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers játékosa lett.

Fotó: Ronald Martinez/Getty Images

A 33 éves centernek ez lesz a 16. NBA-idénye, karrierje során 1044 alapszakasz-mérkőzésen - amelyeken csak egyszer nem volt kezdő - 17,4 pont, 12,6 lepattanó és 2 blokk volt az átlaga. Megfordult az Orlando Magic, a Houston Rockets, az Atlanta Hawks, a Charlotte Hornets, a Washington Wizards együttesében is.

A nyolcszoros NBA All Star-válogatott, három alkalommal a szezon legjobb védőjátékosának is megválasztott Howard az előző szezonban hátsérülése miatt mindössze kilenc mérkőzésen játszott. A Lakers a két hete keresztszalag-szakadást szenvedett DeMarcus Cousins pótlására szerződtette a rutinos kosarast.

Az olimpiai és világbajnok Howard játékjoga másfél hónappal ezelőtt a Memphis Grizzlieshez került, amely sajtóhírek szerint nem tudott megállapodni a Lakersszel, a kosaras ezért kivásárolta magát, és így új klubjával már szabadügynökként egyezett meg. Az ESPN értesülése szerint Howard úgynevezett "nem garantált szerződést" kötött új csapatával, és október 21-től minden olyan mérkőzést követően, amikor bekerül a keretbe, 14 490 dollárt (4,3 millió forintot) kap majd.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50527/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

Elhunyt a legendás kosárlabdaedző, Eddie Sutton

2020.05.24. 18:30
84 éves korában elhunyt minden idők egyik legsikeresebb egyetemi kosárlabdaedzője, a Hírességek Csarnokának tagja Eddie Sutton.

Amerika

NBA: három forgatókönyvvel készülnek az újraindításra

2020.05.24. 11:40
A liga vezetősége többféle forgatókönyvvel számolnak a folytatást illetően, és olyan terv is van, amely törölné a hátralévő alapszakasz-mérkőzéseket.

Csapatsportok

Kosárlabda: meghalt Sitku Ernő, 149-szeres válogatott kosaras

2020.05.22. 21:55
A tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi válogatott kosárlabdázó mindössze 48 évet élt.

Amerika

NBA: meghalt Jerry Sloan a Utah Jazz legendás mestere

2020.05.22. 18:10
78 éves korában elhunyt Jerry Sloan korábbi NBA-vezetőedző, aki 23 éven keresztül volt a Utah Jazz trénere.

Amerika

NBA: mesebeli környezetben zárulhat a szezon

2020.05.21. 15:35
A floridai Orlando világhírű szórakoztató parkjában, a Walt Disney Worldben játszhatják le a felfüggesztett NBA-szezon hátralévő mérkőzéseit.

Amerika

NBA: fújnak a korábbi játékostársak Michael Jordanre

2020.05.21. 10:20
Múlt héten ért véget a Michael Jordan utolsó Chicago Bullsos idényét bemutató The Last Dance című dokumentumfilm-sorozat az Egyesült Államokban - ami nem aratott osztatlan sikert.

Amerika

NBA: LeBron James a lehető leghamarabb ismét játszana

2020.05.19. 10:15
LeBron James, az NBA egyik legnagyobb sztárja továbbra is reménykedik abban, hogy folytatni lehet a szezont.

Csapatsportok

Kosárlabda: csúszik Határ Bernadett amerikai bemutatkozása

2020.05.18. 19:55
A Sopron Basket csapatának játékosa idén biztosan nem megy az észak-amerikai profi női kosárlabdaligába, miután műtéten esett át.

Csapatsportok

Kosárlabda: 2021-re halaszthatja a novemberi Eb-selejtezős mérkőzéseket a FIBA

2020.05.17. 16:20
Sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség jövő évre halaszthatja a novemberi Európa-bajnoki-selejtező mérkőzéseket.

Amerika

NBA: közel négy évtized után labdát vált a sorozat

2020.05.14. 14:30
38 év után vált labdát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, amelynek játékszerét eddig a Spalding gyártotta.