Forma-1: továbbra is Monzában lesz az Olasz Nagydíj

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hivatalosan is bejelentették, hogy meghosszabbították az Olasz Nagydíj lejáró szerződését és így továbbra is lesz Forma-1-es futam Monzában. 

Fotó: AFP

Az előzetes versenynaptárban szereplő helyszínek közül csak az Olasz Nagydíj nem rendelkezett érvényes szerződéssel. A hírek már akkor is arról szóltak, hogy ez a helyzet csak átmeneti és a bejelentés ma meg is történt a Scuderia Ferrari 90. évfordulóját megünneplő rendezvényen. A Forma-1 vezetőinek bejelentése alapján legalább 2024-ig szerepel a naptárban a Monzában rendezett futam. 

A "sebesség templomának" nevezett monzai versenypályát 1921-ben alakították ki a királyi vadasparkban. A legendás aszfaltcsík 1950, vagyis a kezdetek óta szerepel a Forma-1-es versenynaptárban. Eddig egyetlen egyszer, 1980-ban rendezték más helyszínen az olaszországi versenyt, akkor azért lett Imola a helyszín, mert a monzai pályát felújították. 

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50673/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: aerodinamikai gondok a 2020-as Ferrarival

2020.01.23. 11:35
Német sajtóértesülések szerint gondban van az olasz istálló, mert egyáltalán nem elégedettek a fejlesztésekkel és aerodinamikai problémák miatt is főhet a fejük.

Autó-motor

Formula-E: Günther egy szenzációs előzéssel győzött Chilében

2020.01.18. 22:00
A német Maximilian Günther győzelmével zárult a Formula-E szezonjának harmadik, idei első futama Chilében. A fiatal német pilóta az utolsó körben biztosította be …

Autó-motor

Africa Race: kettős magyar győzelem a kamionosoknál!

2020.01.18. 21:10
A Kovács Miklós által vezetett kamionos egység 2010 után ismét diadalmaskodott a Dakar Rali klasszikus útvonalát átszelő Africa Race-en.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a férfi vízilabdázók

2020.01.18. 07:25
A vízilabda Eb mellett négy topligából, a jégkorong Magyar Kupából és a Formula-E-ből is láthatunk közvetítéseket a mai nap során.

Autó-motor

Dakar Rali: Sainz harmadszor nyerte meg a versenyt, megszakadt a KTM sorozata

2020.01.17. 10:30
Bár Nasser Al-Attiyah nyerte az idei Dakar Rali utolsó szakaszát, a katari címvédő végül összetettben nem tudta megelőzni a harmadik Dakarját nyerő …

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel megragadta az utolsó szalmaszálat

2020.01.16. 12:00
Stephane Peterhansel sikerét hozta az idei Dakar Rali utolsó előtti szakasza és a francia legenda alaposan megközelítette Carlos Sainzot az utolsó nap előtt.

Autó-motor

Dakar Rali: Sainz nyerte a rövidített szakaszt, Alonso egy bukás után ért célba

2020.01.15. 13:50
Az erős szél miatt rövidítették a Dakar Rali mai szakaszát, amelyet az autósoknál az éllovas Carlos Sainz nyert meg. Fernando Alonso …

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel szakaszt nyert, hihetetlen izgalmak várhatóak

2020.01.14. 13:55
Stephane Peterhansel sikerével ért véget az idei Dakar kilencedik szakasza, összetettben Carlos Sainz előnye minimálisra csökkent.

Autó-motor

Forma-1: sikeres volt a Ferrari töréstesztje

2020.01.13. 18:25
A Sky Italia értesülései szerint a Ferrari 2020-as Forma-1-es autója egy hónappal a bemutatót megelőzően már át is ment az FIA hivatalos töréstesztjén, melyre a Milánó melletti Bollate nevű …

Autó-motor

Africa Eco Race: féltávnál remekül áll a magyar egység

2020.01.12. 15:10
A versenytáv felének teljesítése után a kamionosok között második, az autós-kamionos összetett értékelésben pedig negyedik helyen áll a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács …