NFL: egy jó negyed is elég volt a Packers támadósorától

Dorogi László
Dorogi László

Nem hozott sok pontot a századik NFL szezon első találkozója, a Chicago védelme ugyan tíz ponton tartotta az Aaron Rodgers vezette Green Bayt, de a Bears támadói teljesen becsődöltek.

Fotó: The Phinsider

Rendhagyó módon nem a regnáló bajnoki összecsapásával kezdődött el az észak-amerikai futball-liga jubileumi, századik idénye - tizenöt éve mindig a címvédő nyitja az új szezont -, hanem egy olyan presztízs csatával, amilyenhez nem sok hasonló van a ligában. A Chicago Bears és a Green Bay Packers 199. alkalommal feszült egymásnak, s előzetesen az lehetett talán a legnagyobb kérdés, hogy mennyire sikerült összecsiszolódnia Aaron Rodgersnek, a Packers klasszis irányítójának az új vezetőedzővel, Matt LaFleurrel.

Az első drive-ok alapján úgy tűnt, semennyire, a találkozó elején igencsak akadoztak a Packers támadásai, illetve fogalmazzunk úgy, hogy a chicagói védelem tette remekül a dolgát: többször nyomás alá helyezték Rodgerst, sőt, több alkalommal sikerült sackelniük is a QB-t. Ha már megemlékeztünk a Bears védelméről, ugyanezt meg kell tennünk a Green Bay defense-zel kapcsolatban is, a vendégek egysége sem hagyott túl sok levegőt Mitch Trubiskyéknak, ezért hamar kirajzolódott, nem láthat ma este sok pontot a Soldier Field közönsége.

A vezetést a Chicago szerezte meg az első negyedben az újonc Eddy Pineiro mezőnygóljával, ám a második negyedben felvette az üzemi hőmérsékletet a Rodgers vezette Green Bay-i támadósor: a Packers irányítója előbb egy 47 yardos passzal kínálta meg Valdes-Sanctlingot, a drive végén pedig Jimmy Grahamnak ívelt be egy labdát a chicagói célterületre, a kiváló tight endnek gyakorlatilag csak le kellett szednie a polcról a disznóbőrt. Ekkor talán még kevesen gondolták, hogy ez a nyolc yardos TD-átadás lesz az első és egyben az utolsó hatpontos játék a találkozón, mégis így történt.

A nagyszünet után a Green Bay védelme egyáltalán nem engedte kibontakozni a chicagói támadókat, s bár egy ígéretes támadássorozatot sikerült levezényelnie Mitch Trubiskynak, az akció mégis egy csúnya eladott labdával zárult. A 10-3-as végeredményt Mason Crosby állította be egy mezőnygóllal, így Matt LaFleur győzelemmel debütált vezetőedzőként. Érdekesség, hogy legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy a két csapat összecsapásán nem született legalább húsz pont, akkor a Packers ugyanúgy 10-3-ra nyert, mint most és akkor a szezon végén megnyerték a Super Bowlt...

NFL, alapszakasz, 1. játékhét

Chicago Bears-Green Bay Packers 3-10

A forduló további programja

Vasárnap 19.00

Carolina Panthers-Los Angeles Rams
Cleveland Browns-Tennessee Titans
Jacksonville Jaguars-Kansas City Chiefs (Sport 1)
Miami Dolphins-Baltimore Ravens
Minnesota Vikings-Atlanta Falcons
New York Jets-Buffalo Bills
Philadelphia Eagles-Washington Redskins

Vasárnap 22.05

Los Angeles Chargers-Indianapolis Colts
Seattle Seahawks-Cincinnati Bengals

Vasárnap 22.25

Arizona Cardinals-Detroit Lions
Dallas Cowboys-New York Giants (Sport 1)
Tampa Bay Buccanneers-San Fransisco 49ers

Hétfő 2.20

New England Patriots-Pittsburgh Steelers (Sport 1)

Kedd 1.10

New Orleans Saints-Houston Texans (Sport 1)

Kedd 4.20

Oakland Raiders-Denver Broncos (Sport 1)

Címkék: NFL, Amerikai futball
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50688/pics/lead_800x600.jpg
NFL,Amerikai futball

További cikkek

Amerika

NFL: Daniel Jones berobbant a Giantsbe és azonnal meccset nyert

2019.09.23. 11:20
Hivatalosan is lezárult a Manning-éra New Yorkban, a Giants kétszeres Super Bowl MVP-je a kispadról nézte végig az 1/6-os irányító felemelkedését.

Magyar foci

Zsóri Dániel lehet az est főszereplője

2019.09.23. 07:30
Ma átadja a FIFA az éves elismeréseket, köztük a Puskás-díjat is, amit akár Zsóri Dániel is elhozhat.

Amerika

NFL: Antonio Brown visszavonult

2019.09.22. 22:25
Nemcsak, hogy folytatódott, hanem úgy tűnik, hogy véget is ért Antonio Brown kálváriája. Az NFL jelenlegi botrányhőse a közösségi médiában bejelentette visszavonulását.

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Angliából, Franciaországból és Spanyolországból

2019.09.22. 07:30
A topligák kiemelkedő mérkőzései mellett MotoGP,Forma-1 és a kézilabda BL rangadói is szerepelnek.

Amerika

NFL: a Patriots is kivágta a csapatból Antonio Brownt

2019.09.21. 09:00
Megválik a 11 nappal ezelőtt szerződtetett Antonio Browntól a New England Patriots.

Külföldi foci

Élő sportközvetítések reggeltől-estig

2019.09.21. 07:30
A labdajátékok közül labdarúgás, kézilabda, röplabda, tenisz, amerikai foci, valamint autó- és motorsportok, de még sportlövészet is szerepel a mai közvetítések között.

Amerika

NFL: életjelet adott magáról a Jacksonville védelme

2019.09.20. 08:55
Az eddig nyeretlen Jacksonville Jaguars magabiztos győzelmet aratott a Tennessee ellen az NFL alapszakasz harmadik fordulójának csütörtök esti rangadóján.

Amerika

NFL: a Browns elpáholta a Jetset a hétfő esti rangadón (videó)

2019.09.17. 08:30
A Cleveland Browns 23–3-ra győzött a New York Jets vendégeként, így múlt heti súlyos hazai veresége után megszerezte szezonbeli első sikerét.

Amerika

Steelers: kidőlt Big Ben

2019.09.16. 18:40
A tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers sérülés miatt egész idényre elvesztette Super Bowl-győztes irányítóját, Ben Roethlisbergert.

Egyéni sportok

Lőrincz Viktor világbajnok lehet és jön az első őszi pesti derbi

2019.09.16. 07:30
Lőrincz Viktor ma délután világbajnoki címet nyerhet, este pedig jön az első őszi derbi: UTE–FTC lesz a jégkorong-bajnokságban.