Magyar–szlovák: nagyon kell az első győzelem

Kecskés István
Kecskés István

Szlovákia válogatottja ellen még soha nem nyert a magyar együttes. Most nagyon kell a történelmi siker. 

Eddig ötször csapott össze a két együttes, nem született magyar siker, sőt gól is csak egy… 

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn hatodszor lép pályára Szlovákia ellen, a korábbi öt találkozón nem sikerült nyernie, sőt mindössze egyetlen gólt szerzett. Az első meccseket bő húsz éve rendezték. Pozsonyban EB-selejtezőn 0–0-ra végzett a két csapat, majd a győri visszavágón Fabus góljával a szlovákok győztek 1–0-ra.

A következő találkozótra öt évvel későv Bangkokban futotta ki a csapatok. A Király-kupán sem jött össze semmi a mieinknek, így Porázik góljával újabb 1–0-s szlovák siker következett. Tegyük hozzá ez nem volt hivatalos FIFA játéknap, így csak a hazai bajnokságban szereplő játékosok léptek pályára. 

2008-ban is semleges pályán futottak össze a felek és Lisszabonban megszületett az első – egyetlen – magyar gól is, Gera Zoltán találatával kemény 10 percen át vezetett is a csapat, de aztán Sesták egyenített, így megint nem jött össze a győzelem. 

Az utolsó találkozásunk pedig tavasszal volt, amikor rémes játékkal 2–0-ra kapott ki a magyar válogatott. Hétfőn este a győzelem minden szepontból sokat érne. Úgy sportszakmailag, mint sporttörténelmielg. 

A magyarok eddigi mérkőzései Szlovákia ellen:
1999. március 31., Pozsony: Szlovákia-Magyarország 0-0, Eb-selejtező
1999. június 9., Győr: Magyarország-Szlovákia 0-1, Eb-selejtező
Gól: Fabus (54.)
2004. november 30., Bangkok: Szlovákia-Magyarország 1-0, barátságos
Gól: Porázik (47.)
2008. február 6., Limasszol: Magyarország-Szlovákia 1-1, barátságos
Gól: Gera (54.), illetve Sesták (64.)
2019. március 21., Nagyszombat: Szlovákia-Magyarország 2-0, Eb-selejtező
Gól: Duda (42.), Rusnák (85.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50731/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Szlovákia,Gera Zoltán,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Eldőlt: román bíró fújja a sípot a mieinknek Walesben

2019.11.16. 15:05
Ovidiu Hategan még soha nem vezetett magyar csapatnak. Sorsdöntő meccsen debütálhat ebben a tekintetben.

Magyar foci

Eb-selejtező: "Hűha"

2019.11.16. 13:20
Szoboszlai Dominik lépett már pályára nagy stadionban, de a Puskás Aréna gyepére kilépni különleges érzés. Ő és nagy Ádám is értékelt.

Csapatsportok

Eb-selejtező: újabb rasszista botrány

2019.11.16. 09:55
A Románia-Svédország mérkőzésen rasszista inzultusok érték a svédek játékosát.

Magyar foci

Labdarúgás: Kalmár Zsolt bokatörést szenvedett

2019.11.16. 08:00
Kalmár Zsolt bokatörést szenvedett a pénteki Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amely a Puskás Aréna avatása volt egyben.

Külföldi foci

Közvetítések: pályára lépnek a csoportriválisaink

2019.11.16. 07:30
A csoportunkban Azerbajdzsán Wales-t fogadja, míg a szlovákok Horvátországba látogatnak.

Magyar foci

Eb-selejtezők: a pótselejtező már biztos a magyar válogatott esetében

2019.11.15. 23:35
A mai nap eredményeinek köszönhetően biztossá vállt, hogy Magyarország amennyiben nem jut ki egyeneságon a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor jövőre …

Külföldi foci

Eb-selejtezők: Svédország nyert Bukarestben is kijutott az Eb-re (videó)

2019.11.15. 22:35
Svédország 2-0-ra győzött Romániában és így egy fordulóval a selejtezősorozat vége előtt kivívta az Európa-bajnoki szereplés jogát.

Magyar foci

Labdarúgás: Marco Rossi szerint nem lehet megszeppenni az ellenfél sztárjaitól

2019.11.15. 22:20
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a csapat hajrábeli küzdőszellemét dicsérte, ám azt is elmondta, hogy nem lehet úgy …

Külföldi foci

Labdarúgás: küzdött, de kikapott a magyar válogatott a stadionavatón

2019.11.15. 20:55
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Uruguaytól az új Puskás Aréna történetének első mérkőzésén.

Külföldi foci

Eb-selejtezők: Finnország első Eb-szereplésére készülhet (videó)

2019.11.15. 19:50
Finnország először jutott ki az Európa-bajnokságra miután 3-0-ra legyőzte Lichtensteint.