Magyar–szlovák: nagyon kell az első győzelem

Kecskés István
Kecskés István

Szlovákia válogatottja ellen még soha nem nyert a magyar együttes. Most nagyon kell a történelmi siker. 

Eddig ötször csapott össze a két együttes, nem született magyar siker, sőt gól is csak egy… 

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn hatodszor lép pályára Szlovákia ellen, a korábbi öt találkozón nem sikerült nyernie, sőt mindössze egyetlen gólt szerzett. Az első meccseket bő húsz éve rendezték. Pozsonyban EB-selejtezőn 0–0-ra végzett a két csapat, majd a győri visszavágón Fabus góljával a szlovákok győztek 1–0-ra.

A következő találkozótra öt évvel későv Bangkokban futotta ki a csapatok. A Király-kupán sem jött össze semmi a mieinknek, így Porázik góljával újabb 1–0-s szlovák siker következett. Tegyük hozzá ez nem volt hivatalos FIFA játéknap, így csak a hazai bajnokságban szereplő játékosok léptek pályára. 

2008-ban is semleges pályán futottak össze a felek és Lisszabonban megszületett az első – egyetlen – magyar gól is, Gera Zoltán találatával kemény 10 percen át vezetett is a csapat, de aztán Sesták egyenített, így megint nem jött össze a győzelem. 

Az utolsó találkozásunk pedig tavasszal volt, amikor rémes játékkal 2–0-ra kapott ki a magyar válogatott. Hétfőn este a győzelem minden szepontból sokat érne. Úgy sportszakmailag, mint sporttörténelmielg. 

A magyarok eddigi mérkőzései Szlovákia ellen:
1999. március 31., Pozsony: Szlovákia-Magyarország 0-0, Eb-selejtező
1999. június 9., Győr: Magyarország-Szlovákia 0-1, Eb-selejtező
Gól: Fabus (54.)
2004. november 30., Bangkok: Szlovákia-Magyarország 1-0, barátságos
Gól: Porázik (47.)
2008. február 6., Limasszol: Magyarország-Szlovákia 1-1, barátságos
Gól: Gera (54.), illetve Sesták (64.)
2019. március 21., Nagyszombat: Szlovákia-Magyarország 2-0, Eb-selejtező
Gól: Duda (42.), Rusnák (85.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50731/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Szlovákia,Gera Zoltán,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Magyar Kupa: Szegeden fogadja a MOL Fehérvárt az Újpest

2020.02.07. 12:30
Miután a fővárosi együttes pályáját játékra alkalmatlannak nyilvánította az MLSZ, így a lila-fehérek kénytelenek másik stadionban lejátszani hazai MK mérkőzésüket.

Magyar foci

Légiósok: nem vált országot Dzsudzsák Balázs - hivatalos

2020.02.07. 10:40
Dzsudzsák Balázs az Ittihad Kalbától való távozása után az al-Ainnál folytatja pályafutását.

Magyar foci

Labdarúgás: kokaint fogyasztott a Halgas Tibor halálát okozó taxisofőr

2020.02.06. 21:40
A gyorsteszt kokaint mutatott ki annak a taxisofőrnek a vérében, akivel ütközve Halgas Tibor, egykori élvonalbeli labdarúgó halálos balesetet szenvedett.

Magyar foci

NB I: Bódog Tamás lesz a Kisvárda új vezetőedzője - hivatalos

2020.02.06. 14:50
A Nemzeti Sport információi szerint Bódog Tamást nevezi ki az élvonalban szereplő Kisvárda Master Good vezetőedzőnek. A klub később hivatalosan is megerősítette az …

Magyar foci

NB I: elhalasztják a derbit!

2020.02.06. 13:45
Az MLSZ hivatalos honlapján bejelentette, hogy elhalasztják a szombatra tervezett Újpest-Ferencváros mérkőzést.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Nikolics Nemanja visszatért Székesfehérvárra

2020.02.06. 12:35
Hivatalos oldalán jelentette be a MOL Fehérvár FC, hogy szerződtette korábbi támadóját, Nikolics Nemanját.

Magyar foci

NB I: a derbi elhalasztását kéri az Újpest

2020.02.06. 11:50
Az Újpest FC úgy tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy a klub beadta az MLSZ-nek a szombati Újpest-Ferencváros mérkőzés elhalasztását. A tájékoztatás szerint a ferencvárosiak belegyeztek a halasztásba, …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: gól nélküli döntetlen a forduló zárómérkőzésén

2020.02.05. 21:30
Hiába bukott pontokat a MOL Fehérvár FC a Ferencvárosnak nem sikerült növelnie előnyét a tabella élén, miután 0-0-ás döntetlent játszott a Budapest …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: az utolsó percekben mentett pontot a Puskás Akadémia

2020.02.05. 19:50
Nem sikerült visszatérni a győzelem útjára a Puskás Akadémiának, miután hazai környezetben 2-2-es játszott a Diósgyőrrel a magyar élvonal 19. …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: nem használható az Újpest pályája, elmaradhat a derbi

2020.02.05. 14:40
A játékosok épsége miatt nem vehető igénybe az Újpest pálya.