Dárdai Pál nem lesz többé szövetségi kapitány

Dorogi László
Dorogi László

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya elmondta, a jövőben nem szeretne válogatottnál dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol.

Fotó: Kicker

A Bundesligában szereplő Hertha BSC-től az előző idény végén távozó Dárdai jól megérdemelt pihenőjét tölti, egyelőre nem vállalt munkát egyetlen csapatnál sem. Hétfőn a Kickernek adott interjút, amelyben határozott kijelentést tett a jövőjével kapcsolatban.

"Olyan típusú edző vagyok, akinek a mindennapos munka fekszik. Már nem téma számomra a nemzeti válogatott, nem fogok többet szövetségi kapitányként dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol"

- nyilatkozta a német lapnak Dárdai.

A Kicker megkérdezte a Bundesligában gyengén rajtoló, három forduló után egyetlen pontot gyűjtő Hertha jelenlegi vezetőedzőjéről, Ante Covicról is a véleményét, de szerinte nincs értelme összehasonlítani a munkájukat.

"Felesleges összehasonlítani a munkánkat. Ante a Hertha edzőképzésének tökéletes prototípusa, más személyiség, mint én. Én Magyarországon végeztem el az edzőképzést, a válogatottnál olyan top edzővel is dolgozhattam együtt, mint Erwin Koeman, a Herthánál pedig Huub Stevenstől, Hans Meyertől, vagy Lucien Favre-tól tanulhattam"

- tette hozzá az egykori szövetségi kapitány.

Dárdai a hírek szerint szabadságát követően visszatér a Herthához és a klub utánpótlásában fog dolgozni. Korábban úgy fogalmazott, a magyar válogatott számára a Szlovákia elleni hazai találkozón dőlhet el, hogy kijutunk-e a 2020-as Európa-bajnokságra, vagy sem. Akkor azt mondta, ha nyerünk a szlovákok ellen kijutunk a kontinenstornára, ha kikapunk, akkor nem.

Alighanem kezdhetünk aggódni.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50769/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Hertha BSC,Dárdai Pál,válogatott

További cikkek

Magyar foci

NB I: billeg a kispad Fernando alatt Diósgyőrben

2019.09.03. 09:40
Sajtóhírek szerint az OTP Bank Liga idei szezonját pocsékul kezdő Diósgyőr a válogatott szünetben megválik Fernando Fernandez vezetőedzőtől.

Magyar foci

Válogatott: minden játékos megérkezett Telkibe

2019.09.02. 21:20
A magyar labdarúgó-válogatott valamennyi játékosa megérkezett Telkibe, ahol a csütörtöki, Montenegró elleni barátságos és a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki …

Magyar foci

Európa-liga: a Ferencváros elkezdte a jegyértékesítést

2019.09.02. 15:25
Hétfőn elkezdődött a bérletes szurkolók számára az Európa-liga csoportkörébe jutott Ferencváros labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseire szóló El-bérletek árusítása, …

Egyéni sportok

Tévéműsor: Babosék menetelnek Amerikában

2019.09.02. 07:30
A magyar teniszező és párja ma 17 órától folytatja szereplését. Láthatunk még második ligás meccset itthonról és Németországból is.

Magyar foci

Az éjjel soha nem érhet véget - kiütötte a Slovant a DAC

2019.09.01. 20:55
Remekül hangolt a magyar-szlovákra a Dunaszerdahely, a DAC 5-2-re győzte le a pozsonyi Slovant a szlovák bajnokság 7. fordulójában.

Magyar foci

NB I: súlytalan volt a DVTK a Ferencváros otthonában

2019.09.01. 20:00
Hiába játszott bő nyolcvan percen keresztül emberelőnyben a Diósgyőr a Groupama Arénában, még helyzetekig se nagyon jutott, Sihnevich góljával nyert az FTC.

Magyar foci

NB I: pörög az átigazolási piac Székesfehérváron, a Chelsea-től érkezik középpályás

2019.09.01. 14:45
Danilo Pantics egyelőre kölcsönbe érkezik az angol topcsapattól, de a fehérváriaknak opciós joguk lesz a megvételére …

Magyar foci

NB II: Torghelle elnyűhetetlen, a Vasasban folytatja pályafutását

2019.09.01. 11:25
A Merkantil Bank Ligából feljebb lépni vágyó angyalföldiek mindenben megegyeztek a negyvenkétszeres válogatott csatárral.

Magyar foci

NB I: Puskás-díj várományossal erősített a Fehérvár

2019.09.01. 10:15
Az OTP Bank Ligában öt forduló után száz százalékos MOL Fehérvár FC szerződtette Debrecenből Zsóri Dánielt, aki versenyben van a FIFA Puskás-díjáért.

Magyar foci

NB I: a Honvéd edzője bízik abban, hogy áttört a gát - nyilatkozatok

2019.09.01. 09:30
Akadtak mesterek akik elégedetten, de olyanok is, akik elégedetlenül értékeltek az NB I ötödik fordulóját követően.