Dárdai Pál nem lesz többé szövetségi kapitány

Dorogi László
Dorogi László

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya elmondta, a jövőben nem szeretne válogatottnál dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol.

Fotó: Kicker

A Bundesligában szereplő Hertha BSC-től az előző idény végén távozó Dárdai jól megérdemelt pihenőjét tölti, egyelőre nem vállalt munkát egyetlen csapatnál sem. Hétfőn a Kickernek adott interjút, amelyben határozott kijelentést tett a jövőjével kapcsolatban.

"Olyan típusú edző vagyok, akinek a mindennapos munka fekszik. Már nem téma számomra a nemzeti válogatott, nem fogok többet szövetségi kapitányként dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol"

- nyilatkozta a német lapnak Dárdai.

A Kicker megkérdezte a Bundesligában gyengén rajtoló, három forduló után egyetlen pontot gyűjtő Hertha jelenlegi vezetőedzőjéről, Ante Covicról is a véleményét, de szerinte nincs értelme összehasonlítani a munkájukat.

"Felesleges összehasonlítani a munkánkat. Ante a Hertha edzőképzésének tökéletes prototípusa, más személyiség, mint én. Én Magyarországon végeztem el az edzőképzést, a válogatottnál olyan top edzővel is dolgozhattam együtt, mint Erwin Koeman, a Herthánál pedig Huub Stevenstől, Hans Meyertől, vagy Lucien Favre-tól tanulhattam"

- tette hozzá az egykori szövetségi kapitány.

Dárdai a hírek szerint szabadságát követően visszatér a Herthához és a klub utánpótlásában fog dolgozni. Korábban úgy fogalmazott, a magyar válogatott számára a Szlovákia elleni hazai találkozón dőlhet el, hogy kijutunk-e a 2020-as Európa-bajnokságra, vagy sem. Akkor azt mondta, ha nyerünk a szlovákok ellen kijutunk a kontinenstornára, ha kikapunk, akkor nem.

Alighanem kezdhetünk aggódni.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50769/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Hertha BSC,Dárdai Pál,válogatott

További cikkek

Csapatsportok

Női vízilabda: kőkemény kvalifikációs tornára számít Bíró Attila

2020.01.27. 14:55
A magyar női vízilabda-válogatottnak nem sikerült megnyernie a budapesti Európa-bajnokságot, így olimpiai kvalifikációs tornán vívhatja ki a tokiói …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: tükörsima győzelmet aratott a DVSC az Újpest ellen

2020.01.25. 21:00
Az első félidőben még gól sem született, a második játékrészben aztán kinyílt a gólcsap, és 4-0-ra diadalmaskodtak a magyar élvonal 17. fordulójának …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: pontot szerzett a Kaposvár, nem tudott győzni a MOL Fehérvár

2020.01.25. 18:50
Bravúrpontot szerzett a Puskás Akadémia ellen a sereghajtó Kaposvár a magyar élvonal 17. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Ferencváros győzelemmel indult a 2020-as év

2020.01.25. 16:45
A fővárosi együttes akárcsak 2019 szeptemberében, az idei év első bajnokiján is 4-0-ra győzte le a Paksot.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: rangadót játszik az Újpest és a MOL Fehérvár

2020.01.25. 10:45
Rögtön két rangadót is rendeznek a 2020-as év első NB I-es fordulójában: a Debreceni VSC az Újpestet, míg a MOL Fehérvár a Budapest Honvédot fogadja.

Csapatsportok

Közvetítések: bronzéremért játszik a női vízilabda-válogatott, rajtol a labdarúgó NB I

2020.01.25. 07:30
A hollandokkal küzd meg a harmadik helyért a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon.

Csapatsportok

Még nem érett meg az olimpiára a fiatal kézilabda-válogatott

2020.01.23. 12:10
Az Európa-bajnokság előtt még a legoptimistább fanatikusok is úgy vélekedtek, már az is hatalmas bravúr lenne, ha a hét Eb-újonccal felálló magyar válogatott …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Miskolcról igazolt támadót az Újpest

2020.01.22. 15:15
Feczesin Róbert távozása után támadóval erősített az Újpest, közölte hivatalos oldalán az élvonalbeli klub.

Magyar foci

NB I: a szezon végén visszavonul Juhász Roland

2020.01.21. 11:35
A MOL Fehérvár FC csapatkapitánya az idei szezon végén végleg felhagy a profi futballal és szögre akasztja a stoplist.

Magyar foci

Valami véget ért, de cseppet sem fáj

2020.01.19. 18:40
Mezey György megkapta az MLSZ életműdíját. Kijár neki. Legalább annyira nem érdemli meg, mint amennyire érdemes rá.