U21: Gera Zoltán levonta a tanulságokat a norvégok elleni vereségből

Dorogi László
Dorogi László

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Norvégia korosztályos csapatától a felcsúti Pancho Arénában felkészülési mérkőzésen.

Fotó: mlsz.hu

Ez volt Gera Zoltán első hazai mérkőzése szövetségi edzőként, a szakvezető pedig egyértelműen a tesztelés számlájára írta fel a találkozót. Nagyon sok játékost kipróbált, az eredményben pedig sajnos visszaütött, hogy még nagyon alakulóban van a gárda játéka.

"Ez a mérkőzés megmutatta, hogy még fejlődnünk kell ahhoz, hogy felnőjünk a nemzetközi szinthez, elsősorban sebességben volt jelentős a lemaradásunk a norvégokkal szemben"

- értékelt Gera Zoltán.

"Az első félidőben viszontláttam védekezésben, amit kértünk a játékosoktól, de a szünet után elveszítettük a szervezettségünket. A mérkőzés után elmondtam az öltözőben is: azt nem tudom elfogadni a futballistáktól, hogy hátrányban játszva szétessen a csapat játéka, a kompaktságunkat minden körülmények között meg kell őriznünk. Ma felvállaltunk egy nyíltabb játékot, a mérkőzés egyik tanulsága, hogy túl nagy lépést szerettünk volna tenni előre, ám egyelőre az alapokat kell letenni, és a védekezésünket úgy összerakni, hogy arra építkezni tudjunk a későbbiekben."

U21-es válogatott felkészülési mérkőzés

Magyarország-Norvégia 0-3 (0-1)

Magyarország: Varga Ádám - Kovács Krisztián, Nagy Zsombor, Szalai Attila, Tóth Bence (Deutsch László, 46.) - Hinora Kristóf (Banó-Szabó Bence, 71.), Kiss Bence (Csonka András, 46.) - Kiss Tamás (Schön Szabolcs, 64.), Schäfer András (Szabó Bence, 46.), Szánthó Regő (Kovácsréti Márkj, 74.) - Bíró Bence

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50778/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Utánpótlás,Gera Zoltán

További cikkek

Magyar foci

Élő tévéközvetítések: Pályán az U21-es válogatott

2016.03.24. 08:50
Európa bajnoki selejtezőt játszik ma az U21-es válogatottunk.

Magyar foci

Futsal: három góllal nyertek az olaszok – a bírónak is köszönhetik

2016.03.22. 19:50
A magyar futsalválogatott sokáig döntetlenre állt az olaszok elleni vb-selejtező play off mérkőzésen, de a második félidőben a vendégek.

Magyar foci

Fegyelmi: 300 ezres büntetés a Csepelnek

2016.03.22. 18:00
A Csepel–FTC II NB III-as meccsen történtek miatt 300 ezret kell fizetnie a pályaválasztónak.

Magyar foci

Futsal: bravúr kell

2016.03.22. 14:10
A magyar futsalválogatott kedden 18 órakor lép pályára világbajnoki selejtező play off mérkőzésen, Olaszország ellen a miskolci Generali Arénában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: futsal vb-selejtező

2016.03.22. 07:00
Az olaszok ellen lép pályára Sito Rivera csapata.

Magyar foci

VIDEÓ: ollózós gól az NB II-ből

2016.03.21. 21:40
A szigetszentiklósi Kovács János parádés gólt szerzett a második vonalban.

Magyar foci

Storck: "Ne az Eb-n lepődjünk meg!"

2016.03.21. 16:35
Bernd Storck is sajtótájékoztatót tartott a horvátok elleni felkészülés elején.

Magyar foci

Dzsudzsák: "Storck fizeti a vacsorát!"

2016.03.21. 15:30
Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián beszélt az Eb-ről és a horvátok elleni meccsről.

Magyar foci

Bernd Storck és Andreas Möller hosszabbított

2016.03.21. 11:10
Csányi Sándor délelőtt jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak a két szakemberrel.

Magyar foci

NB I: az összes gól egy helyen (videó)

2016.03.21. 10:40
Voltak nagy és potya gólok is az NB I hétvégi fordulójában.