Férfi kosárlabda-vb: Franciaország a bronzérmes

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hiába vezetett Ausztrália 15 ponttal is, végül Franciaország szerezte meg a bronzérmet a Kínában rendezett kosárlabda-világbajnokságon. 

Fotó: Getty Images

Franciaország története második bronzérméért lépett pályára Pekingben, míg Ausztráliának először adatott meg a lehetőség, hogy érmet szerezzen a kosárlabda-világbajnokságon. 

Bár az ausztrálok fáradtak voltak a spanyolok elleni kétszeri hosszabbítással végződő elődöntőt követően, de így is domináltak az első félidőben. Egy 5-0-s rohammal megtörték az európaiak lendületét és folyamatosan vezettek. Az első negyedet követően 18-11 volt az állás, nagyszünetben pedig már 15 pontra nőtt a különbség (40-25). 

A harmadik negyedre aztán fordulat állt be a mérkőzésbe és a franciák átvették a meccs irányítását. A gallok ugyan még négypontos hátrányból kezdték az utolsó 10 percet, ám az ausztrálok játéka ekkorra már teljesen szétesett. 

Először a negyedik negyed elején vezettek a franciák, és bár az ausztrálok egy ideig tartották a lépést, óriási hibákkal fosztották meg magukat a bronzérem lehetőségétől. A meccs végére már az európai csapat dominált, amely végül 67-59-es győzelemmel nyerte meg a mérkőzést. 

Rudy Gobertnek ezúttal nem ment a játék (2 pont, 4 lepattanó), ám helyette a cserepadról érkező Nando De Colo (19 pont) képes volt átvenni a vezérszerepet. Evan Fournier a többiek gyengébb teljesítménye miatt kénytelen volt többet dobni (5/17 mezőnyből), de 16 pontja így is kellett a sikerhez. 

Az ausztráloknál Patty Mills (15 pont) szinte teljesen eltűnt a mérkőzés második felére, Joe Ingles 17 pontja pedig önmagában kevésnek bizonyult. 

A francia válogatott 2014 után szerzett ismét bronzérmet a világbajnokságon. A világbajnoki döntőt, amelyet Spanyolország és Argentína vív, magyar idő szerint 14 órától rendezik. 

Végeredmény:

Franciaország–Ausztrália 67–59 (11–16, 10–14, 21–16, 25–13)

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50851/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Egyéni sportok

Az örömből és a bánatból is bőségesen kijutott, avagy erről írtunk februárban

2020.03.01. 16:30
Péni István Európa-bajnokságot, Liu Shaolin Sándor összetett világkupát, Szilágyi Áron és Marosi Ádám pedig vk-versenyt nyert …

Amerika

NBA: meglepetés vereségbe szaladt bele a Lakers, rangadót nyert a Rockets (videó)

2020.03.01. 11:30
Sorozatban öt vereség után nagy arányú győzelmet aratott a Grizzlies a Lakers ellen, míg a Rockets a hosszabbításban verte el a Celticset.

Külföldi foci

Követítések: Spanyolországból El Clásico, míg Angliából kupadöntő van a kínálatban

2020.03.01. 07:30
A Barcelona két pontos előnyből látogat a Real Madridhoz, míg a Manchester City az Aston Villa ellen gyűjtheti be idei …

Amerika

NBA: letarolta az Oklahomát a Milwaukee (videó)

2020.02.29. 11:30
A Milwaukee Bucks 133-86-ra győzött az Oklahoma City Thunder ellen az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: harminc közte, simán verte a Lakers a Golden Statet

2020.02.28. 09:10
A Warriorsnak igaz még az első félidő után meg lett volna az esélye a bravúrra, azonban végül 116-86-ra nagyon simán győzött a Los Angeles-i együttes.

Csapatsportok

Női kosárlabda Euroliga: döntött a FIBA, kiesett a Sopron

2020.02.28. 08:15
Hivatalos oldalán tette közzé a soproni csapat, hogy miután nem állt ki a Schio elleni mérkőzésen a FIBA 20-0-ás győzelmet ítélt meg az olaszok javára.

Amerika

NBA: Doncic beállított egy franchise-rekordot (videó)

2020.02.27. 10:35
Kristaps Porzingis és Luka Doncic remek játékának köszönhetően a Dallas Mavericks 109-103-ra győzött a San Antonio Spurs otthonában az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: LeBron James szezoncsúccsal szomorította a New Orleanst

2020.02.26. 12:40
Keleti rangadót nyert a Milwaukee, kis híján nagy előnyt szórakozott el az Oklahoma City, javított a Boston.

Amerika

Végső búcsút vett a kosárlabdavilág Kobe Bryanttől

2020.02.25. 12:05
Helyi idő szerint hétfő délután megtartották a Los Angeles-i Staples Centerben a tragikus helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant és lánya, Gianna búcsúztatását.

Amerika

NBA: Joel Embiid karriercsúcsa győzelmet jelentett, Bradley Bealé nem

2020.02.25. 11:35
A Philadelphia 76ers továbbra is félelmetes hazai pályán, a Milwaukee Bucks alaposan megizzadt Washingtonban, elsöpörte a Memhpist a Clippers.