Felavatták Illovszky Rudolf szobrát a róla elnevezett stadionnál

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Vasas labdarúgócsapatának stadionjánál szerdán felavatták a névadó Illovszky Rudolf egész alakos bronzszobrát.

Az ünnepségen Tóth József, a XIII. kerület polgármestere azt mondta, Illovszky Rudolf szellemisége, felfogása, életútja követendő példa lehet mindenki számára.

"Egy szoboravatás alkalom a múltba nézésre. Illovszky a kerület egyik első díszpolgára, győzelemcentrikus, szorgalmas, munkamániás és szigorú ember volt, aki ugyanakkor mindig következetesen kiállt a döntései mellett" - méltatta a polgármester a 2008 szeptemberében elhunyt egykori labdarúgót, edzőt és szövetségi kapitányt.

Az ünnepségen a klub korábbi labdarúgói és edzői közül ott volt többek között Puskás Lajos, Komjáti András, Gellei Imre, Raduly József és Juhár Tamás. A avató végén Tóth József mellett koszorút helyezett el Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő, Markovits László, a Vasas SC elnöke, Domonyai László, a Vasas FC klubigazgatója, Nagy Miklós, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezetője, illetve a Vasas Szurkolói Klub képviselői.

Az önkormányzat által állított, 5/4-es méretarányú bronzszobor Lelkes László alkotása, amely álló helyzetben, bal kezében csípőjéhez szorított labdával ábrázolja Illovszkyt.

Illovszky Rudolf 1940-ben került a Vasasba, melyben 270 mérkőzésen 87 gólt lőtt. 1957-ben lett a klub felnőttcsapatának edzője, első alkalommal 1963-ig irányította az együttest, melynek utána még ötször volt vezetőedzője, utoljára 1995-ben. A Vasassal négyszer (1961, 1962, 1965, 1977) nyert magyar bajnokságot, 1986-ban pedig a Magyar Kupát hódította el az angyalföldiekkel. Élvonalbeli edzőként 445 alkalommal ült a kispadon.

Két időszakban (1966-67, majd 1971-74) között 29 mérkőzésen volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Nyugdíjazása után is a Vasas labdarúgó-szakosztályának kötelékében maradt, edzőként és az utánpótlás szakág vezetőjeként is tevékenykedett. Illovszky Rudolf 67 éven át szolgálta a Vasast, 1956-ban a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozatával, 1961-ben mesteredzői címmel, 1995-ben Orth György-életműdíjjal tüntették ki, 1996 óta a XIII. kerület díszpolgára. 2002-ben Bay Béla-díjat kapott, érdemei elismeréséül 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Egy évvel később, 86 éves korában hunyt el.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/50915/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Vasas FC,NB II

További cikkek

Magyar foci

Király Gábor: 40!

2016.04.01. 10:00
Ma negyven esztendős a magyar válogatott kapusa Király Gábor.

Magyar foci

Puskás Ferenc nyerésre áll

2016.03.31. 11:50
A goal.com szavazásán a legendás magyar labdarúgót választhatják a világ legjobbjának.

Magyar foci

Ítélet a fogadási csalásokkal kapcsolatban

2016.03.30. 14:05
Az első fokon eljáró bíró senkit nem küldött börtönbe...

Külföldi foci

Euro 2016: pályán a csoportellenfeleink

2016.03.29. 10:00
Izland Görögországgal, Ausztria Törökországgal, Portugália pedig Belgiummal játszik kedden.

Magyar foci

U21-es Eb-selejtező: vereség Albániában

2016.03.28. 21:55
Gera góljával vezettünk, de aztán tíz perc alatt fordítottak az albánok.

Magyar foci

Bernd Storck: Bebizonyítottuk, hogy megálljuk a helyünket

2016.03.28. 20:55
Apró lépésekkel, fokozatosan halad előre a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.

Magyar foci

U21: selejtező Albániában

2016.03.28. 12:25
Az Izrael elleni csütörtöki döntetlen után hétfőn este Tiranában, Albánia ellen lép pályára korosztályos válogatottunk Euróba-bajnoki selejtezőn.

Magyar foci

Magyar-horvát - Dzsudzsák szabadrúgása döntetlent ért

2016.03.26. 20:10
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott szombaton a szintén Európa-bajnoki résztvevő horvátokkal a Groupama Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Magyar foci

Magyar-horvát - Storck a fokozatos fejlődésben bízik

2016.03.25. 18:45
A fokozatos fejlődésben bízik Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nemcsak egy egyszerű barátságos mérkőzésként tekint a szombaton sorra kerülő, …

Magyar foci

U21: Nem tudtunk kifogni Izraelen

2016.03.24. 20:55
U21-es válogatottunk 0-0-ás döntetlent ért el Izraellel szemben a Gyirmóton lejátszott Eb-selejtezőn.