NB I: az Újpest ellen folytatná menetelését a Fehérvár

Kecskés István
Kecskés István

Eddig hibátlan a Fehérvár mérlege az NB I-ben. A piros-kékek szombaton az Újpestet fogadják és folytatnák a jó szereplésüket. 

Fotó: MTI

Juhász Roland, a székesfehérvári csapat kapitánya klubja honlapján úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták.

"Az edzéseken azt látom, hogy a csapat ugyanolyan éhes, mint a szezon elején. Persze próbálunk előrébb is lépni" - mondta, majd kitért rá, hogy a sikerért minden bizonnyal a hétvégén is sokat kell tenniük, már csak azért is, mert Feczesin Róberttel erősödtek a fővárosiak.

"Az Újpest játékából eddig éppen egy olyan típusú center hiányzott, mint Feczesin Róbert, hiszen az előző években is jellemző volt rájuk, hogy egy magas, erős csatárt igyekeznek beadásokkal keresni, rá felívelni a labdákat. Azért jobban örülnénk, ha a meccs a mi támadóinkról szólna" - folytatta.

Az elmúlt hétvégén kupaforduló miatt szünet volt a bajnokságban, csupán egy összecsapást rendeztek az OTP Bank Ligában: az Európa-liga csoportkörében érdekelt Ferencváros pótolta a második fordulóból elhalasztott zalaegerszegi mérkőzését. Ezen a hazaiak sokáig vezettek, de az FTC a hajrában szerzett két góllal fordított. A begyűjtött három ponttal feljött a harmadik helyre úgy, hogy - a Debrecennel együtt - egy mérkőzéssel még mindig kevesebbet játszott. A címvédő fővárosi csapat ezúttal is vasárnap lép pályára, mégpedig saját közönsége előtt a középcsapat Kisvárda ellen.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 17.00
Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK 17.00
ZTE FC-Paksi FC 17.00
Debreceni VSC-Puskás Akadémia 17.00
MOL Fehérvár FC-Újpest FC 19.30
vasárnap:
Ferencváros-Kisvárda Master Good 16.00

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51100/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Újpest,NB I,Ferencváros,Diósgyőri VTK,Debreceni VSC,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Magyar foci

ÉLŐ: Magyarország - Uruguay stadionavató, felkészülési mérkőzés

2019.11.15. 18:30
Négy és fél év után újra a Puskás Stadionban a magyar válogatott. Az új aréna megnyitó mérkőzésén az ellenfél Uruguay lesz
Kövesse élő …

Magyar foci

Stadionavató: Puskás Ferencre emlékezett az 1953-as nyitómérkőzés egyik hőse

2019.11.15. 15:10
Nyikita Szimonyan az egyetlen külföldi, aki a Népstadion vendége volt az 1953-as avatón, és ma este is ott lesz a Puskás Arénában. …

Magyar foci

Stadionavató: piros-fehér-zöldben a válogatott Uruguay ellen

2019.11.15. 13:00
A hétfőn bemutatott új hazai mezben lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Aréna nyitómérkőzésén Uruguay ellen, tette közzé Instagram-oldalán az MLSZ.

Magyar foci

Stadionavató - ORFK: a rend fenntartása és a gyalogosforgalom biztonsága az elsődleges cél

2019.11.15. 11:20
A rend fenntartását és a gyalogosforgalom biztonságát tartja elsődleges céljának a rendőrség a budapesti Puskás …

Magyar foci

Stadionavató: több kocsival közlekednek a Puskás Aréna avatása miatt a vonatok

2019.11.15. 10:20
Megemelt járatszámmal és kocsival közlekednek a vonatok a Puskás Aréna megnyitója előtti és utáni órákban - közölte pénteken a MÁV …

Magyar foci

Képernyőn a Puskás Aréna első mérkőzése és négy Eb-selejtező

2019.11.15. 07:30
A mieink Uruguay ellen avatják a Puskás Arénát, de négy Eb-selejtező, de Forma-1 és Moto GP szabadedzés is a műsorban.

Magyar foci

Labdarúgás: döntetlent játszott Észak-Írországban az U21-es válogatott

2019.11.14. 22:15
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Észak-Írországgal felkészülési mérkőzésen.

Magyar foci

Labdarúgás: dicsérik a Puskás Arénát az uruguayiak

2019.11.14. 21:35
Oscar Tabarez szövetségi kapitány és Diego Godin csapatkapitány is megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyarok éppen az uruguayi labdarúgó-válogatottal játsszák pénteken a Puskás …

Magyar foci

Labdarúgás: Hajnal Tamás illusztris társaság tagjaként diplomázott le

2019.11.14. 20:40
Befejeződött az UEFA kétéves kiemelt sportvezetőképzése (MIP), amely során 21 korábbi válogatott labdarúgó, köztük Hajnal Tamás szerzett diplomát.

Magyar foci

Labdarúgás: Rossi bizalmat szavaz Nagy Zsoltnak

2019.11.14. 17:50
Marco Rossi szövetségi kapitány újoncot avat Nagy Zsolt személyében a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay elleni barátságos mérkőzésén.