Ökölvívás: nagy munka vár az új elnökre

Kecskés István
Kecskés István

Bajkai István szerint a magyar ökölvívás átalakulás előtt áll, így az általa vezetett szövetségre jelentős feladatok várnak.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) élére a vasárnapi tisztújító közgyűlésen megválasztott elnök az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a szövetség gazdálkodása és pénzügyi egyensúlya a kormány segítségével helyre állt, jó anyagi háttérrel tudnak gazdálkodni.

"Múlt december óta minden lényeges kérdést rendeztünk" - fogalmazott Bajkai.

A sportvezető szerint az ökölvívás a szó mindennapi értelmében látványsportágnak számít, így a következő időszak feladata, hogy új szponzorokat szerezzenek, így többlettámogatást tudjanak biztosítani az egyesületek, tagszervezetek számára.

A jövő nyári, tokiói olimpiával kapcsolatban kijelentette, a magyar ökölvívás "nem a legjobb állapotában van", éppen ezért a kvótákkal kapcsolatban számbeli vállalást nem is tesz.

"Nagy örömmel fogadunk minden lehetséges olimpikont" - nyilatkozta a sportvezető, aki szerint az elsődleges cél az, hogy a 2024-es, párizsi játékokon már ne legyenek ilyen kérdések, biztosak legyenek a résztvevő bokszolók számában. Szerinte a tokiói kvalifikáció "nehéz feladat lesz" az ökölvívás jelenlegi helyzetében.

Bajkai István tavaly december 15. óta az elnökség által megbízott pénzügyi biztosként tevékenykedett a szövetségben, amely anyagi problémákkal küzdött.

A közgyűlés alapszabály-módosítással létrehozta a szakmai társelnök posztot, amit mostantól az előző elnök, a 2017. április 1-jén megválasztott Erdei Zsolt tölt be, aki innentől kezdve csak a sportszakmai ügyekre fog koncentrálni.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51145/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás,Tokió 2020

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: jövőre is maradna a július-augusztusi tervezet

2020.03.26. 08:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2021 kapcsán is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Phelps most teljesen összeroppanna

2020.03.25. 22:25
Minden idők legeredményesebb olimpikonja, Michael Phelps amerikai úszó szerint helyes döntés volt az olimpia elhalasztása, ugyanakkor a sportolók rendkívül kemény időszak elé néznek.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Babos Tímeának ennyi szabadideje még sosem volt

2020.03.25. 21:40
Babos Tímea és Hosszú Katinka szerda este az Instagramon élő videóban beszélgetett egymással.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Illés szerint a jelenlegi helyzetben nem születhetett más döntés

2020.03.25. 20:45
Illés Fanni világ- és Európa-bajnok paraúszó szerint várható volt, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát és paralimpiát, míg Osváth …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Mohamed Aida szerint jó döntés született a halasztással

2020.03.25. 18:40
Mohamed Aida világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok tőrvívó úgy véli, hogy ma, amikor a boltba lemenni is rizikó, nem lett volna helyes ilyen veszélynek …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB elnöke nem csapásként éli meg a halasztást, hanem lehetőségként

2020.03.25. 15:00
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a körülményeket figyelembe véve a sport diadala az, hogy nem …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az ökölvívók szövetsége jól járhat a halasztással

2020.03.25. 13:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) abban bízik, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával a 2021-es játékokig visszanyeri teljes jogú tagságát az olimpiai …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Tiszeker Ágnes szerint, akinek lejár az eltiltása jövőre, elindulhat

2020.03.25. 12:15
Tiszeker Ágnes szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexének rendelkezései alapján az a sportoló, akinek letelt a …

Csapatsportok

Tokió 2020: ismét elhalasztották a kézilabda olimpiai selejtezőket

2020.03.25. 10:45
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség közleményében tudatta, mivel a tokiói olimpiát elhalasztják, így a nyári játékok selejtező tornáit sem rendezik meg …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az USADA szerint foglalkozni kell az eltiltottak kérdésével

2020.03.24. 21:35
Azzal, hogy nem most nyáron kerül sor a nyári játékokra, megnyílik az ajtó azok előtt, akik doppingvétség miatt elvileg nem vehettek volna részt a …