Női labdarúgó Eb-selejtező: ötgólos svéd győzelem Miskolcon

MTI

A magyar női labdarúgó-válogatott 5-0-ra kikapott az idén világbajnoki bronzérmes svéd csapattól Európa-bajnoki selejtezőn, Miskolcon.

Fotó: MTI

Markó Edina szövetségi kapitány csapata augusztus 29-én 4-1-es vereséget szenvedett Izlandon, és ezúttal sem győzelemre esélyesként lépett pályára.

Ennek ellenére bátran kezdett a magyar együttes, de a vezetést a svédek szerezték meg egy szabadrúgást követő fejes góllal a 13. percben. A magyarok lendülete azonban nem tört meg, és a folytatásban is kezdeményezőbbek voltak ellenfelüknél. A jól záró svéd védelmen viszont ritkán jutottak át, amikor pedig ez összejött nekik, akkor a vendégek legjobbja, Lindahl védett bravúrosan.

Janogy két góljával az 51. percben már 3-0-ra vezettek a svédek, akik azt követően végig magabiztosan játszottak mezőnyben és alakítottak ki számos helyzetet az elfáradó, támadásban már semmit sem mutató, védekezésben sokszor figyelmetlen magyarokkal szemben. A svédek a ráadás perceiben újabb két góllal zárták le a mérkőzést, és tették kiütésessé győzelmüket.

A magyar válogatott legközelebb november 8-án Szlovákiában lép pályára.

A küzdelmek kilenc csoportban zajlanak, a győztesek mellett a három legjobb második jut ki a 2021-es kontinensviadalra, a további hat második pedig 2020 októberében pótselejtezőt játszik a maradék három helyért. Anglia a rendező jogán automatikus résztvevő.

Női Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló

Magyarország-Svédország 0-5 (0-1)
gól: Ericsson (13.), Janogy (46., 51.), Jakobsson (94.), Kullashi (96.)

A csoport másik mérkőzésén
Lettország-Szlovákia 1-2

Az állás: 1. Svédország 6 pont (9-1), 2. Izland 6 (5-1), 3. Szlovákia 3, 4. Lettország 0 (2-6), 5. Magyarország 0 (1-9)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51214/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Női labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben

2020.05.29. 07:30
A mai nap során láthatunk mérkőzést az NB I-ből, a Bundesligából is, de az online dartsbajnokság is folytatódik.

Magyar foci

Női NB I: kiütéses MTK-siker, a kék-fehérek mehetnek a BL-indulásért

2020.05.28. 22:15
Az MTK 5-1-re legyőzte a Diósgyőrt és így megmérkőzhet a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája-selejtezőjében való részvételért.

Magyar foci

Magyar Kupa: Kuttor Attila mégis leülhet a kispadra

2020.05.28. 18:25
A Mezőkövesd hivatalos közleményben bejelentette, hogy az MLSZ enyhítette Kuttor Attila büntetését és így a tréner részt vehet a Magyar Kupa döntőjében.

Magyar foci

Akik számára idő előtt véget ért a magyar futballidény - NB II

2020.05.28. 17:55
A napokban újraindult a magyarországi futballélet a Magyar Kupa, valamint az NB I mérkőzéseivel. A további bajnoki sorozatokat azonban befejezettnek nyilvánították. …

Magyar foci

Labdarúgás: hamarosan megkezdődhet a jegyárusítás a magyar mérkőzésekre

2020.05.28. 12:40
A Magyar Labdarúgó-szövetség a kormány legújabb rendelete után ajánlást fogalmazott meg a kluboknak, így hamarosan megkezdődik a jegyárusítás …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: már a következő mérkőzésre koncentrál Rebrov

2020.05.28. 09:20
A Ferencváros kulcsfontosságú győzelmet szerzett, amely Sergei Rebrov szerint megérdemelt volt.

Magyar foci

Ismét lehet látogatni a szabadtéri sportrendezvényeket

2020.05.28. 08:30
A Magyar Közlöny május 27-i számában megjelentek alapján a kormány megengedi a szabadtéri sportrendezvények látogatását.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér a magyar női labdarúgás

2020.05.28. 07:30
A férfi labdarúgó Magyar Kupa és az NB I után a női labdarúgás is visszatér Magyarországra.

Magyar foci

NB I: Boli korai góljával a Ferencváros nyerte a derbit

2020.05.27. 21:55
A listavezető Ferencváros 1-0-ra győzött az Újpest otthonában a magyar bajnokság 20. fordulójában pótolt mérkőzésen.

Magyar foci

Közvetítések: az Újpest-Ferencváros derbi lesz a nap fénypontja

2020.05.27. 07:30
Legalábbis ebben reménykedünk. Mindenesetre a televízió ismét élő mérkőzéseket közvetít szerdán, amihez jobb, ha újra hozzászokunk.