Lerakták az új miskolci sportcsarnok alapkövét

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Ünnepélyes keretek között lerakták kedden az új miskolci multifunkciós sportcsarnok alapkövét, amely a tervek szerint jövő év végéig készül el.

Fotó: MTI/DVTK/EngTerv Plusz Kft.

A csaknem 3500 fő befogadására alkalmas csarnok a sikeres közbeszerzés alapján közel ötmilliárd forintból jön létre. A beruházást a DVTK Kosárlabda Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által biztosított tao-forrásból valósítja meg. A sportcsarnok a DVTK Edzőközpont mellett, a 2018-ban átadott DVTK Stadion déli oldalán áll majd.

"A mai alapkőletétellel kezdődő beruházás jelentősen hozzájárul Miskolc sportéletéhez, és újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország kormánya számára milyen fontos az ország jövőjét formáló, polgárainak egészségét védő, 21. századi követelményeknek megfelelő sportlétesítmények építése és fejlesztése"

- mondta köszönőbeszédében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, hogy a városban szeretik a sportot, sokan járnak a futballcsapat, a kosárlabdázók és a jégkorongozók mérkőzéseire, s az új létesítmény is a szurkolók örömére épül.

"Most még az építkezés előtt állunk, de ha készen lesz, biztosan megtelik élettel a csarnok, ahol nemcsak mérkőzéseket lehet rendezni, hanem az egész heti edzéseknek is méltó helyet biztosít. Örömmel mondhatjuk el, hogy növekszik az aktív sportolók száma hazánkban, ami azért is fontos, mert ez kiváló eszköz az egészség megőrzésére. Magyarország sportnemzet, büszkék vagyunk az elért sikerekre, a példaképekre. De azt is szeretnénk, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk. Ennek alapját a hasonló beruházások jelentik, ami egyenes út az utánpótláskorú sportolók számának bővítéséhez"

- tette hozzá az államtitkár, aki emlékeztetett arra is, hogy a városban több más létesítmény újult meg és épült az elmúlt időszakban, például egy hete adták át Diósgyőrben a DVTK Medical Centert, benne az új birkózóteremmel.

A csarnok a kosárlabda mellett más, teremben űzhető sportág (röplabda, kézilabda, futsal) létesítményszükségleteit is kiszolgálja majd, de a DVTK egyéb szakosztályainak sportolói, asztaliteniszezők, birkózók, cselgáncsozók, muaythaiosok is használhatják, és nagyobb hazai és nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas lesz.

Szabó Tünde mellett a keddi eseményen jelen volt Csöbör Katalin helyi fideszes országgyűlési képviselő, az Aluinvent DVTK társadalmi elnöke, Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára, és Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51285/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Diósgyőri VTK

További cikkek

Magyar foci

NB I: a játékosok szerint Lanzafame volt a legjobb tavaly

2020.01.27. 17:55
A Budapest Honvéd olasz légiósa triplázni tudott a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szavazásán.

Magyar foci

NB I: Vignjevics szerint a küzdőszellem is hiányzott az újpestiekből

2020.01.26. 10:30
A Debrecen ellen 4-0-ra veszítő Újpest trénere csalódottságának adott hangot a mérkőzés utáni nyilatkozatában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: tükörsima győzelmet aratott a DVSC az Újpest ellen

2020.01.25. 21:00
Az első félidőben még gól sem született, a második játékrészben aztán kinyílt a gólcsap, és 4-0-ra diadalmaskodtak a magyar élvonal 17. fordulójának …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: pontot szerzett a Kaposvár, nem tudott győzni a MOL Fehérvár

2020.01.25. 18:50
Bravúrpontot szerzett a Puskás Akadémia ellen a sereghajtó Kaposvár a magyar élvonal 17. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Ferencváros győzelemmel indult a 2020-as év

2020.01.25. 16:45
A fővárosi együttes akárcsak 2019 szeptemberében, az idei év első bajnokiján is 4-0-ra győzte le a Paksot.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: rangadót játszik az Újpest és a MOL Fehérvár

2020.01.25. 10:45
Rögtön két rangadót is rendeznek a 2020-as év első NB I-es fordulójában: a Debreceni VSC az Újpestet, míg a MOL Fehérvár a Budapest Honvédot fogadja.

Csapatsportok

Közvetítések: bronzéremért játszik a női vízilabda-válogatott, rajtol a labdarúgó NB I

2020.01.25. 07:30
A hollandokkal küzd meg a harmadik helyért a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Miskolcról igazolt támadót az Újpest

2020.01.22. 15:15
Feczesin Róbert távozása után támadóval erősített az Újpest, közölte hivatalos oldalán az élvonalbeli klub.

Magyar foci

NB I: a szezon végén visszavonul Juhász Roland

2020.01.21. 11:35
A MOL Fehérvár FC csapatkapitánya az idei szezon végén végleg felhagy a profi futballal és szögre akasztja a stoplist.

Magyar foci

Valami véget ért, de cseppet sem fáj

2020.01.19. 18:40
Mezey György megkapta az MLSZ életműdíját. Kijár neki. Legalább annyira nem érdemli meg, mint amennyire érdemes rá.