Rossi: nem változtatunk a stíluson

MTI

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata csütörtökön, a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőn sem kíván változtatni az eddigi stílusán, és igyekszik a saját játékát játszani.

"Várható, hogy nem mi fogunk irányítani, ugyanakkor arra sem játszhatunk csak, hogy ne kapjunk gólt. Nem változtatunk a stílusunkon, és a futballról alkotott elképzelésünkön. Hátul óvatosnak kell lennünk, és nagyon oda kell figyelnünk a részletekre. Készen állunk a horvátok elleni csatára" - fogalmazott az olasz szakember Ferihegyen, az elutazás előtt tartott sajtótájékoztatón.

Rossi hozzátette, hogy kedden két edzése volt a válogatottnak, melyeken a horvátok elleni taktikát gyakorolták a futballisták. Azt is megemlítette, hogy ez a rövid idő nem a legideálisabb a felkészülésre, de más csapatoknak sincs több idejük.

A sajtóeseményen Vida Máté elmondta, tudja, több játékos is kidőlt a középpályáról, de úgy érzi, a teljesítményével rászolgált arra, hogy tagja legyen a válogatottnak, és ezt megpróbálja majd a pályán is bizonyítani. 

"Felkészültünk a horvátokból, nyilván nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem fogunk feltartott kézzel kimenni a pályára. Megpróbálunk mindent kiadni magunkból, pontért megyünk Splitbe, bármennyire is nehéz feladat lesz" - nyilatkozta a Dunaszerdahely magyar futballistája. - "A középpályán szűken kell védekeznünk, nem szabad területet hagyni nekik, ha náluk van a labda. Bár világsztárok ellen fogunk játszani, de ők elsősorban a támadásban a világ legjobbjai, nem a védekezésben. Nagyon várjuk már a mérkőzést, izgatottak vagyunk, megpróbálunk sikeresek lenni."

A csütörtökön 20.45-kor kezdődő spliti mérkőzésen olasz játékvezetők működnek közre, - a Rossi által nagyra tartott - Daniele Orsato fújja a sípot, segítői Lorenzo Manganelli, Fabiano Preti és Davide Massa lesznek.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51301/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Marco Rossi,Horvátország,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgás: legfeljebb 70 százalékkal csökkenthetik a béreket a magyar klubok

2020.04.23. 11:30
A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a magyar klubok egyoldalúan legfeljebb 70 százalékkal csökkenthetik a játékosok és a …

Külföldi foci

Női labdarúgás: 2021-ben távozik Anglia kispadjáról Phil Neville

2020.04.23. 10:40
Igaznak bizonyultak a hírek, miszerint a jelenleg az angol női labdarúgó válogatott irányító egykori futballista hamarosan bejelentheti lemondását.

Magyar foci

Labdarúgás: megragadt a harmadosztályban az egykor szebb napokat is megélt Pécs

2020.04.22. 10:15
2015-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség öt együttes kizárásával 12 fősre csökkentette az NB I létszámát. Sorozatunkban a kizárt …

Külföldi foci

Eb-pótselejtező: Dermendzsiev marad a bolgár szövetségi kapitány

2020.04.21. 18:15
Hat hónappal meghosszabbították Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány szerződését kedden, így a halasztás ellenére ő vezetheti majd a bolgár …

Magyar foci

NB I: ha júniusig nem indul újra a szezon, befejezetté kell nyilvánítani

2020.04.21. 13:25
Erről Csányi Sándor, az MLSZ újra megválasztott elnöke beszélt a szövetség közgyűlése után tartott sajtótájékoztatóján.

Magyar foci

A következő öt évben is Csányi Sándor lesz az MLSZ elnöke

2020.04.21. 11:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség online tartott keddi küldöttgyűlésén újabb öt évre megválasztották Csányi Sándort a szervezet elnökének.

Magyar foci

Labdarúgás: elhunyt Pádár László, korábbi FIFA-játékvezető

2020.04.19. 18:10
Életének 77. évében elhunyt Pádár László, egykori FIFA-kerettag magyar futball-játékvezető.

Magyar foci

Bundesliga: közel 30 millió forintot adományozott Szalai Ádám

2020.04.18. 18:40
A Mainz támadója mintegy 30 millió forintot adományozott a koronavírus-járvány elleni harchoz.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: elkezdte a felkészülést a Mezőkövesd

2020.04.18. 10:45
A Ferencváros, a Kisvárda és a Zalaegerszeg után a Mezőkövesd is elkezdte a kis csoportos felkészülést.

Magyar foci

Labdarúgás: két szezon sem volt elég az NB I-be jutáshoz a kizárt ETO FC Győrnek

2020.04.18. 09:25
2015-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség öt együttes kizárásával 12 fősre csökkentette az NB I létszámát. Sorozatunkban a kizárt …