EB-selejtező: három gólpasszt adtunk és három gólt kaptunk

Kecskés István
Kecskés István

Kabaréba illő jeleneteket produkált a magyar védelem. Három elképesztő hiba után három gólt kaptunk. 

Egy pillanatnyi esélyünk sem volt… 

És nem azért, mert Kádár Tamás ötödik percben elkövetett kapitális hibája után Luka Modric megszerezte a vezetést a horvátoknak. 

De még csak nem is azért, mert Lovrencsics óriási hibája után Rebic elment a bal oldalon és a beadása után Petkovic sarokkal lőtt a kapunkba. 

És még csak nem is amiatt, mert a hajrában Kádár Tamás nem találta el a labdát, Petkovic pedig újabb gólt szerzett. 

Hanem azért, mert az első félidőben lényegében nem volt nálunk a labda és mindössze 94 jó passzunk volt. Ellenben jött három olyan hiba, hogy ezek után bármelyik utánpótlás-edző hazaküldte volna a gyereket, hogy a jövőben inkább spanszerozzon, ha lehet akkor egyedül. 

A második félidőben Gulácsi Péter kivédett egy tizenegyest és bő egy óra után Sallai Roland révén eltalálta a horvát kaput…

Amúgy megköszönhetjük a házigazdáknak, hogy háromnál megálltak. 

Horvátország-Magyarország 3-0 (3-0)

Split, Poljud Stadion, 35 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)
Horvátország: Dominik Livakovic - Tin Jedvaj, Dejan Lovren, Domagoj Vida, Borna Barisic - Luka Modric (Mateo Kovacic, 67.), Marcelo Brozovic - Ante Rebic, Ivan Rakitic (Nikola Vlasic, 74.), Ivan Perisic (Josip Brekalo, 60.) - Bruno Petkovic
Magyarország: Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás (Lang Ádám, a szünetben), Willi Orbán, Korhut Mihály - Vida Máté, Kleinheisler László - Dzsudzsák Balázs (Nagy Dominik, 60.), Holman Dávid, Sallai Roland (Varga Roland, 77.) - Szalai Ádám

gólszerzők: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
kiállítva: Kleinheisler (56.)
sárga lap: Vida (31.), Barisic (44.), illetve Kleinheisler (18., 56.), Lovrencsics (82.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51318/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: az Újpest-Ferencváros derbi lesz a nap fénypontja

2020.05.27. 07:30
Legalábbis ebben reménykedünk. Mindenesetre a televízió ismét élő mérkőzéseket közvetít szerdán, amihez jobb, ha újra hozzászokunk.

Magyar foci

NB I: megyei gólgépet igazol a Zalaegerszeg

2020.05.26. 20:55
Sallói István a Zalaegerszegi TE sportigazgatója a Nemzeti Sportnak megerősítette, hogy a zalai csapat szerződtette Zimonyi Dávidot, aki az elmúlt két felkészülési mérkőzésen is pályára lépett az …

Magyar foci

Magyar Kupa: Tóth Mihály lesz Kuttor Attila helyettese az MK-visszavágón

2020.05.26. 08:35
Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője eltiltás miatt nem ülhet le csapata kispadjára a Mol Fehérvár FC elleni Magyar Kupa-visszavágón, ezért …

Külföldi foci

Képernyőn az MK-elődöntők és a Dortmund-Bayern derbi

2020.05.26. 07:30
Régen kaptunk ennyi komoly téttel bíró meccset egy szimpla hétköznapon.

Magyar foci

Magyar Kupa: ha döntőbe jut a Mezőkövesd, vezetőedzője nélkül meccsel

2020.05.25. 14:55
Két mérkőzésre tiltotta el a Magyar Labdarúgó Szövetség a Fehérvár ellen kiállított Kuttor Attilát.

Magyar foci

Labdarúgás: megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros Rebrov szerint

2020.05.24. 09:05
Így látták az edzők a két Magyar Kupa-elődöntőt, valamint a Ferencváros-DVSC bajnokit.

Magyar foci

Magyar Kupa: nem bírt egymással az MTK és a Honvéd

2020.05.23. 22:00
Az MTK Budapest és a Budaperst Honvéd gól nélküli döntetlenre végzett egymással a Magyar Kupa elődöntős párharcának első mérkőzésén.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Fehérvár döntetlent játszott Mezőkövesden

2020.05.23. 19:55
A Mol Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd-Zsóry ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, és így egy fokkal jobb helyzetből várhatja a …

Magyar foci

NB I: Sigér vezérletével nyert a Ferencváros

2020.05.23. 17:50
A listavezető Ferencváros 2-1-re győzött a Debreceni VSC ellen a magyar élvonalbeli bajnokság első fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Magyar foci

NB I: egyelőre két klub nem kapott licencet

2020.05.23. 12:35
Az MLSZ licencadó bizottsága közzétette azoknak az NB I-es és NB II-es csapatoknak a listáját, amelyek megkapták a játékengedélyt a 2020-21-es futballidényre.