Osztrák jégkorongliga: tovább vergődik a Fehérvár

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Sorozatban ötödik mérkőzését vesztette el a Fehérvár az osztrák jégkorongliga (EBEL) alapszakaszában, miután 4-0-ra Linzben is kikapott.

Fotó: jegkorongblog.hu

A jégkészítő gép meghibásodása miatt 20 perc késéssel kezdődött csak meg a mérkőzés. Ouzas védésével indult a találkozó, majd a másik oldalon Yogan szúrt bele jó ütemben egy kék vonalas lövésbe, ám Kickert hárított. Az első emberelőnyt a Volán hagyta ki, utána is voltak időszakok, amikor a vendégek domináltak, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg. 2 perccel a harmad vége előtt Brucker talált be közelről, 1-0.

Ismét kimaradt két Fehérvár-fór, viszont bár a Linz egy öt a három elleni szituációt is kihagyott, a szimplát értékesítette Umicevic, 2-0 a 29. percben. A játékrész utolsó szakaszában kétszer is betaláltak a hazaiak. Előbb egy védelmi hibát követően Valentin Leiler lőhetett tisztán, 3-0, majd Stefan Gaffal szólózott eredményesen emberhátrányban, 4-0.

A harmadik játékrész már sokkal csendesebben telt, újabb gól nem született, mindösszesen annyi történt, hogy a vendégek még két emberelőnyt kihagytak, de az eredmény már nem változott.

A Hydro Fehérvár AV19 egymás után az ötödik vereségét szenvedte el, amivel az utolsó előtti pozícióba csúszott le, mögötte már csak a Dornbirn található.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51342/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong,Fehérvár AV19

További cikkek

Csapatsportok

KHL: nem garasoskodnak az orosz bázisú hokiliga csapatai

2020.06.01. 20:05
Az orosz bázisú nemzetközi jégkorongligában hetvenegy olyan játékos van, akinek évi fizetése eléri, illetve meg is haladja az 50 millió rubelt (225 millió forintot).

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Csapatsportok

Erste Lega : ismét Hetényi Zoltán lett a legjobb kapus

2020.05.29. 19:40
Akárcsak az előző idényben, úgy a most félbeszakított szezonban is Hetényi Zoltán lett a magyar bázisú jégkorongbajnokság legjobb kapusa.

Csapatsportok

Jégkorong: továbbra is Székesfehérváron marad Madácsi Benedek

2020.05.28. 10:40
Meghosszabbította csapatkapitánya szerződését a Fehérvári Titánok, jelentette be a klub hivatalos honlapja.

Csapatsportok

Jégkorong: Such György marad a magyar szövetség elnöke

2020.05.27. 15:15
További négy évig Such György marad a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke miután a mai napon Székesfehérvárott a 2020. évi rendes küldöttgyűlés tisztújításán óriási …

Amerika

NHL: Draisaitl a pontkirály, Ovecskin holtversenyben a gólkirály

2020.05.27. 14:45
Mivel befejezettnek nyilvánították az NHL alapszakaszát, így kiosztásra került több egyéni elismerés is a világ vezető jégkorongligájában.

Amerika

NHL: időpont még nincs kitűzve, de szinte biztosan folytatódik a szezon

2020.05.27. 08:30
A liga kedden bejelentette, hogy elfogadta a játékos-szakszervezet és a klubok javaslatát, ezért az alapszakasz hivatalosan is véget ért, rendhagyó …

Csapatsportok

Jégkorong: Jaromir Jagr képtelen visszavonulni, 48 évesen is folytatja

2020.05.26. 13:05
A cseh jégkorong élő legendája, Jaromir Jagr 48 évesen sem hagy fel a hokival: szülővárosa, Kladno - amúgy általa tulajdonolt - klubcsapata helyett a …

Amerika

NHL: megkezdték a szezonbérletek árának visszatérítését a kanadai klubok

2020.05.24. 16:50
Az észak-amerikai profi jégkorongliga kanadai klubjai elkezdtek visszafizetni a szurkolóknak a szezonbérletek árát.

Amerika

NHL: a játékosok rábólintottak a 24 csapatos rájátszásra

2020.05.23. 14:15
Azt NHL játékos-szakszervezetének (NHLPA) végrehajtó bizottsága elfogadta a 24 csapatos rájátszásra vonatkozó terveket.