Magyar válogatott – Rossi: csak a győzelem elfogadható

MTI

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kizárólag a győzelem elfogadható eredmény a magyar labdarúgó-válogatott számára vasárnap az azeriek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Fotó: Rangadó.hu

"Egyetértek azzal a kijelentéssel, hogy ha nem győzzük le itthon Azerbajdzsánt, akkor nem érdemeljük meg az Eb-részvételt. Éppen ezért csak a győzelem elfogadható. Ennek ellenére tiszteljük az ellenfelet, amely nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ezt mutatja a horvátok elleni döntetlenje, de Wales dolgát is alaposan megnehezítette" - mondta szombati sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki szerint az azeriek támadó játékban léptek előre sokat a szeptemberi találkozók alapján.

Rossi arra az újságírói kérdésre, hogy személyes tragédiaként élné-e meg, ha nem gyűjteni be a három pontot az együttese, úgy válaszolt, számára a szurkolók visszajelzése a legfontosabb, ennek figyelembe vételével különösen nagy súlya van a találkozónak, s balsiker esetén százszázalékosan vállalná a felelősséget. Hangsúlyozta, továbbra is csak addig kívánja megtartani a posztját, amíg a drukkerek részéről érzi a bizalmat.

"Ilyen fájó vereség után nem nehéz arra játszani a játékosoknál, hogy bizonyítsák be, az előző találkozó csak egy kisiklás volt. Átbeszéltük a történteket, de most már el kell felejteni a horvátországi összecsapást" - mondta az MTI érdeklődésére Rossi, hogy miképpen próbálta felrázni a válogatottatt, miután 3-0-ra alulmaradt Splitben.

Rossi arról is beszélt, hogy a csütörtöki kudarcnál elsősorban a hozzáállás miatt volt csalódott. Mint megjegyezte, lehet hibázni, ezt elfogadja, de arra utána reagálni kell. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a spliti meccs miatt senki nem lett kegyvesztett.

"Tudunk sokkal jobban játszani, mint azt Horvátországban tettük, nem az volt a válogatott igazi arca. Ezt korábban már be is bizonyítottuk, és most is szeretnénk megmutatni, hogy sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek" - mondta Sallai Roland, aki elárulta, a csapat átbeszélte a történteket, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni, mivel az szerinte csak a játékosokra tartozik.

A Freiburg támadója kifejtette, noha zárt kapus lesz az azeriek elleni mérkőzés, nagyon örül annak, hogy 15 ezer gyerek előtt léphetnek pályára, mert ez sokkal jobb, mintha üres lelátók előtt kellene játszaniuk.

A magyar válogatott a harmadik helyen áll selejtezőcsoportjában, egy győzelemmel pedig visszaszerezné a második helyet az ezúttal szabadnapos szlovákoktól. Az egy ponttal sereghajtó azeriek elleni találkozó 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Baráth Botond, Willi Orbán, Korhut Mihály - Vida Máté, Sigér Dávid - Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland - Szalai Ádám

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51350/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Válogatott: Kleinheisler biztos nem utazik Wales-be

2019.10.21. 20:35
A magyar válogatott labdarúgóját a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtezőn állították ki.

Magyar foci

NB I: videón a ZTE–Honvéd előtti utcai összecsapás

2019.10.20. 13:10
Nincsenek jóban a kispesti és a zalaegerszegi szurkolók – ezt tudjuk már néhány éve. Most újra találkoztak és el is csattant néhány súlyos pofon.

Magyar foci

NB I: Rebrov több játékosát is lecserélte volna

2019.10.20. 10:35
Nebojsa Vignjevics szerint az Újpest játszott jobban a rangadón és így nem érdemelt csapata vereséget, míg Szerhij Rebrov a ferencvárosiak támadójátékát kritizálta a derbit követően.

Magyar foci

NB I: mindent kihagyott az Újpest, ferencvárosi győzelem a derbin

2019.10.19. 21:20
Hiába játszott mezőnyfölényben az Újpest a Ferencváros elleni derbin, a rangadón zöld-fehér győzelem született.

Magyar foci

NB I: megszakadt a Debrecen nyeretlenségi sorozata

2019.10.19. 19:45
Négy mérkőzés után nyert ismét a Debrecen a magyar élvonalban. A hajdúságiak 2-1-re győzték le a Diósgyőrt a 9. fordulóban.

Magyar foci

Csíkszentdomokoson sportközpont őrzi Buzánszky Jenő nevét

2019.10.19. 14:40
Nemzeti összefogással épülhetett új sportközpont a székelyföldi Csíkszentdomokoson.

Magyar foci

NB I: a derbi a forduló csúcspontja

2019.10.19. 14:10
Hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó élvonal 9. fordulójában a mai napon, ám egyik sem kap olyan figyelmet, mint a Ferencváros-Újpest derbi.

Magyar foci

Kisvárda: egyre szövevényesebb Miriuta kirúgásának ügye

2019.10.18. 12:40
A szabolcsi klub a közelmúltban váltott edzőt: Vasile Miriutának megköszönték az eddigi munkát.

Magyar foci

Kispályás vébé, vízilabda BL, labdarúgás, tenisz, kosár – színes pénteki program

2019.10.18. 07:30
Szlovénia ellen folytatja a kispályás válogatott a világbajnoki szereplését. Nagyobb gyepen nézhetjük a PSG-t és a …

Magyar foci

U17-es labdarúgó-vb: Preisinger a nyolcaddöntőbe akar jutni a válogatottal

2019.10.17. 21:30
Preisinger Sándor szövetségi edző kijelentette, hogy a magyar válogatott egyértelmű célja az, hogy csoportjából a nyolcaddöntőbe jusson a jövő …